Ausztriába érkeztünk, az eső és én

2020.08.13.

Csütörtökön Scuol városából indultam. Azzal a tudattal, hogy már Ausztriában járok pár kilométer megtétele után. Jó lelki állapotban voltam, ugyanis a célom Innsbruck városa volt, ahol a vendéglátóm, Rebecca várt.

1300 méter magasból kellett a 600 méteren fekvő nagyobb városba eljutnom. Mondhatni kellemes útnak indult, bár az esőfelhők körülöttem mindent bevettek. Ahogy számítottam is rá, sajnos Innsbruckhoz közel járva el is kapott egy igazán kiadós vihar. Esett, dörgött, villámlott.

Csurom vizesen érkeztem meg, és Rebecca épp egy ház avatót tartott kisebb összejövetellel, aminek különösen örültem mert már hiányzott a társaság, s hogy tudjak beszélgetni.

Kellemesen éreztem magam, ők sütöttek főztek s volt minden amit az ember csak megkívánhatott.

Igaz én már korábban megvacsoráztam, de így is sikerült azért még jó pár finomságot lenyomni a torkomon.

2020.08.14.

Másnap reggel lassan készülődtem, nem akartam kapkodni. És egy picit besegítettem a rendrakásba is.

A reggeli kávé után amit a parkban fogyasztottam el megindítottam az újabb akcióm. A ruháim sajnos nem száradtak meg, de volt még nálam jó pár tiszta és száraz ruha, úgyhogy ez annyira nem zavart.

Az Innsbruckig tartó úttal 150 kilométert tettem meg a tegnapi nap, s legalább ennyit szerettem volna a pénteki napon is megtenni. Igaz kései indulás miatt kérdéses volt ez a terv. Az időjárás sajnos továbbra is borult égbolttal s esővel riogatott. Egész nap esett, néhol leállt ugyan de ez igazán nem könnyített a dolgomon. Legalább Zell See városáig szerettem volna elérni, de nehezen ment, s kicsivel több mint 100 km megtétele után elért az este is.

Ez volt az eddigi legrosszabb napom.

Csurom vizesen egy buszmegálló menedékében húztam meg magam az estére. Aludni nem sokat tudtam a forgalom miatt, illetve annak tudatában, hogy azért ez nem olyan szép dolog. Viszont így szárazon megúsztam az estét.

2020.08.15.

Korán, még 6 óra előtt felkeltem, s mivel nem kellett sokat csonagolnom így délre már igazán sokat megtettem a távból. De szerettem volna még menni, s tudtam, hogy ugyan megint emelkedő jön, így összeszedtem minden energiám és

mentálisan csak a csúcsra gondoltam majd a lejtmenetre, hogy onnan már könnyebb lesz.

Nehézkesen ugyan, de túl tettem magam a hegyen. Innen már csak ereszkedés volt. Nem tudtam, hogy hol is lesz a végső megállóm, így egészen addig tekertem ameddig már nem láttam az utat, s a lámpám is lemerült a végére. Így egy kis forrás melletti részen töltöttem szerencsére eső mentesen az estét.