Varázslatossá válik az ünnep, ha gyermek van a családban

Szülőként lesz fontos az ünnep

Ferenczi-Juhász Éva: – Amikor az ember szülővé válik, akkor lesz igazán fontos a karácsony. Felnőttként már nem az ajándékozásé a főszerep, hanem az együtt töltött időé. Amikor egy családba gyermek érkezik, akkor visszakapjuk a gyermekkorunkat. Szeretnénk azt a varázst, édes várakozást látni a kicsik szemében, amit régen a miénkben a mi szüleink.

Nyolc éve már, hogy az első gyermekünk megszületett. December 21-én jött világra, és december 24-én jöhettünk haza a kórházból, így nekünk ő került a „fa alá” ajándéknak. Ahogy cseperedett, egyre több mindent lehetett megvalósítani a karácsonyi készülődésből vele együtt, majd később a testvérével is. A harmadik, legkisebb gyermekünk még nem tud igazán részt venni a zsongásban, de nagyon élvezi a pezsgést, ami körülveszi. Nálunk úgy néz ki ez az időszak, hogy advent első vasárnapjára a karácsonyi dekorációt kirakom a lakásba, amíg a gyerekek iskolában, oviban vannak. Idén én készítettem az adventi naptárat, jobbnak gondoltam, mint a csokis megoldást. A „manók” az ablakokra szépeket rajzoltak, amíg éjjel aludtak, és elhozták az adventi naptárba a meglepetéseket. Vasárnaponként meg­gyújtjuk a gyertyát a koszorún, és éneklünk dalokat, amiket mindenki nagyon élvez, a kicsi pedig dúdolja azokat. Esténként Szentkúti Márta Adventi út könyvéből mesélek egy történetet, ami szintén egyfajta adventi naptárnak tekinthető.

A legjobb mégis az, hogy a gyerekek elhiszik a karácsonyi csodát: a télapót, a manókat, a Jézuskát, akik ezeket a csodákat varázsolták az otthonunkba. A tavalyi évtől új szokás része az életünknek: a fiam Waldorf iskolába jár, ahol karácsony előtt az első osztályos gyermekek szülei egy pásztorjátékot adnak elő, amire teljesen titokban próbálnak, a gyerekek semmit sem sejtenek. Az a csodálat, amikor meglátják a szüleiket a színpadon, az leírhatatlan. Tavaly mi is részesei lehettünk, és szavakkal elmondhatatlan érzés.

Várni, hogy eljöjjön végre az idő

Kovács-Kubatov Lívia: – A lányokhoz hasonlóan én is nagyon szeretem a színes fényeket. Alig várom, hogy eljöjjön az idő, és ki lehessen rakni az első színes villogót, lecseréljem az ablakon az őszi falevelet hópehelyre, elkezdhessem a készülődést, amiben már a lányok is részt tudnak venni. Idén Emma segített felfújni a műhómintákat az ablakra, együtt tettük fel a hópelyheket, amelyhez Marianna tépte a celluxot. A lányok szobájában szinte végig világít a fényfüggöny, szép meleg fehérségben.

Nem messze a lépcsőházunktól van egy kis fenyőfa, amit valaki elkezdett feldíszíteni, színes szalagok voltak rajta és pár szalmadísz. Gyűjtögettem már egy ideje a kávékapszulát, amit a lányaimmal befestettünk szép arany és ezüst színűre, szalagot kötöttem rá, és vittük dísznek a kicsi fára.

A karácsonyfa feldíszítése nálunk közös apa-anya-lányok program. Mi, felnőttek tesszük fel a felül lévő díszeket, alulra a lányok. A mézeskalácssütés is elmaradhatatlan program. Kolléganőmtől kaptam 8-9 éve a receptet, azóta csak ezt készítem. Tavaly is, idén is Emmával ketten kevertük össze a hozzávalókat. Idén ő ütötte bele a tojást, most először, nagyon ügyes volt. Nem sok esett a tésztából a pultra, a padlóra pedig semmi sem hullott le, ami igazán szép teljesítmény! Másnap pedig következett a tészta nyújtása, szaggatása, amíg én a nagy adaggal dolgoztam, addig apa segített a lányoknak. Amióta megszülettek a lányok, minden évben készítek róluk „beállított” szép ruhás karácsonyi képeket, már ez is része nálunk a karácsonyi szertartásnak.

Igaz, hogy jobb adni, mint kapni

Gelencsérné Hódos Gabriella: – Nálunk az advent első hétvégéjén kezdődik a készülődés, ilyenkor kerülnek fel az ablakokra a téli matricák, a szobákba a világító díszek. Lillánk szobája így már önmagában olyan, mint egy kissé túldíszített karácsonyfa. A dekorálásba idén már ő is be tudott segíteni: ragasztotta a hópikéket, a LED-sor rögzítéséhez pedig szorgalmasan tépkedte és adogatta nekem a celluxot. Azt már nagyon régen megfogadtam magamnak, ha egyszer családom lesz, nálunk a karácsony sosem fog az idegeskedésről és a megfelelni akarásról szólni. Ha valamire nem jut idő, vagy nincs hozzá kedvünk, azt nem fogjuk megcsinálni. Nem ilyenkor kell az éves nagytakarítást elvégezni, nem robotolok egész nap a konyhában, hogy 8 fogásos vacsorát készítsek 4 féle desszerttel. Cserébe marad nagyon sok időm, amit a családommal tölthetek.

Amikor az embernek gyermeke lesz, onnantól kezdve fokozottabban igazzá válik a jobb adni, mint kapni mondás. Az apukájával már napok sőt, talán hetek óta tűkön ültünk, és nagyon vártuk, hogy lássuk azokat a csillogó szemeket, amikor meglátja a karácsonyfa alatt az ajándékokat, és izgatottan kibontogatja azokat.

Teret teremteni az ünneplésnek

Huszár Zsófia: – Mivel vagy dolgozok vagy a gyerekekkel vagyok, kihívás megoldani az ajándékok és kellékek beszerzését, a vásárlást, vagy akár csak a gondolkodást is. Elvált szülőként az az időkeret áll rendelkezésre, amikor a gyerekek az édesapjuknál vannak. Szerencsére idén időben nekiálltam, november végére nagyjából megvoltam minden létfontosságú dologgal. Ez nagy eredmény, tavaly elismerem, sikerült ebbe belefulladnom.

A logisztika másik oldala a ki, mikor, hova, meddig. Idén ez a vírushelyzet miatt egyrészről könnyebb, mert a szűk körön kívül nem találkozunk senkivel, másrészt nehezebb, ugyanezen ok miatt. Engem személy szerint nagyon megvisel ez, mert hiányoznak a barátaink.

Pont abban a korban vannak a gyerekek, amikor nagyon szeretnek alkotni, rajzolunk, festünk, ragasztunk. Lelkesen készülnek maguk tervezte ajándékokkal, s szeretem figyelni a folyamatot, mert annyira más utakon tör elő belőlük a kreativitás, mindhárom külön egyéniség ebben is. Idén már ők készítették az adventi naptárunkat és az adventi koszorúkat is, többet is csináltak.

A lakást szeretem ebben az időszakban díszíteni, fényekkel telepakolni, átrendezni kicsit, teret teremteni az ünnepeknek. Ebben is szoktak segíteni. A karácsonyfa díszítése természetesen az ő kiváltságuk. Az idei az első év, amikor mindhárman lelkesen várják ezt, tavaly még a fiúkat nem annyira hozta lázba ez a hagyomány. Ami fontos, hogy nem mi vagyunk az ünnepek­ért, hanem fordítva. Mindegy, hogyan ünneplünk, a lényeg, hogy együtt legyünk, szeressük egymást és mindannyian jól érezzük magunkat.

Manómeséket mondanak a gyerekek

Dominekné Dorkota Dóra: – Karácsony előtti utolsó hétvégén szoktunk díszíteni, amit előre megcsinálok, az a takarítás. Idén nem vettem adventi naptárat, hanem a gyerekekkel minden nap csinálunk valamit, ami egy kicsit nyugisabb, amikor együtt lehetünk, ilyen például a közös ünnepi díszkészítés, mozizás, ilyenkor a szokásos popcorn helyett mandarint majszolunk. Sokat éneklünk, az iskolából és az óvodából hoznak a gyerekek dalokat, mindig tanulunk valami újat. Egyik nap bevásárláskor a Réka énekelt egy „karácsonyi mixet”, három dalt összekevert és hatalmas sikert aratott vele.

A terasz korlátján van egy égősorunk, ezt a Matyival együtt raktuk fel advent első vasárnapján. Amikor hazaérünk, minden nap más kapcsolhatja be a gyerekek közül a világító füzért.

Van egy saját mesénk, amelynek A Dominek család manói a címe, minden este elmondunk egy történetet, nyáron például nyaralós mesét, ősszel kirándulósat, ilyenkor ünnepit, a sztorik végén mindig kiderül, hogy a manók intézték azt, ahogy a történet véget ért, ilyenkor igazából a napunk történéseit meséljük el.

Úgy gondolom, hogy az adventi időszak az elcsendesülésről, várakozásról, befelé figyelésről, emlékezésről szól, és akkor ehhez jön a három gyerekem…

Idén már elég korán rajzoltak a Jézuskának, már az őszi szünetben elkészültek a művek, a nagyfiam rám nézett, és azt mondta, hogy már tudja, mit kérnek nekem a Jézuskától, nyugalmat kérnek, és majd ők segítenek mindenben, de azért hozzátették, hogy „vagy inkább ne segítsenek?”.