jókedvűen táncolt a közönség

2020.01.27. 07:00

Muzsikusok bálján mérették meg magukat az együttesek

Akár egy minifesztivál a mulatós műfajban – ilyen volt a Dunaföldváron megrendezett III. Zenészbál. A rendezők az ajtónyitás előtt bő két héttel bejelentették, hogy minden jegy elkelt!

Balogh Tamás

A közönség táncos kedvével bizonyította a remek hangulatot

Fotó: Balogh Tamás

Dunaföldvár

A mulatság, merthogy az lett belőle, az általános iskolában zajlott, az épület közösségi terei a pincétől a padlásig megteltek. Az esemény egyrészt a rendezvényszervezésben már jó ideje együtt dolgozó Kele csárdás Dávid István, és a zöldségesként is elismert Farkas László érdeme. Másrészt nyilvánvalóan a jól megválasztott zenekaroké. A nyerő (baráti) páros tagjai hasonlóan látják a közös siker titkát.

Dávid István házigazdaként és főrendezőként is kiválóan teljesített.

– Igazából nincs e sikernek nagy titka. Egyszerűen a vendégeink megismerték a zenészbálnak a nagyszerűségét, ami a több zenekar adta változatosságban, a kiváló mulatozási lehetőségben, valamint a jó társaságban is kereshető, és nem akartak lemaradni róla. A nagy érdeklődésre is büszkék vagyunk, remélem megfeleltünk a várakozásoknak.

– Az év során az üzleteinkben és a környékbeli fesztiválokon és egyéb eseményeken is van lehetőségünk sok vendéget, sokféle módon kiszolgálni. Úgy gondoltuk, hogy ennek a mostaninak is megvan a maga varázsa. Egy ilyen alkalommal szívesen látjuk a tömött kosarakkal, szatyrokkal érkezőket, akik ételben-italban a saját büszkeségeiket hozzák magukkal. Amikor megkínálnak bennünket, el is fogadjuk tőlük. Ez egy nagyon barátságos rendezvény. Ettől függetlenül mi is üzemeltetünk egy jól ellátott büfét és koktélbárt is. Nem szoktak unatkozni a munkatársaink…

Akik a talpalávalót „húzták”: a Szamaras zenekar, a Montana zenekar Soltról, a Főnix Boy’s Paksról, a Szabó Duó Nagyvenyimről és Nagykőrösről az Ézsiás zenekar
Fotó: Balogh Tamás

A zenekarok kiválasztása és a velük kapcsolatos tennivalók megszervezése Farkas László feladata volt.

– Öt zenekart hívtunk meg erre az alkalomra. Közülük a Szamaras zenekar szerepelt az első helyen, hiszen velük rendszeresen együtt dolgozunk, és már szinte a sajátunknak tekintjük. Ezen az esti rangsorban a többiekkel egyenlők. Mindenki szívesen vett részt a rendezvényünkön. ez egy jó lehetőség az egymás és a közönség előtti bizonyításra. Ráadásul, a pihenő- vagy a felkészülési időben, ők is kedvükre mulathattak. Hasznos tapasztalat lehetett a számukra kívülről is nézni egy mulatságot, hogy mire hogyan reagál a közönség?! Ők inkább barátai, mint konkurenciái egymásnak.

Egy ilyen mulatság sikeres megrendezéséhez kevés dolog kell. Jó zene és helyszín, a vendégek kedvére terített asztalok, és a mulatni vágyó, barátságos társaság. Itt mindent így sikerült összehozni!

Kiváló zenei színvonalú volt az esemény, minden banda remek napot fogott ki. Biztosak lehetünk benne, hogy akkor tudnának egy, vagy két osztályt előre lépni, amikor csak akarnának. Igazi koncertszínpadokon is megállnák a helyüket. Abba aztán belesápadnának a műfaj ünnepelt sztárjai.

A közönség táncos kedvével bizonyította a remek hangulatot
Fotó: Balogh Tamás

Akár a környék kedvenceiként is emlegethetnénk a Szamaras zenekart, amely rendre sikerrel lépi át a műfaj határait. A származásukat a név­adó billentyűs Horváth Csabi miatt Nagykarácsonyra tesszük. Remek triót alkotnak. A Montana zenekart Soltról ismerjük, a jól képzett zenészeknek köszönhetően, egy villanás alatt partizenekarrá válhatnak. A Főnix Boy’s Paksról érkezett. A profi megszólalása nyomán egy villanás alatt „megmozgatja” a közönséget. A sorból egy kicsit kilógott a Nagyvenyimről érkezett Szabó Duó, mivel a műfaj határain belül maradt. Nagykőrösről érkezett a szinte családi zenekarnak számító Ézsiás, amely a két fúvóssal szintén kiválóan játszott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában