Divatnak hisszük, pedig régi hagyomány

Igaz, az ókori római­ak a termékenységünnepen nem vettek kedvesüknek szívecskét tartó kutyakölyköt formáló héliumos léggömböt, de virágot már akkor is. A hajadon lányoknak Júnó istennő templomában jósoltatták meg, hogy ki lesz a jövendőbelijük, a férfiak tombolára írt nevekben bíztak. Ez az ünnep volt a még pogány Luperkália, aztán 496-ban a pápa elrendelte, hogy a február 14-én mártírhalált halt püspökről, Valentinről nevezzék el a napot. Őt is köthetjük a szerelmesekhez: titokban akkor is összeadta a szerelmes fiatalokat, amikor Claudius császár megtiltotta azt. Bár a Valentin-napot főleg az angolszász országokban ünnepelték, hazánkban is fűződnek hozzá népszokások, babonák – igaz, mi nem Valentint, hanem hazai megfelelőjét, Bálintot ünnepeltük.

Bálint-nap kapcsán élt az elképzelés, hogy ha egy fiatal lány február 14-én éjfélkor kiment a temetőbe, megláthatta jövendőbeli férjét. Éjszaka babérlevelet tettek a párnájuk alá, így megálmodhatták életük párját, sőt, még az esetleges gyermekáldást is ezen a napon jósolták meg. Mára ezeket a hagyományokat felváltotta a szerelmesek kereskedelmi napja, amikor ezreket költhetünk ajándékokra – már ha tudunk azonosulni ezzel a szellemiséggel.