Emelnek

2023.04.24. 22:54

MNB: jelentősen nőnek a bankszámlák díjai

Május 1-jéig tíz bank emeli meg a tavalyi infláció miatt a lakossági számlák díjait, ezáltal akár több ezer forinttal is nőhetnek a fogyasztók éves terhei - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-nek eljuttatott közleményében.

Egy ügyfél az OTP Bank által üzemeltetett ATM-nél, bankjegykiadó automatánál Kőbányán a Liget térnél, a hollandiai székhelyű SPAR nemzetközi élelmiszer-üzletlánc egyik üzleténél

Forrás: MTVA/BIZOMÁNYOSI

Fotó: Róka László

Megjegyezték, hogy a különböző számlák közt akár egy bankon belül is lehetnek érdemi díjkülönbségek. Ezért 

az ügyfeleknek érdemes áttekinteni a számla tavalyi költségét, amihez segítséget nyújt a pénzintézetek által idén január végéig megküldött díjkimutatás. 

Az ügyfél az MNB Bankszámlaválasztó kalkulátorával valamennyi ma elérhető számlaterméket össze tud hasonlítani - hangsúlyozták. 

Az MNB felhívta a figyelmet arra, hogy

 az emelés mértéke adott esetben akár meg is haladhatja a tavalyi 14,5 százalékos infláció mértékét. 

Kifejtették: megeshet, hogy egy adott évben egy pénzügyi intézmény nem módosítja az inflációnak megfelelően a díjait, ám a következő évben az előző két évnek megfelelő mértékkel emel. Ezen felül az ügyféllel kötött szerződés alapján az infláción kívüli egyéb tényezők alapján is módosíthatók a díjak. 

Üzleti megfontolásból ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a lehetségesnél mérsékeltebb emelést hajt végre egy intézmény - mutattak rá. 

Ha egy ügyfél jogszerűtlennek tartja a bankja díjemelését, az MNB azt tanácsolja, hogy első lépésként írásban tegyen panaszt a szolgáltatónál. Amennyiben ezt az intézmény elutasítja, az ügyfél az MNB-hez fordulhat jogorvoslatért

 - írták. 

A jegybank felidézte, hogy a 2013-14. évi vizsgálatsorozata keretében összesen 142 intézménynél állapított meg jogszabályellenes díjemelést a pénzügyi tranzakciós illeték áthárításához kötődően. Az MNB akkor 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki, ami mellett a pénzintézetek 4 milliárd forintot térítettek vissza az ügyfeleknek.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában