Ez egy különleges világ a föld alatt

A Tavas barlang gyönyörű természeti képződmény és mindenképpen, legalább egyszer az életben végig kell csónakázni benne. A történetét már kevesebben ismerik, pedig érdekes. A belvárosban egy kút ásása közben találtak rá. Már akkor körvonalazódott, hogy ez egy barlang rendszer. Egy másik eleme a Kórház barlang, mely a Tavas barlanghoz hasonlóan látogatható.

Az ottani barlangkutatókkal azonban volt szerencsém ellátogatni e rendszer egy olyan tagjába, melyet soha nem fognak megnyitni a nagy közönség számára. A Pelion szálló kertjében van egy kút s ennek 12-14 méteres mélységében az oldalában van egy nyílás, azon keresztül közelíthető meg. A kutatócsoporttal leszálltunk egy vaslétrán keresztül a kút mélyébe. A nyíláson át beléptünk az első helyiségbe. Ennek legalján volt egy kb. 50cm-es hasadék, ez vezetett tovább lefelé a mélybe. Mivel a gravitáció is segít, így lefelé haladni viszonylag könnyű. Azt tudtuk, hogy olyan 300-350 méteres távolságra találhatók azok a hatalmas, egybefüggő vízfelülettel rendelkező tavak, melyek miatt egyedülálló. Ezt a viszonylag rövid távot, három óra alatt tettük meg. Nem tévedés, 3 órába telt.

A homokos talajon kell csúszni többnyire, a felszerelést magunk előtt tolva. A sokszor 40 cm-esre szűkülő járatokba, becsúszás előtt el kell határozni, hogy hason vagy háton fogunk neki kezdeni, és ez nem a saját belátástól függ, hanem attól, hogy a járat a végén milyen irányba fordul. Helyenként annyira szűk némely járat, hogy háton csúszva a fejünket el kell fordítani, mert az orr már nem fér el. El lehet képzelni mekkora erőfeszítést igényel, ha 4-5 métert fél órába telik megtenni. A csúszásnál, a homokos talajba ágyazódott kövek miatt kék-zöld véraláfutásos lesz az ember könyöke, alkarja, térde. A járatok, időnként tágasabb termekben végződnek, ahol fel lehet egyenesedni, bár nem biztos, hogy teljesen, más esetben meg nincs akkora, hogy az egész csoport elférjen benne. Két óra után, van egy ferde járat melyet a kutatók Ideg járatnak neveztek el, mert ugyan magas, de nem jelent enyhülést, mert kb. 60 centi széles és a falak dőlése megközelítően 45 fokos. Óriási kín végig menni rajta.

Három óra után értük el az első tavat, természetesen hason csúszva. Gyönyörű látvány, és felemelő érzés, hogy alig akad ember, aki láthatja. Az érzés kárpótolt mindenért. Az út és a hatalmas terem fala, tele cseppkövekkel. A víz kristálytiszta és kék, a tó alján borotvaéles apró mészkőképződmények. Sok idő nincs a csodálkozásra, mert indultunk a következő tóhoz. Hogy, ne legyen egyszerű, az út a vízen keresztül vezetett. Normális esetben is bele kell menni derékig, hogy átjussunk rajta. Nekem sikerült nyakig elmerülnöm, épp csak a kamerát tudtam a szárazra dobni. El lehet képzelni, az út további részét csurom vizesen kellet megtennem a hideg, nyirkos és sötét barlangban. Így, és persze hason csúszva, cseppkövek között kígyózva értük el a következő tavat. Ekkorra már hulla fáradt az ember, de most kell dolgozni, és megcsinálni az anyagot, vizes ruhában, sáros kézzel.

A visszafelé vezető út sem könnyebb. Úgy meg főleg nem, hogy már fáradt, elgyötört az ember, fáj minden porcikája, mozogni is alig tud. Pedig nincs más mód a kijutásra, csak a visszaút, itt nincs vészkijárat. Még el nem felejtem, ez sokkal nehezebb, mert a függőleges járatokban felfelé kell haladni. A mennyezeten van a járat nyílása, az ember felugrik és az utolsó újperceivel kapaszkodva, centiről centire húzza be magát a járatba. Hogy vissza ne csússzak a járat falához kellett préselnem a vállamat, hátamat, csípőmet pedig már amúgy is fájt mindenem. Tiszta véraláfutás lett az egész testem. A pozitív végeredmény pedig, hogy a kútban felfelé már nem használtam a létrát. Mint valami pók, a falának támasztva a testem, létra nélkül is simán feljöttem a kútból.

Mire fel értünk, 7 óra telt el, kint már ránk sötétedett. Mindenki úgy nézett ki, mint egy disznó, ami akkor jött a dagonyából. Homokos sár a hajunkon, az arcunkon, a szánkban, de még a ruhánk alatt is.

Megcsináltuk és egy olyan kalandot éltünk át, melynek nyomait ugyan még napokig hordozni fogjuk a testünkön, de csak keveseknek adatik meg, hogy átéljék.