Emlékezetes sportesemény

2021.10.18. 07:00

A terepsportok megannyi szépségét megélhettük

Bringások, terepfutók, túrázók élményforrása volt vasárnap a rácalmási Nagysziget. Négyszázan álltak rajthoz a III. Rácalmási Szigetfutáson.

Szabó Szabolcs

Fotó: LI

Nem fotelből irányító futóverseny-szervezők táborát gyarapítja Nagy Gábor, a Rácalmási Szigetfutás ötletgazdája. A célból útnak indított mezőnyt rendre ő navigálta az első fordítónál, majd rohant is tovább a következő aktuális feladatához. Két rajt között kérdeztük Gábort.

Minden korosztály számára vonzó volt ez a mozgásforma

– A járványhelyzet tavaly közbeszólt, így számos hasonló terepfutóversenyhez hasonlóan mi is csak egy virtuális seregszemlét tudtunk kínálni a Szigetfutás szerelmeseinek. E verseny céldátuma egyébként a hagyományos iskolai nyári tanszünet kezdete, azaz június harmadik hétvégéje. Az ismert körülmények miatt most októberben jelentkezünk, és nagy örömmel tölt el, hogy már előzetesen beteltek a nevezési listák, és hát az időjárás is kegyes hozzánk ezen a vasárnapon. Két éve 550 versenyzőt tudtunk fogadni, most az előírásokhoz igazodva, a rugalmasabb lebonyolítás érdekében 400 főben határoztuk meg a maximális létszámot. Remélem, a jövőben tudunk majd több sportolót is fogadni – mondta el lapunknak Nagy Gábor, akit a részletes nevezési adatokról is kérdeztünk: – Amint meghirdettük a nevezést és már lehetett regisztrálni, az első napokban elfogyott 100-120 hely. Szóval, már van egy masszív közönségünk, tagjai visszajárnak ide Rácalmásra. Idén a legtöbb nevezés az 5 és 10 kilométeres futótávokra érkezett, de közel ötven terepfutó állt rajthoz 22 kilométeren is. Örömmel láttuk, hogy komoly érdeklődés mutatkozott a nordic walking és a gyaloglók 11 kilométeres túrájára is. Huszonkét kerékpáros is nekivágott a távnak, a kihívásban remélhetően a következő években az ő számuk is gyarapodni fog – tette hozzá a főszervező, aki elárulta, az idei Szigetfutás biztonságos és zökkenőmentes lebonyolításában negyven önkéntes segített és az önkormányzat és számos helyi civil szervezet is támogatta az eseményt. A meghirdetett távok leggyorsabb teljesítőit külön is díjazták.

Nordic walking botokkal is sokan indultak neki a távnak

A III. Rácalmási Szigetfutás eredményei: 3 kilométer (km) női: 1. Nagy Kitti, 2. Dankó Korina, 3. Vogelsinger Zóra, férfi: 1. Katona Gergő, 2. Horváth Zsolt, 3. Borbély Attila. 5,5 km női: 1. Gál Dóra, 2. Bucsiné Javos Anikó, 3. Strifler Angéla, férfi: 1. Nyerges Gábor, 2. Nagy Zoltán, 3. Domján Ferenc. 11,2 km női: 1. Vadász Ildikó, 2. Bartha Kornélia, 3. Dora Bernadett, férfi: 1. Katona Benedek, 2. Licsák Zoltán, 3. Oláh Richárd. 11,2 km gyalogtúra női: 1. Kovács Krisztina, 2. Martin Ferencné, 3. Vörössné Tóth Gabriella, férfi: 1. Hajdu Zsolt, 2. Martin Ferenc, 3. Somogyi Gábor. 22 km nő terepfutás: 1. Móra Katalin, 2. Jónás Kata, 3. Fodor Edit, férfi: 1. Barta Dániel, 2. Balogh Ferenc, 3. Kaluz Ákos Bertalan. 22 km kerékpár női: 1. Csikós Petra, 2. Poszpischil Luca, 3. Czinka Lora, 4. Partizer Maja (az időmérés szerint mindhárom résztvevő azonos idővel teljesítette a távot), férfi: 1. Szvercsek Márk, 2. Forner Bence, 3. Nagy Roland László.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában