Folyóvízi keltető épült a forró, iraki sivatagban

A televízió főzőműsoraiból is ismert Lévai Ferenc, a rétszilasi Aranyponty Zrt. vezérigazgatója fia­talon kalandos időszakot élhetett át egy olyan országban, amelyben akkor még békésebb mederben zajlott az élet. Gyermekkorában, az ötvenes években, amikor az ercsi halászokkal egyre több időt töltött, aligha gondolta, hogy szakmája iránti szeretete a Közel-Keletre vezérli. 
1970-ben épült fel az első európai halszaporító állomás Százhalombattán, amely a Duna­menti Hőerőmű Vállalat hulladékhőjét haszno­sítva biztosított kellő mennyiségű meleg vizet a halszaporításhoz. A Temperáltvízű Halszaporító Gazdaság 25 éven át működött, a Tehagból kikerülő szakemberek a magyar halászat gerincét adták, ­főhősünk, a vállalat későbbi termelési igazgatója különleges megbízást kapott 1979-ben. 
– Az ENSZ élelmezési szervezete, a FAO támogatásával egyedülálló kísérleti halgazdaság épült Százhalombattán. 
A feladata az volt, hogy ellássa Magyarországot növény­evő halakkal és pontyivadékkal, valamint hogy képezzen ki szakembereket a szisztéma fejlődő országokba történő exportálására – idézi fel a kezdeteket Lévai Ferenc. 
– 1979-ben kerültem ki Irakba, a Tigris és az Eufrátesz folyó mentén kellett halszaporító állomást építeni. A cél itt is ugyanaz volt, mint otthon: egy olyan halgazdaság létrehozása, ahol szaporodhat a kínai növényevő faj, amely nem „kér” búzát, kukoricát vagy árpát, hanem a vízben ­lévő tápanyagot fogyasztja. Irakot nagy víztározók, öntöző­csatorna-­rendszerek hálózták be. Ebben az időszakban nálunk busából túltermelés volt, ezért Irakba évi 3500–4000 tonnányit exportáltunk. Zöld szocializmus működött, vallási előítéletek nélkül. Például a lányok szoknyában jártak. 
– Délelőtt 11 és délután 3 óra között nem lehetett kint tartózkodni a napon. A halszaporító telep nagy problémája az volt, miként tudjuk lehűteni a vizet, hogy alkalmazhassuk a hazai viszonyok között használható mesterséges megtermékenyítési módszereket. A megoldást egy földbe süllyesztett keltetőház jelentette, ott hűtöttük a vizet, ebben történt a hormonkezelés. 
Évtizedekkel később az USA bunkernek vélte és lebombázta az építményt. 

A mohamedán vallás nem fogadja el azt a halat, amelyik nem pikkelyes, a harcsát például nem eszik meg

– Bagdad akkoriban csoda volt, a szabadnapjaimon mú­zeum­ba mentem. A bazár akkor még hagyományos volt, ott kalapálták a rézművesek a tányérokat; olyan világba csöppentem bele, amelynek ma már nyoma se nagyon van. Az iraki munkanapokon természetesen gyakori volt a hallakoma. – A mohamedán vallás nem fogadja el azt a halat, amelyik nem pikkelyes, a harcsát például nem eszik meg. Ezt mi, magyarok kihasználtuk a Tigris folyónál. Az egyik kolléga összekalapált magának pléhkanálból egy villantót, szerzett egy pecabotot, és kihorgászta a hatalmas harcsákat. Óriási lakomákat csaptunk! 
1980-ban aztán kitört a háború Irak és Irán között, vége lett a békés éveknek. 
– 1981-ben úgy repültem ki, hogy Jordániában, Ammánban szálltunk le, és a siva­tagon keresztül éjszaka vittek át minket Irakba. Elsősorban a nők halásztak, mert a férfiak a fronton voltak. Sikere lett a programnak: elképesztő sebességgel nőttek a halak! Volt egy szír diplomata, aki minden esztendőben eljött Magyarországra, és a szapo­rításhoz szükséges hipofízist, vegyszereket kemény német márkáért megvásárolta. ­Büszkék vagyunk arra, hogy egy közel-keleti országban meghonosítottuk a halszaporítást. Három éve hívnak, menjek vissza, és csináljunk újra egy telepet. De csak azt vállalom, hogy Magyarországon kiképezzük a szakembereket. 
Lévai Ferenc annak idején Algériában is megfordult hasonló küldetéssel, de ez már egy másik történet…