Ketchup? Most vagy soha!

Mi tagadás, a ketchup népszerűsége (no és készítése) nagy változásokon ment keresztül családunkban az elmúlt évtizedekben. Fiatal asszonyként kaptam rá, hogy egyedi paradicsomszószt készítsek (ráadásul akkor még nem is igen lehetett kapni az üzletekben). Amikor a fiaim nagyobbak lettek, ők a boltit szerették, azt a híg, cukros mártásfélét, így a ketchup eltevése jó időre szünetelt. Aztán ahogyan kibontakozott az ízlésük, s lettek egyre ínyencebbek (értsd: már a gombát is megeszik…), s ahogy a bolti, minőségi szósz árát nézik, ráfanyalodtak az általam főzött, fűszerekben igencsak gazdag mártásra.
Aki kedvet érezne a ketchupfőzésre, az készüljön a legdurvább konyhai munkára: 

az étel mellé kínált házi szószunk után kosztosaink megnyalják mind a tíz ujjukat.

Minél húsosabb paradicsomból dolgozunk, annál könnyebb dolgunk van: kevesebbet kell sűríteni. Kiváló erre a Lucullus, a Góliát, az ökörszív és a húsparadicsom. Alapos mosás és tisztítás után a paradicsomot átpasszírozzuk, se héj, se mag ne legyen benne. Feltesszük főni, a fazékban hagyjunk helyet a habzásnak, a cukornak, az ecetnek. Amikor felforrt, akkor tesszük bele a sok-sok fűszert, amivel majd órákig főzzük. A teatojás nekem kicsinek bizonyult, így gézbe csavartam, kötöttem a fűszereket, s ezt a fakanálhoz rögzítve lógatom a lébe, miközben a fakanál az edény karimáján keresztbe támaszkodik. Időnként átnyomkodom a fűszereket. (Óvatosan bánjuk e mozdulatokkal, nekem szakadt már bele a zacskó, ami után az egészet át kellett szűrnöm.) Nem kell folytonosan keverni, csak gyakran átmozgatni az alját, hogy ne égjen oda (pláne, ha olyan fazekat használunk, amiben előzőleg más már odakozmált).
A fűszerek összeállítása egy regényt tölthetne meg, különösképp, ha olyan szakirodalmunk van, miként nekem. A bevált receptet (bár több mást kipróbáltam) az 1985-ös kiadású, Romváry-féle Fűszerek könyvében találtam. E szerint 3 kilónyi paradicsomléhez kell egy kis fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 dkg fahéj, 1 dkg szegfűszeg, 8-10 szem szegfűbors és feketebors, és egy-egy  kávéskanál gombapor (jó a szárított gomba is) és pástétomfűszer. A pástétomfűszer alatt egy önálló keveréket ért, amiből többféle összeállítást ad meg. Nálam a következő vált be: csipetnyi tárkony, kakukkfű, bazsalikom, majoránna, pár szem fehérbors, koriander, babérlevél, csipetnyi gyömbérpor vagy kevés aprítéka, csipetnyi őrölt szerecsendió. Ezt mind beleteszem, ha több egy kanálnyinál, akkor is. Fedő nélkül főzzük a paradicsomlét, engedjük sűrűsödni, de nem szükséges a lekvársűrűséget elérni. Amikor már az állagával elégedettek vagyunk, 10 dkg kristálycukrot, csipetnyi sót és egy deciliter 10 százalékos esetet öntünk hozzá. Aki pikánsabban szereti, adhat hozzá egy kanálnyi mustárt is, vagy több ecetet. Ismét hagyjuk felfőni, ekkor már a cukor miatt gyakrabban kevergessük az alját. Szokás szerint tiszta, csírátlanított üvegekbe töltjük, légmentesen lezárjuk, és hagyjuk kihűlni. Aki bizonytalan a sikerben, az a végén késhegynyi nátrium-benzoátot keverhet bele, meg ne romoljon, bár a megromlást a tisztasággal tudjuk megelőzni.
Nem kell attól tartanunk, hogy ez a rengeteg fűszer (egészen pontosan húszféle) elnyomja a paradicsom ízét, ellenkezőleg, kellemesen kiegészítik azt. 
Idővel az ember lánya rájön arra, hogy kevesebb paradicsommal is dolgozhat, mert kiegészítheti sűrített paradicsommal, így rövidül a főzési idő, de ha annyi alapanyag van, mint esetemben, akkor bizony főzni kell… A sok maceráért azonban kárpótol az érzés, hogy amikor a boltban a bevásárlást intézem, a paradicsomszószoknál legyinthetek: ó, ketchup van otthon.