Az a jó, ha közösen jutunk el a céljainkig

– Gratulálunk a kitüntetéséhez!

– Köszönöm a gratulációkat, és örülök a kitüntetésnek. A barátok és a harcostársak gondolnak egymásra. Ilyenkor nem az elismerés mértékét és a formáját, hanem a tényét értékeli az ember.

Magam is polgárőr vagyok. Egy dolgot tartok magam előtt: ha tudok, akkor segítek. Amikor a járvány kirobbanásakor megkerestek bennünket, nem azon tanakodtunk, hogy miért nem tudunk a bajbajutottak mellé állni, hanem azon, hogy miképpen tegyük. A ránk jutó feladatokat meg tudtuk oldani. Az elhatározásunk belülről fakadt, az embertársainkra gondoltunk, és nem egy, majd a jövőben érte kapható valamilyen elismerésre. A céljaink eléréséhez hosszú utat kellett megtennünk, és ehhez barátokra volt szükségünk. Egymásra találtunk, ami nagyon fontos volt a problémák megoldásakor.

A sikeres tevékenységünk nem egyedül az én érdemem. A gazdasági élet vezetői és a civil összefogás is megmutatta az összefogásunk erejét. Elmondhatom, hogy a városunk minden vállalkozása megtette, ami tőle tellett, de az élen a Pannonia Bio és a Vajda Papír Kft. erőt és eszközt nem sajnálva vállalta föl a legnehezebb terheket.

– Legyőzte az ismeretlen betegségtől való félelmet.

– Hiszek a személyes példamutatás erejében. Vannak olyan szintek, amikor be lehet zárkózni és a háttérben végezni a dolgunkat, de az enyém nem az. A pandémiás időszakban egy napot sem hiányoztam a munkahelyemről, és bizony a kollégáimat is „hajtottam” a feladatvállalásokra.

Egy régi mondás szerint a süllyedő hajót mindig a kapitánynak kell utoljára elhagynia. Arról a példálózás közben persze ritkán esik szó, hogy előtte mindent el kell követni azért, hogy az a bizonyos elsüllyedés ne következzen be! A ránk váró kihívásokat nem akartuk elodázni, hanem tervszerűen egymás után megoldottuk azokat. A ránk zúduló feladatözönben a társaimmal azt akartam tudatosítani, hogy számítanak ránk az emberek, ezért nem hagyhatjuk cserben őket.

– Tapasztalatszerzése a hadsereg kötelékeiben történt?

– A parancsnokaimtól azt tanultam, hogy senkit nem hagyunk magára, a parancsnok felel a tetteiért, de azokért is, amiket elmulasztott! Ezeket az intéseket azóta is betartom. A feladatokat alaposan ki kell elemezni, és ami lehetséges, meg kell tenni.

– Az a bizonyos pohár…

– Alapvetően elégedett ember vagyok. Persze nem a pöffeszkedésre gondolok. Nekem az a pohár mindig félig tele van. Igaz, hogy nem szabad magunkat túlértékelni, de alul sem. Ismernünk kell a képességeinket, és a lehető legjobb teljesítményt kell produkálnunk.

– A feladatokban elöl megy...

– Tisztában kell legyünk a partnereink képességeivel és a lehetőségeivel, mert nem hajszolhatjuk bele őket olyan feladatokba, amik meghaladják azokat. Hogy ki menjen elöl? Szívesen fölvállalom a zászlóvivő szerepét is, és igyekszem meggyőzni a többieket, hogy kövessenek.

– Miért van minden csoportra szüksége a különleges helyzetekben is?

– Nem érthetünk mindenhez a világon, de nagyon sokféle feladat vár ránk. Meg kell legyen bennünk a vezetői alázat. Amikor leültetek magam mellé öt embert egy feladat megbeszélésére, őket egészen biztosan ismerem. Ők fejenként, legalább annyival állnak hasonló viszonyban, és ha a jó ötleteket keressük, egyből huszonöt ember kap rá lehetőséget, hogy megismertesse a magáét. Ebből is látszik, hogy micsoda nagy erő és a lehetőségek tárháza a civil társadalom.

– A dicsőség és a siker megosztása?

– Ez nagyon hasonlít a sportban a csapatjátékokhoz. Ott sem egyedül a cséká, vagy a spiller hozza a győzelmet, hanem a csapat közös teljesítménye. A hétköznapokban ugyanaz a helyzet. Nincsen mindent látó szemüvegem, és a speciális problémákhoz az abban jártas szakembereket hívom meg, hogy a megfelelő döntéseket hozzuk meg. Az a jó, ha együtt jutunk el a céljainkig.