Perbe fogták, Bocskai azonban nem menekült, fegyvert fogott

A török háborúk idején a fegyverforgatásban jártas marhapásztorokat szívesen fogadták fel katonai feladatok ellátására, ezt tette Bocskai is. A hajdúság sokban hasonlít a kozákok katonai szervezetéhez, annyi különbséggel, hogy a kozákok független közösségekben éltek, és ezt megőrizni törekedtek, amíg a hajdúság nem vágyott az államtól való függetlenségre, csupán megfelelő jogokat és lakóhelyek biztosítását kérték a királyságtól. 
Ausztriai Rudolf osztrák főherceg, 1576-tól német-római császár, cseh király és 1608-as trónfosztásáig magyar uralkodó is volt. II. Miksa német-római császár és Spanyolországi Anna császárné legidősebb fiúgyermekeként látta meg a napvilágot Bécsben. 
Bocskai István csapatai 1604 és 1606 között Rudolf erőit kiszorították Erdélyből, valamint a királyi Magyarország északi és keleti területeiről. A győztes felkelés hosszú évtizedekre visszavetette a Habsburg-dinasztia központosító törekvéseit, egészen 1671-ig, a nyílt abszolutizmus (a monarchia olyan formája, amiben az uralkodó egyeduralmi hatalommal rendelkezik, nem korlátozzák az írott törvények) bevezetéséig.

Mohács után minden megváltozott 

Az 1526-os mohácsi vereség után elmondható, hogy a törökök megkaparintották Magyarország középső részét, ezzel hazánk 3 részre szakadt. A királyi Magyarország, a török hódoltság és az Erdélyi Fejedelemség alakult ki az egykori Mátyás király birodalmából. Az oszmánok a határok mentén erős végvárakat szerettek volna létrehozni, emiatt több összecsapásra is sor került. Eger Dobó Istvánnak és harcostársainak köszönhetően nem került török kézre, de a Zrínyi Szigetvára elesett. A török támadások egyre intenzívebbek lettek, bevették a Dunántúl két legfontosabb várát, Veszprémet és Várpalotát, ezzel kitört a 15 éves háború. A magyar király ekkor már I. Rudolf volt, akinek szándékában állt, hogy a magyar területek rovására békét köt a szultánnal, de a török uralkodó felmérte a Habsburgok gyengeségét, így az ajánlatot elutasította. Rudolf pozícióját erősítendő igyekezett Erdélyt is bevonni a háborúba, annak élén a határozatlan Bá­thory Zsigmond állt, aki eleinte támogatta Rudolfot katonailag is, de több vereség után kihátrált a király mögül, ami felbőszítette a Habsburg uralkodót. Rudolf csapatokat küldött Erdélybe, hogy feldúlják a fejedelemséget, ez kiváltotta az ott élők haragját. A protestáns lakosságot az is bőszítette, hogy Rudolf a katolikus hitre akarta őket kényszeríteni. A magyar főurak pedig azért lázadoztak, mert a törökkel vívott háború rengeteg pénzt emésztett fel, s Bécs úgy kalkulált, hogy az elkobzott vagyonaikból fedeznék a háború költségeit. Ezért többek között perbe fogták Bocskai Istvánt is, pedig korábban több győzelmet is aratott a törökök felett. Az is kiváltotta a magyarok ellenszenvét, hogy a kiépülő végvárrendszert és a főkapitányságokat Bécsből irányították. A pozsonyi, illetve szepesi kamara mindvégig bécsi irányítás alatt állt, az Udvari Kamarának fennállása alatt egy magyar tagja sem volt. 

A zsarnokság elleni felkelés 

Miután perbe fogták, Bocskai nem menekült el, hanem fegyvert fogott, ezzel kitört a Bocskai-féle felkelés, igaz, akkor még függetlenségi célokat nem fogalmaztak meg, egyedül a zsarnokság ellen léptek fel. A főleg református vallású hajdúk Bocskai mellé álltak, és Álmosdnál megfutamították a császári hadakat. Bocskai seregével október 15-e után bevonult Debrecenbe és Váradra, illetve Tokajnál a hajdúk seregével győzelmet aratott Rudolf hada felett. 1604. november 11-én bevonult Kassára is. Másnap kiáltványban szólította fel a nemességet a csatlakozásra, mivel a szabadságharc egyre nagyobb erőre kapott. Hamarosan csatlakozott Bocskai seregéhez az idegen zsoldosok garázdálkodása és az erőszakos ellenreformáció miatt lázongó városi polgárság, a köznemesség és a főnemesség jelentős része is. 1605 végére Magyarországnak a töröktől el nem foglalt része és Erdély a felkelők kezén volt. 
Az erdélyi ország­gyűlés Szerencsen 1605 áprilisában Bocskai Istvánt Magyarország és Erdély fejedelmévé választotta, akinek első intézkedése az volt, hogy a hajdúkat ­letelepítette és nemességgel jutalmazta. Ekkor jöttek létre az olyan, mai napig fennálló hajdúvárosok, mint Hajdúböszörmény vagy Hajdúszoboszló. 
Bocskai sikereit a török szultán is örömmel figyelte, hiszen tudta, hogy mindez a Habsburgok gyengítését eredményezi, és a Porta számára a bécsi udvar volt a fő ellenség. Ezért nem csoda, hogy a szultán koronát ajándékozott a fejedelemnek, amivel – egyes kutatások szerint – meg is koronázták. Mások szerint a koronát Bocskai elutasította, viszont a legújabb kutatások ezt megcáfolják, azzal támasztva alá az okfejtést, hogy az elutasítás tényét maga Bocskai terjesztette, hogy így a Habsburgokkal való megegyezés lehetőségét fenntartsa. 

Bécs végül meghátrált 

I. Rudolf látva a fejedelem sikereit, tárgyalásokra kényszerült. Bocskai is hajlott a békére, mert a szabadságharc eredményeit veszélyeztette a felkelők táborán belül a hajdúk és a nemesek egyre élesedő ellentéte, és nem akarta magát a török karjába vetni, ami pedig elkerülhetetlen lett volna, ha szakít a Habsburgokkal. Ezért 1606. június 23-án megkötötték a bécsi békét, amely biztosította a magyar rendi jogokat és a vallásszabadságot, továbbá Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyéket Erdélyhez csatolták. Szeptember 24-én Rudolf király külön oklevelet adott ki arról, hogy Erdély és a Partium Bocskai fiúági leszármazottainak halálával sem száll vissza a koronára. Bocskai tudta, hogy a török elleni háborúban csak tovább pusztul az ország, ezért a bécsi békeszerződésben azt is kikötötték, hogy Rudolf kössön békét az Oszmán Birodalommal is. Ezért Bocskai közvetítésével 1606. november 11-én a szultán és a császár megbízottjai révén, a Komárom közelében lévő Zsitva-patak dunai torkolatánál megkötötték az úgynevezett zsitvatoroki békét, ezzel lezárult a 15 éves háború. Bocskai nem feledkezett meg a szabadságharc győzelmének kivívóiról, a hajdúk zömét kiemelte a földesúri fennhatóság alól, és kiváltságokat biztosított nekik és a székelyeknek is. A Bocskai-féle szabadságharc sikeres volt: biztosítva lett Erdély szuverenitása, a királyi Magyarország jogállása, ugyanakkor Bocskai a 15 éves háború sikeres lezárásával elévülhetetlen érdemeket szerzett a reformáció térhódításában is. 

Erdély és a magyarság érdekeiért 

Kolozsváron született 1557. január elsején, édesapja Bocskai György földbirtokos, édesanyja Sulyok Krisztina. Középbirtokos nemesi családból származott, apja I. Ferdinánd király híve volt, így nem csoda, hogy gyerekkorát Bécsben és Prágában töltötte. Nem volt szorgalmas tanuló, de beszélt latinul és németül. Volt udvari apród, majd nemesi testőrifjú I. Miksa császár udvarában. 1576-ban hazatért Erdélybe, és a kereki vár kapitánya lett. Feleségül vette az egyik leggazdagabb bihari főúr, Varkocs Miklós özvegyét, Hagymássy Katát, a házassággal jelentősen megnövelve birtokának nagyságát. Mint az egyik leggazdagabb főúr 1592-től Bihar megye főispánja lett, három év múlva már több csatát is nyert a törökök ellen úgy, hogy a bécsi udvar semmilyen segítséget sem adott, ezért kiábrándult a Habsburgokból, akik nemsokára hűtlenség vádjával perbe fogták. Rudolf emberei megpróbálták kisemmizni, de Bocskainak sikerült bihari birtokaira menni, és ott felkészülni egy esetleges összecsapásra. A későbbi fejedelem mindig Erdély és a magyarság érdekeit tartotta szem előtt, ezért is szállt szembe az országot megbénító Habsburgokkal is. Az 1606-os békekötések után beteg lett, sokan azt gyanították, hogy megmérgezték, de a történetírók tanúsága szerint ödéma (vízkór vagy vizenyő) volt a halála oka. 1606. december 29-én hunyt el Kassán. Végrendeletében a független Erdély fenntartását kötötte utódai lelkére, miszerint kedvezőbb külpolitikai körülmények közt majd megvalósíthatják a török, valamint a Habsburg Birodalom közt az ország egységét és a nemzeti királyságot. 

Felhasznált irodalom 
– Nagy László: Bocskai István a hadak élén. Zrínyi, Bp., 1981. 
– Papp Sándor: Török szövetség – Habsburg kiegyezés: A Bocskai-felkelés történetéhez. Bp., 2015. 
– Benda Kálmán: Bocskai István. 2. kiad. Bp., 1993. 
– https://magyartudat.com/almosd-1604-oktober-2-kitor-a-bocskai-felkeles/. 
– Bocskai kíséretében a Rákosmezőn. Európa, Bp., 1988. 
– Bocskai István: Levelek; vál. tan. jegyz. Benda Kálmán, latin levélford. 1992. 
– Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes, Erdély székely fejedelme. Székelyudvarhely, 2007. 
László Andor: „Két szék között a földön nem is akarunk maradni”. Bocskai István fejedelemségének nyomában. Unicus Műhely, Bp., 2021.