Gondolatai és intézkedései két táborra osztották alattvalóit

Történelem Ő volt az első uralkodó, aki a Habsburg–Lotaringiai-házból származott és abszolutisztikus módszereiről és türelmetlenségéről vált híressé. 1741-ben, nem sokkal az édesanyja, Mária Terézia számára sorsdöntő pozsonyi országgyűlés előtt született, amikor a poroszok és a bajorok támadása nyomán úgy tűnt, a Habsburg-dinasztia csillaga leáldozik Európában.

A gyermekkor

József már gyermekkorában kitűnt különc viselkedésével, többször szembeszállt tanáraival, Batthyány Károllyal, Bajtay Antallal és Martini professzorral. A korabeli Bécs legnagyobb tudású emberei oktatták, a szülők által megszabott tanrend azonban nem elégítette ki kíváncsiságát. Így autodidakta módon, az előírt tanulmányoktól eltérő művekből próbálta fejleszteni képességeit.

Bár buzgó katolikus volt, hamar kritikát fogalmazott meg az egyházzal szemben, előszeretettel olvasta felvilágosult írók műveit, és tudatosan készült az uralkodásra.

1764-ben német királlyá, majd két év múlva apja, Lotaringiai Ferenc halálát követően császárrá is koronázták. Anyja, Mária Terézia egyre több alkalommal vonta be a kormányzásba, így II. József is jelentősen hozzájárult Lengyelország első felosztásához.

Az ifjú József

Sokat utazott, nemcsak birodalmát járta be, hanem csaknem egész Európát is. Inkognitóban tette meg az utat, mert szerinte csak így lehetett tapasztalatokat gyűjteni.

1780 novemberében elhunyt Mária Terézia, így II. József követte őt a trónon. Anyjához hasonlóan rendeletekkel kormányzott, az ország­gyűlést egyszer sem hívta össze. Hatalmas iramban ontotta a saját maga alkotta rendeleteket, 10 év alatt több mint 6000-et, ez naponta átlagosan kettőt jelent. Az államapparátus ezt az irdatlan mennyiséget képtelen volt feldolgozni és végrehajtani. Több intézkedése észszerű volt, de egyben sértette is a különböző hagyományokat. Az új király azzal az ideológiával lépett trónra, miszerint birodalmában egyedül az ő akarata számít, mindenki csak neki tartozik engedelmességgel, ugyanakkor saját magát az állam szolgájának tekintette.

Az uralkodó

Az uralkodó első lépéseként az egyház működését vette célba, szerinte ugyan az egyház hasznos célt szolgál, de racionalizálni kell tevékenységét. Megalkotta az 1781-es türelmi rendeletet, aminek értelmében nagyobb vallásszabadságot biztosított a reformátusok, evangélikusok és az unitáriusok számára. Ugyanebben az évben a több mint 83 ezer magyarországi zsidó vallású állampolgár helyzetét is rendezték. A rendelet továbbá szabályozta, hogy ahol minimum 100 nem katolikus család élt, ott azok saját költségükön fenntarthatták helyi gyülekezeteiket, torony és harang nélkül, valamint nem a közútról nyíló bejárattal templomokat is építhettek.

Takarékosság és rendeletek

Takarékossági intézkedéseket vezetett be, legelőször is a hivatalnoki kar működési költségeit mérsékelte. A következő rendelkezése az udvari kiadások csökkentését irányozta elő. Addig az volt a szokás, hogy külön teljes udvartartása volt a királynőnek, a trónörökösnek és minden testvérnek, továbbá az udvaroncok hatalmas tömegét is külön cselédhad szolgálta ki. Attól kezdve az egész uralkodói család és az egész udvartartás egy közös konyháról étkezett, a szolgák felétől pedig megvált. A császári palota régi testőrségét is elbocsátotta, helyette újat, kisebb létszámút, de erősebbet szervezett.

1782. január 12-én kiadott szekularizációs rendeletével több, tanítással, gyógyítással vagy tudománnyal nem foglalkozó szerzetesrendet és mintegy 140 kolostort feloszlatott. Ez mintegy 1484 szerzetest és 190 apácát érintett. Ezzel megszűnt a jezsuita, a kapucinus, a karmelita, a klarissza, a bencés, a ciszterci, a domonkos, a ferences, a pálos és a premontrei rend, vagyonukat pedig a vallásalapba olvasztotta. II. Józsefet gyakran illették azzal a váddal, hogy vallásellenes, ez nem igaz, az uralkodó egyszerűen csak az állam szempontjából hasznos munkát értékelte, véleményén még VI. Pius pápa sem tudott változtatni. József 1783-ban állami kézbe vette a papok nevelését, ezzel megteremtette az általa elképzelt ideális egyházat.

Reformjának másik fontos alapja az 1784-es jobbágyrendelet volt, mely megszüntette a röghöz kötést, szabad végrendelkezést biztosított a parasztok számára, és még a jobbágy megnevezést is eltörölte, majd később a botozást is megtiltotta. A magyarok ellenszenvét az váltotta ki, hogy semmibe vette a hatalmát korlátozó intézményeket, mellőzte a rendi országgyűlés összehívását és csorbította a vármegyék és a nemesség jogait. A birodalom területén kötelezővé tette a német nyelvet, az önálló államiságot szimbolizáló Szent Koronát pedig Bécsbe vitette. A király később népszámlálást is szervezett, házszámokat, valamint egységes adózást akart bevezetni. Magyarországgal kapcsolatosan ezt írta le: „Minden bizonnyal ellene vagyok az erőszaknak és vérontásnak, de bizonyos dolgokat el kell határozni, kerül, amibe kerül.”

Magyarellenes volt-e?

Sokan úgy vélték, hogy gyűlölte a magyarokat, azonban a valóságban fanatikus hite és kompromisszumra képtelen jelleme vezette őt, amely az egyszerűségre és racionalitásra törekedett és ezt sokan magyarellenesnek értelmezték.

1782-ben egyesítette a Helytartótanácsot a Magyar Kamarával és a Magyar és Erdélyi Kancelláriával, így igyekezett racionalizálni az államszervezetet. Halálának közeledtével azonban visszavonta ezt az államszervezetet érintő rendeletet.

II. József a magyar uralkodók közül az egyik legérdekesebb egyéniség volt, akinek gondolatai és tettei két táborra osztották magyar alattvalóit. A többség úgy érezte, a nemzet elpusztításának szándéka vezérli, a másik oldal viszont az elszánt reformert és államférfit látta a királyban, és támogatta az általa meghirdetett modernizációt. Ők voltak a jozefinisták, közéjük tartozott gróf Széchényi Ferenc, Teleki Sámuel vagy a nyelvújító Kazinczy Ferenc.

Felhasznált irodalom:

Királyok könyve. Szerkesztő: Horváth Jenő. Budapest, Helikon, 2004

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1765 augusztus 18 II. jozsef a csaszari tronra lep/

Fejtő Ferenc: II. József, Atlantisz Könyvkiadó, 1997 (Circus Maximus),

https://hu.wikipedia.org/wiki/II. József magyar király

Bolyki Tamás: A legnagyobb magyar királyok. Jövővilág Kiadó, Budapest 2004

Mitták Ferenc: Képes magyar história. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., 2006

Szomory Dezső: II. József császár (dráma, 1918)

http://ujkor.hu/content/ii-jozsef-eletutja

Ifj. Barta János: A kalapos király emlékezete. Didakt, Debrecen, 2012.

Magánélete és külpolitikája

II. József kétszer nősült, első felesége Bourbon Izabella parmai hercegnő volt, aki fekete himlőben halt meg. Ebből a házasságból két leánya született, akik már kicsi korukban elhunytak. Második felesége Mária Jozefa bajor hercegnő volt, aki szintén himlőben hunyt el. Ezután a császár többé nem nősült meg, és utód nélkül maradt. Állítólag szerelmi viszonyt folytatott Eleonora von Liechtensteinnel, de ez nem számított komoly kapcsolatnak. Külpolitikájában II. Katalin orosz cárnővel kötött szövetséget a török ellen, az oroszokkal egyesülve komoly győzelmet arattak az Oszmán Birodalom felett Havasalföldön, és bevették Belgrádot is. A háború azonban elhúzódott, és súlyos terheket rótt a magyarságra, a nemesek pedig már a felkelés gondolatával játszottak.

II. József halálos ágyán minden Magyarországot érintő rendeletét visszavonta három kivételével. A türelmi rendelet, a jobbágyrendelet és az alsópapságot támogató rendelet továbbra is érvényben maradt.

1790. február 20-án hunyt el tuberkulózisban, Bécsben.

Szobrának felirata az ő legigazabb jellemzése: „A közjónak élt, nem sokáig, de teljesen.”