A két nagyhatalom vezetőinek kézfogása: áttörés a politikában

A két nagyhatalom vezetői akkor még törekedtek arra, hogy egyeztessék nézeteiket, és enyhítsék a hidegháború okozta nehézségeket. Az amerikaiak fordulatot vártak Hruscsovtól, aki sokak meglepetésére szakított a sztálini irányvonallal, ezért is volt számukra fontos egy személyes találkozó. Washingtonban tisztában voltak azzal, hogy a szovjet pártfőtitkár külpolitikáját kettősség jellemzi, egyfelől a szovjetek rakétaarzenáljuk segítségével nyomást próbáltak gyakorolni az USA-ra, ám mérsékelték a fegyverkezés ütemét, és az így felszabaduló forrásokat az életszínvonal javítására fordíthatták. A kapcsolatokat erősítette a Szovjetunió első emberének amerikai látogatása, akkor még úgy tűnt, hogy a két nagyhatalom álláspontja közeledik egymáshoz, ezt rombolta szét az 1962. október 22-én kirobbant kubai rakétaválság, ami talán a hidegháború legfeszültebb időszaka volt, és hajszálnyira állt a világ egy nukleáris háborútól. 

A pártfőtitkár amerikai földre lépett 

Hruscsov repülőgépe 1959. szeptember 15-én landolt Washingtonban, ahol a főtitkár és Eisenhower elnök két órán keresztül tanácskozott, megbeszélésük lényege az volt, hogy mindkét fél a békére törekszik, s ennek érdekében igyekeznek befolyásukat az egész világon latba vetni. A két szuperhatalom vezetői közötti találkozó első fejezete tehát sikeresnek volt mondható, az Eisenhower elnökkel való tárgyalás után Hruscsov egy hosszú körutat tett az Egyesült Államokban, ellátogatott egy iowai farmra és az IBM központjába, továbbá tanulmányozta a New York-i és Los Angeles-i bevásárlóközpontokat, megismerte Hollywoodot, majd Franklin D. Roosevelt volt amerikai elnök özvegyénél, Anna Eleanor Roosevelt asszonynál is tiszteletét tette. Kimerítő tárgyalásokat folytatott több amerikai cég és bank képviselőivel, akik előnyöket reméltek a Hruscsov által kilátásba helyezett technológiai együttműködéstől. A két politikus Washingtonban ismét tárgyalóasztalhoz ült. 

Hruscsov 12 nap után, szeptember 27-én tért haza. A szovjet vezető eredményesnek ítélte a látogatást, legnagyobb sikernek a kettészakított Németország státuszának a rendezését tartotta, az amerikai befektetői köröket pedig a technológiai együttműködésről szóló pártfőtitkári ígéretek tették bizakodóvá. A közelállók viszont feljegyezték, hogy Hruscsov megpróbált Eisenhower felé barátságos hangot megütni, ami úgy látszott, sikerrel járt, a szovjetek ezt úgy értékelték, hogy Hruscsovnak sikerült megnyernie az amerikai elnököt. Az igazság viszont az, hogy Eisenhower elnököt nem igazán nyűgözte le a szovjet vezető. A tárgyalások egyetlen konkrét eredménye az volt, hogy informálisan egyezséget kötöttek, hogy határidő és kemény fellépés mellőzésével próbálnak megoldást találni a berlini kérdésre, s az, hogy Hruscsov meghívta Eisenhowert a Szovjetunióba, amit az elnök el is fogadott. 

Nagyra törő politikus 

A mélyről jött és rendkívül magasra jutó politikus 1894. április 17-én született Kalinovka nevű faluban, egy szegény földműves családban. 1918-ban csatlakozott a Vörös Gárdához, a Vörös Hadsereg elődjéhez, és belépett az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba. 1921-ig részt vett az oroszországi polgárháborúban, majd 1934-ig moszkvai kerületi párttitkár volt, sőt a következő évben kinevezték a fővárosi pártbizottság másodtitkárának. Ő irányította Moszkva első metróvonalainak az építését, majd 1938 és 1949 között az Ukrajnai Kommunista Párt Központi Bizottságának vezető titkára volt. A sztálingrádi csata alatt politikai népbiztosként dolgozott. A II. világháború után Hruscsov Sztálin legbelsőbb köreihez tartozott, de a szovjet diktátor halála után a szovjet kommunista párt erős emberei úgy vélték, a tanulatlansága miatt állandóan lenézett Hruscsov szerencséje ezzel végleg leáldozott. Hatalmasat tévedtek, Hruscsov ugyanis egymás után távolította el vetélytársait, 1953. szeptember 14-én elfoglalta a főtitkári széket, majd 1955 februárjában a kormányfői pozíció megszerzésével összpontosította kezében a hatalmat. Nevéhez fűződik az 1953-ban megkezdett a sztálinizmus felszámolása, ami akkor roppant merész vállalkozás volt. Az SZKP XX. kongresszusán elhangzott beszéde mérföldkőnek számít a XX. század történelmében, az ő idejében indult el a sikeres szovjet űrprogram. Vele hozható összefüggésbe – sokan bukásának egyik okát is ebben látják – a kubai rakétaválság kiprovokálása, majd megoldása is. Hruscsovhoz kötődik a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének az a közigazgatási intézkedése, amely a Krím-félsziget kormányzását az Orosz Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaságtól 1954-ben az Ukrán SZSZK-nak adta át. Mindezeket alátámasztják azok a hiteles dokumentumok, amiket ma az Orosz Föderáció Állami Levéltárában őriznek. 

Megbuktatása vagy menesztése 

Mindenkit váratlanul ért a hír, hogy 1964. október 13-án az SZKP Központi Bizottsága leváltotta tisztségeiről Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet pártfőtitkárt. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának plénuma azzal indokolta döntését, hogy Hruscsov romló egészségi állapota már nem teszi lehetővé, hogy reális politikai döntéseket hozzon. Hruscsov a Fekete-tenger partján lévő Picundán üdült, amikor is Központi Bizottság felszólította, hogy térjen vissza Moszkvába. A rosszat sejtő pártfőtitkár számára akkor lett világos a helyzet, miután a moszkvai repülőtéren nem saját testőrei várták, hanem ismeretlen biztonságiak. Néhány órával később utódja, Leonyid Brezsnyev, valamint a párt akkori fő ideológusának számító Mihail Szuszlov, majd később mások is fejére olvasták bűneit. Felrótták neki egyszemélyi vezetési stílusát, a népgazdaság állapotának romlását, továbbá a külpolitika terén elkövetett súlyos hibáit. Hruscsov eleinte próbált védekezni, majd látva, hogy a háta mögött már mindent eldöntöttek, feladta a küzdelmet. Hruscsovhoz már 1964 elején eljutottak bizonyos hírek az eltávolításáról, de ezeket nem vette komolyan. Az eredeti terv az lett volna – ez derült ki bizalmas emlékiratokból –, hogy Brezsnyev azt javasolta, egyszerűen mérgezzék meg Hruscsovot, vagy „rendezzenek” meg neki egy légi balesetet. A Szovjetunióban nem sajnálták a bukott pártfőtitkárt, külföldön viszont megdöbbentek a hír hallatán, sokan Hruscsov személyéhez kötötték az enyhülés folyamatát, így a nemzetközi közvélemény várakozó álláspontra helyezkedett, míg sokan nyugtalanok voltak a jövőt illetően. Több politikai elemző szerint a kubai válságból végül is szovjet fél került ki vesztesként, mert a világ szeme láttára veszített el stratégiai pozíciót, és Hruscsov helyzete ekkor rendült meg. A Kreml presztízsveszteséget volt kénytelen elkönyvelni, amit az akkori legfelsőbb szovjet vezetés nem vett jó néven. Hruscsov bukása után, élete utolsó 7 évét teljesen visszavonultan és elszigetelten, házi őrizetben élte le, egészen 1971-ben szívroham miatt bekövetkezett haláláig. 

Visszatérve a kubai rakétaválságra, a két szuperhatalom ekkor ismerte fel, hogy bármikor nukleáris háború törhetne ki, így hamarosan megállapodás született a két fél között egy, úgynevezett forró drót kiépítéséről, amin keresztül jelentősen meggyorsult a kommunikáció az USA és a Szovjetunió között, csökkentve ezzel egy esetleg elhamarkodott nukleáris lépés valószínűségét, ami katasztrófába torkollna. Annak ellenére, hogy mi, magyarok nem felejtjük el, hogy Hruscsov parancsára fojtották vérbe az ’56-os forradalmat, azt viszont el kell ismerni, hogy a kubai válság során tapasztalt határozott és higgadt fellépése megmentette a világot egy nukleáris katasztrófától.