remekül vették az akadályokat

2018.06.21. 11:00

A média került előtérbe a kislődi táborban

A Séta tábor első napján sziesztaidőben sem volt pihenés, a stílus, a nyelv és a helyesség került előtérbe Tóth Tibor Soma nyelvész előadásán.

Tóth B. Zsuzsa

A Magyar Nyelvstratégiai Intézet munkatársa egyebek mellett arról beszélt, hogy mennyire fontos, hogy érthetően fejezzük ki magunkat, az újságíró számára miért lényeges a felkészültség. Aztán a táborozók nyelvhelyességi feladatokat oldottak meg, tipikus hibákat kellett felismerniük és javítaniuk. Jánossy Gábor, a Magyar Lapkiadók Egyesülete olvasásra nevelési bizottságának elnöke rejtvényekkel érkezett, valamint megmozgatta a fiatalok fantáziáját a karikatúrákkal, amelyekhez frappáns kép­aláírásokat készíttetett velük.

Az esti szellemi vetélkedőn remekül vették az akadályokat a diákok. Tréfás csapatindulókat írtak az év szava, a bubi, ifjúsági szava, az egoszörf és antiszava, a plázaterepjáró felhasználásával. A riporter bőrébe bújva interjút készítettek Mátyás királlyal, az iskolaigazgatóval és Pápai Jocival, majd képaláírásokat kreáltak fantáziájukat bizonyítva. Kíváncsiak voltak arra is, hogy az utca emberének mi a véleménye a szőke nőkről, a kemény tanárok gyerekkoráról, valamint kiderült még, hogy miből lesz a pletyka. A tábor második napján, szerdán Fókás Andor sétás diák a zalaegerszegi ForYou ifjúsági magazin szerkesztőjeként a Zalaegerszeg tévében címmel tartott előadásán kiderült, hogy már a középiskolások korosztályának tagjai is képesek profi módon tevékenykedni a média világában.

Rozmán László és Juhász Bálint a szakmai eredményeiről számolt be a diákoknak Fotó: TBZS

Andor a felvételek kulisszatitkairól, az azok során jelentkező buktatókról beszélt, rövid magyarázattal színesítve az érdekesebb felvételeket bemutató bejátszásokat. Rozmán László, a Győr Plusz Média online főszerkesztője és Juhász Bálint rádiós producer arról beszélt, hogy miként érték el eredményeiket a szakmában. A visszatérő táborozók számára ők már régi ismerősök, örökös táborozóként pályájuk alakulása minden évben felkelti az újságíró-palánták érdeklődését. Esetük bizonyítja, hogy tehetséggel, szorgalommal néhány év alatt is fel lehet futtatni médiás karriert. Vidám sport- és ügyességi vetélkedőn mérettek meg a táborozók Kurbucz Tamás irányításával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában