Bulvár-celeb

2023.10.03. 06:05

Ennyi pénz jár a Nobel-díjért

A világ legnagyobb tudományos elismerése magas pénzdíjjal jár.

Fotó: Cseke Csilla / MTI

Karikó Katalinnak és társának, Drew Weissmannak nagy szerepe volt a koronavírus-járvány megfékezésében, ezzel pedig milliók életét megmentették. Az mRNS-vakcinákat az ő szabadalmuk alapján fejlesztették ki.

A tudósnő és kollégája neve a Nobel-díjra esélyesek között már két évvel ezelőtt is felmerült. Akkor, az M5-ös csatornán adott interjújában arról is beszélt, mire fordítaná a díjjal járó pénzösszeget, ami azóta egyébként 310 millióról 380 millióra emelkedett – írja a Bors. 

– Kutató maradok mindörökké, és minden pénzt, amit kapok, azt az oktatásra meg a tudományra fogom költeni

– kezdte akkor a biokémikus, majd így folytatta: – A Magyarországon kapott kapott Széchenyi-díjjal járó pénzösszeg felét már a kisújszállási iskolának adtam, hogy a természettudományok oktatására és különböző programokon való részvételre fordítsák, a másik felét pedig a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Csányi Alapítványnak adtam, mert én is hátrányos helyzetű voltam – mondta Karikó Katalin. 

– Olyan cégeket hoznék létre, melyek a messenger-RNS-en alapuló, illetve neuro-degeneratív betegségek gyógyításával foglalkoznának. Nem hordok ékszert és ezek után sem fogok. 66 éves vagyok, ilyenkor már nem változik meg az ember és nem vesz fel drága dolgokat és hobbikat, amikre költhetné a pénzét. Csak a kutatás marad 

– mondta a világhírű kutató.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában