Kalács

Felemelkedett a lében egy buborék, rövid utazása közben odébb taszított egy húskockát, egy répakorongot, végül felszínre tört, a kitüremkedő púp halk pukkanással kísérve megrepedt, és foszlányokra szakadva megsemmisült.

Ezzel egy időben Jolika a fürdőszobai tükör előtt állva megigazgatta frizuráját, felső ajkát vicsorítva megemelte, leellenőrizte, hogy a felkent rúzs nem maszatolta-e össze műfogsorát. Kiáltott Bélusnak, hogy zárja le a levest, és szedje magát, mert indulnak.

A fazék fölé hajolva szája elé emelte a kanalat, aztán csücsörítve fújt egyet

Bélus kiment a konyhába, megmerített egy evőkanalat a bugyogó levesben, a fazék fölé hajolva szája elé emelte, aztán csücsörítve fújt egyet a kanálban gőzölgő ételre. A lelkes hűtés, a lére lecsapó légárammal, mint a lezúduló főn, ami vad rajtaütéssel borzolja fel a tó nyugodt kedélyét, úgy korbácsolta a pirosló, zsírgyöngyös vihart, úgy táplálta a habos hullámok vérveretes csipke fodraiból elmálló cseppek sűrű záporát, szétterítve azokat a tűzhelyen, a mögötte lévő falon, a padlón, a konyhapult deszkáján, a száradó borospoharakon, csészéken és bögréken, na meg a vázán, amibe Jolika reggel hozott egy szál harmatos szegfűt a kertből.

Jolika ebben a pillanatban belépett a konyhába és a szeme elé tárult látványtól csak annyi jött ki a torkán, hogy „ehh mmh”. Bélus pontosan értette.

Jolika nekiállt takarítani és eszébe jutott egy eset, nagyon régen történt, Petike akkor múlt egyéves. István, a telekszomszéd, beállított egy vödör friss zöldbabbal. Jolika megparancsolta Istvánnak, hogy nem mehet sehová, főz belőle egy jó zöldbabfőzeléket, és együtt megebédelnek. István kicsit vonakodott, de végül maradt, és fél óra múlva együtt ettek. Bélus evés közben grimaszolt Petikének, és ahogy a gyerek nevetve tátogott, Bélus nyilván arra gondolt, hogy olyan, mint egy éhes madárka, ezért megrakta kanalát babfőzelékkel és Petike szája felé közelítette. Erre vita támadt Jolika és Bélus között. Hogy Petike már biztosan nem éhes, de akkor miért tátog, hát mer pofákat vág, na egy kanál bab még nem a világ vége, de babot nem is ehet még, persze, én ebben a korban már nyersen legeltem, ne beszélj hülyeségeket, meg különben is, forró az a főzelék a gyereknek, megégeti a nyelvét vele, hát akkor megfújom neki. Azzal Bélus fogta a kanalát és egy hatalmas, jóakaratú fújással beterítette Istvánt az enyves állagú főzelékkel. Jolika elsüllyedt a szégyentől. István nem tűnt mérgesnek, mindenkit nyugtatott, hogy semmi baj nem történt, de aztán szedelőzködött és el is ment. Jolika most értette meg, hogy nem azért szégyellte magát akkor, mert Bélus beborította babfőzelékkel Istvánt, hanem azért, mert bár Istvánt barátjuknak tekintették, meztelenre vetkőztek előtte, de nem bájukat mutatták meg neki, hanem a koszos hátsó felüket. Bár valójában István vetkőzött jóformán meztelenre, hogy megmosakodjon.

Közben Bélus is rongyot ragadott és a pultot törölgette, aztán a vázához ért, ám egy suta mozdulattal megbillentette, mire a váza imbolyogva kitáncolt a pult szélére majd a mélybe vetette magát. Darabokra tört. Bélus kétségbeesetten nézett Jolikára, aki az éles zajra összerezzent, és meglátta a szétszóródott szilánkok közt elterülő szegfűt.

Ez a váza állt a gyászszertartás után rendezett halotti tor terített asztalának közepén. Egy szál szegfűt állított bele Jolika, és köré rendezte a hidegtálakat. Sorra jöttek a vendégek, de a tálakról nem fogyott semmi. Körbeülték a hatalmas asztalt, Bélus keze remegett és szemében valami egészen borzasztó, rémült feszülés honolt. Joli most tisztán emlékszik, ahogyan a nyomasztó csendben akkor is a szegfűt bámulta, felelősnek érezte azt a szál levágott virágot a történtekért, ugyanúgy, mint ahogy felelősnek érezte magát és az egész világot.

Elindultak. Nem szóltak egy szót sem, így sétáltak egy órát. A parti sétányon Bélus óvatosan hozzáért Jolika teste mellett lógó kézfejéhez, ujjaival megcirógatta azt, mire az ujjak szétnyíltak és eltávolodtak egymástól, hogy aztán rituális körtáncban kalács hurkáiként egymás köré fonódjanak, összezárva, szorosan, és együtt ringjanak a tó felől süvítő szélben, fürdőzve a hullámok tarajáról letépett víz bársonyos permetében.