A Helka, a Kelén és a többi legendás balatoni vízi jármű

A világ kicsi, és vannak csodák. A szüleim Alsóörsről származtak Dunaújvárosba, a Dunaújvárosi Tanácsnak és a Dunai Vasműnek is pont Alsóörsön volt úttörőtábora. Néhai anyai nagymamám kilenc nyáron át dolgozott a tábor konyháján és mindig szeretettel beszélt a dunaújvárosi pedagógusokról és a gyerekekről.

Egyetlenegy alsóörsi nyaralásom sem múlt el úgy, hogy ne hajóztunk volna egyet az akkori balatoni flotta valamelyik személyhajójával. Nagyon szerettem és mai is nagyon szeretem a balatoni hajókat, pedig az első utazási élményeim nem tartoznak a legszebbek közé. Talán hároméves lehettem, amikor Alsóörsről Siófokra hajóztunk át a MAHART egyik vízibuszával, és félúton egy hatalmas vihar ért el bennünket. A hajó billegett, egy-egy nagyobb hullám pedig be-becsapott a mélyépítésű hajó oldalán. A szüleim elmondása szerint sokszor ismételtem a „Nem kell víz, nem kell víz” mondatot. Derék személyzetünk még egy felborult vitorlás legénységét is a fedélzetre vette. Szerencsére a visszaút már nyugodtabbra sikerült.

Évekkel később szintén az Alsóörs–Siófok útvonalon éltem át egy vihart a Megyer motoros fedélzetén a nagymamámmal és az unokabátyámmal utazva. A Megyer egy teljesen zárt vízibusz volt, s ennek köszönhetően nem tudtak átcsapni az oldalán a hullámok. A többi hajós élményemre már szívesebben gondolok vissza, s anyukám szerint minden nyaramat azzal kezdtem, hogy „leltárt készítettem” a MAHART balatoni hajóiról. Nyár elején bementem egy jegypénztárba, és elkértem az aktuális menetrendet.

A hetvenes–nyolcvanas és még a kilencvenes években is nagy forgalmat bonyolított az alsóörsi kikötő. Naponta több hajójárat kötötte össze Alsóörsöt Siófokkal, Almádival, Füreddel és Tihannyal. Amikor délután négy órát mutatott az óra egy-egy nyári napon, akkor biztosak lehettünk benne, hogy a Csobánc vagy a Szigliget motoros érkezik Siófokról, majd Csopak és Füred érintésével Tihanyba megy tovább. Ugyanabban az időpontban pedig a Tihanyból Kenesére tartó és Alsóörsön is kikötő Ercsi, későbbi nevén Bakony motoros futott be. Volt élet a kikötőben. Emberek és hajók jöttek-mentek, izgalmasnak láttam a színes forgatagot. A nagyobb hajók persze elkerülték Alsóörsöt, így ha azok valamelyikével szerettünk volna utazni, akkor el kellett mennünk Füredre.

A füredi móló gyakori vendége volt a Beloiannisz (később Balaton) motoros, a Jókai, a Helka, a Kelén és a Siófok, valamint a Füred katamarán. A magyar tenger mindegyik idős hajójának külön története van, amely nyomon követhető a www.hajoregiszter.hu oldalon. Egyik legnagyobb élményem egy Balatonfüred–Siófok úthoz kötődik, amikor az Ercsi motoros kapitánya látva érdeklődésemet felengedett a kormány­állásba és egészen a kikötésig ott is maradhattam. Az Ercsit évekkel később Bakonyra keresztelték át, majd 2005-ben visszakerült a Dunára (ahonnan 1968-ban érkezett), ahol napjainkban „A BOSS” néven Budapesten és környékén üzemel sétahajóként.

Szerettem az úgynevezett testvérhajókat is, amelyekből két egyforma van azaz, csak volt a Balatonon. Ilyen párosok a Helka – Kelén, a Csongor – Tünde, a Hévíz – Keszthely és a Csobánc – Szigliget. Utóbbi páros egyik tagja a Szigliget, Pannónia néven a Dunán szállít utasokat.

Dunaújvárosiként még egy hajóról kell néhány szót említeni, amelynek tragikus sorsáról sokáig semmit sem tudtam. A Dömsöd nevű hajóról van szó, amely egészen 1987-ig naponta kötötte össze vízi úton városunkat a környező Duna-parti településekkel. A Dömsöd II. sz. csavargőzösként 1918-ban épült és 1951-ig szolgált a Dunán, majd ugyanabban az évben a Balatonra került, ahol 1952-ben a Pajtás nevet kapta. 1954. május 30-án Balatonfüreden felborult, s a tragédia során huszonketten vesztették életüket. Három évvel később Siófokon átépítették, majd 1959-ben Dömsöd néven visszakerült a Dunára. A hajót azóta – ismét – átépítették és magánkézben van.