„Mindig az elérhetetlennek tűnő kihívásokat kerestem”

Bevezetőként: idén augusztus 8-án immáron XXXI. alkalommal rendezték meg az Extrememan hosszú távú triatlon országos bajnokságot Nagyatádon. A dunaújvárosi különítmény tagja volt e távon debütáló Pelsőczi Gábor dunaújvárosi rendőr, aki magabiztos teljesítményével (13 óra 35 perc) előzetes privát elvárásait is felülmúlta. Egyebek mellett a munka-család-sport háromszög kihívásairól beszélgettünk Gáborral.

– Sokak bakancslistáján szerepel, hogy egyszer teljesítenek egy klasszikus Ironman-távot. Önnél miként kezdődött?

– Kisebb-nagyobb kihagyásokkal ugyan, de mindig is sportoltam valamit. Főként a birkózás állt hozzám a legközelebb, például a 2016 Tusják János Emlékversenyen, amely egyben országos veterán birkózóbajnokság is volt, a A-korosztályban, 85 kilogrammban kötöttfogásban a második lettem, szabadfogásban pedig a harmadik helyen zártam a küzdelmeket. Ma is nagyon szeretem a birkózósportot, kedves számomra a közeg, ám már korábban beláttam, hogy a munka és a család mellett nehéz lesz beilleszteni az edzéseket. A magam örömére már korábban is eljártam futni, kerékpározni, ám a döntő elhatározás egy helyi triatlonversenyen született meg, még anno évekkel ezelőtt. A munkám révén volt szerencsém biztosítani a helyi Aquarius Triatlon versenyét, és megtetszett az egész közeg, a hangulat. Úgy döntöttem, én is szeretném mindezt teljesíteni, átélni.

– Az elhatározás tehát megszületett. Hogyan tovább?

– Elkezdtem tudatosabban felkészülni, utánanézni a dolgoknak. Természetesen a kezdeteknél még nagyon rutintalan voltam. Emlékszem, egy, a Börzsönyben rendezett terepfutó versenynél örültem, hogy ha szintidőn kívül is, de teljesítettem a távot. Ekkor még szinte semmit nem tudtam a frissítésről, az átgondolt edzésről és versenyzésről, ám remek tanulásnak bizonyult. Tehát egyre többet készültem, úgy is mondhatnám, berántott magával ez az egész dolog. Fontos kiemelni azt is, hogy hónapról hónapra éreztem, hogy fejlődöm, javul a teljesítményem, ez egy komoly visszajelzést vol, hogy van értelme az edzéssel eltöltött óráknak.

– Sokan bőven harminc felett kezdenek el futni, kocogni. Eljutnak a maratonig, ön mégis az egyik legkomolyabb erőpróba mellett döntött.

– Számomra is egy komoly erőpróba volt az első maratoni versenyem, mindenkit nagyon becsülök, aki idáig eljut. Engem mindig is vonzottak az úgymond lehetetlennek, teljesíthetetlennek gondolt kihívások, mint például a klasszikus Ironman-táv. Kezdetben nekem is teljesíthetetlennek tűnt, sőt, még a nagyatádi rajt előtt is voltak kétségeim, ám tisztában voltam azzal, hogy az utóbbi években tisztességgel beleraktam azt az edzésmunkát, amely a teljesítéshez kell. Most már úgy látom, semmi misztikum nincs ebben, minden egészséges ember képes erre, csak naponta dolgozni kell érte, hosszú éveken át.

– Egy több mint tizenhárom órás erőpróba során biztosan akadnak holtpontok.

– Természetesen itt is volt. Az úszás és kerékpározás az előre eltervezett menetrend szerint ment, a futásnál azonban már akadtak gondok, beállt a gyomrom, belassultam. Az első ijedtség után megnyugodtam, sok támogatást kaptam a Dunaújvárosi Triatlon Sport Egyesület versenyzőitől és a frissítésemmel megbízott kollégától is. Az utolsó tíz kilométerre már minden rendben volt, pozitív élményekkel zártam a nagyatádi országos bajnokságot. Ismeretlen emberek biztattak, bátorítottak a hajrában, örökre emlékezetes, szép pillanatokkal lettem gazdagabb.

– Munka-család-triatlon – nem minden esetben összehangolható háromszög. Az ön esetében miként sikerült ezt mind feszültség nélkül kormányozni?

– Valóban. Amikor ebbe a kalandba belevágtam, mindezt megbeszéltem a családommal. A feleségem – aki mindvégig támogatott – azért a végén már jelezte, reméli, ebből azért nem lesz rendszer. A munkahelyemen, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon is megértőek voltak a feletteseim, a szabadságok kiadását is úgy tervezték, hogy a versenyt megelőző hetekben már csak a nagyatádi versenyre koncentrálhassak. A nagyatádi teljesítés végén a befutó­érem mellett ott van a „Köszönet rózsája” is, amelyet a versenyző ad át az őt segítő párjának. Nálam a család nem volt ott a célban, de természetesen a rózsát átadtam a páromnak. Ezúton is hatalmas köszönet érte, hogy végig támogattak és segítettek a felkészülés során.

– Hogyan tovább?

– Edzem továbbra is, bár ha most kellene rajthoz állnom, meglehetősen kétes lenne a siker. Beleszerettem a triatlon sportba, és még számos versenyt szeretnék teljesíteni. A birkózás továbbra is közel áll hozzám, bár a srácok bizonyára most a szőnyegen összecsomagolnának, hiszen abban a sportban azért komoly szerepe van a testsúlynak is. Emlékszem, korábban plusz huszonöt kilónyi súlyfelesleg volt rajtam. Nem éreztem jól magam. Ma egy edzés után is fitt és koncentrált vagyok, és ez pozítívan tölti fel a mindennapjaimat.