Elfogadás napja Földváron

2018.12.18. 12:00

Életünk során a világ sokszínűségében gyönyörködünk...

Hogy el tudd fogadni az emberi természet sokszínűségét, gondolj az utazóra, aki éjszakai szálláshelyét akár naponta váltogatja – ezt az ókori Tatiosz-idézetet választotta mottóul Horváth Zsolt polgármester az Elfogadás napja elnevezésű dunaföldvári rendezvényen elhangzott köszöntő beszédében.

L. Mészáros Irma

Életutunk során a világ sokszínűségében gyönyörködünk. Hogy két virág nem teljesen egyforma – ezt már a kisgyermek is látja. De az emberek sem egyformák. Mindennapjainkban el kell fogadni a másik embert, nézeteit, gondolatait, élethez való viszonyát tiszteletben kell tartani. Ha a kinyújtott kezet egy másik kinyújtott kéz elfogadja, akkor lesz élhető a világ – mondta a városvezető. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat nevében ifj. Mendi Ferenc elnök üdvözölte a jelenlévőket. A műsorban két tehetséges fiatal szerepelt. Orsós Tiffany, aki a magyar szépkiejtési és a német versenyen is helyezett lett, a Legenda a hegedűről című mesét mondta el. Majd természetesen hegedűjáték következett. Mendi Milán Marió, aki korábban a Rajkó Talentum diákja volt, jelenleg a budapesti Egressy Béni Református Művészeti Középiskola tanulója, most nagyapjával, id. Mendi Ferenccel közösen hegedült.

Mendi nagyapa (b), aki az unoka kezébe adta a vonót

A Dunaföldvár Önkormányzata, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint az Evangélikus Egyházközség és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dunaföldvár Tanodája összefogásával létrejött program a romákról készült fotókiállítás megnyitásával folytatódott. Az érdekes anyagot dr. Süveges Árpádné alpolgármester ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Majd Bakay Péter evangélikus missziós lelkész tartott előadást a másságról, a toleranciáról, az elfogadásról.

Csodálatos napot töltöttek együtt annak szellemében, hogy el kell fogadni a másik embert, nézeteit, gondolatait, élethez való viszonyát Fotók: Gazsó Miklós

Közben az udvaron rotyogott, sült mindenféle finomság, köztük hagyományos roma ételek: lecsós pörkölt, marhapörkölt, káposztás étel és babgulyás, amelyet punyával, azaz cigánykenyérrel kínáltak, a sülteket meg lungallóval. Az ételeket Bogdán László, Rostás Brigitta, Skrenyóné Orsós Klaudia, Mendi Attila és Mendiné Bódi Edit készítették. Nagy sikere volt mindennek. A süteményt az Alapszolgáltató Központ asszonyai biztosították.

A délelőtt folyamán a gyerekekkel a 105. számú IV. Béla cserkészcsapat tagjai foglalkoztak. Egyebek között logikai labirintust, sorversenyeket, kincskeresést játszottunk velük – kaptuk a tájékoztatást Hegedűs Dórától. Az ebéd utáni táncházi hangulatról a bogyiszlói cigányzenekar gondoskodott. Remek zenéjükre azonnal táncra perdültek a jelenlévők. Vendégénekesként közreműködött Borzavári Róza. Az elfogadás napja a Jákli Viktor felajánlotta sült kolbász uzsonnával és a Mikulás fogadásával ért véget.

E nap az evangélikus egyházközség által szervezett Mennyek kapuja című pályázati programsorozat része is volt. Fő célja hirdetni, mennyire fontos elfogadni azt, aki akár etnikai hovatartozásában, akár nézeteiben, szellemi képességeiben vagy mozgásában más. Mert – ahogy Kosztolányi Dezső szép versében fogalmaz – Ilyen az ember. Egyedüli példány. / Nem élt belőle több és most sem él, / s mint fán se nő egyforma két levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában