Gazdaság

2013.07.14. 15:39

Fejér megyeiek hozták el idén a díjak több mint tizedét

Pénteken adták át a Magyar Kézműves Remek díjakat. Fejér megyéből négyen is elnyerték a kitüntető címet.

Klecska Ernő

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tizenegy évvel ezelőtt indította el a Magyar Kézműves Remek pályázatot a hagyományőrző vállalkozói kultúra, a kézműves szakma rangjának emelésére és újabb piaci lehetőségek feltárására. A pályázat ismertsége és rangja azóta folyamatosan emelkedett. Míg 2002-ben csupán 27 pályázó nyújtotta be alkotását, akik közül 14-en nyerték el a Magyar Kézműves Remek címet, 2013-ban már 132 pályamű érkezett, s a zsűri 39 címet adományozott. A díjakat Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára, a Kodolányi főiskola egykori tanára és Parragh László, az MKIK elnöke adta át.

A sárszentmihályi Kecskeméti Róbertnek nem ez a szakmája, de szerelme a citera (Fotó. Pati-Nagy Bence)

Az elbírálás során kiemelt követelmény volt a termékek eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő hagyományhűsége, a kivitelezés minősége és turisztikai hasznosíthatósága. A Magyar Kézműves Remek elismerések mellett a rendezvényen különdíjat adtak át a 2012. évi pályázat és kiállítás során először megrendezett közönségszavazás nyertesének is. A most díjat nyert pályázók termékeiből rendezett kiállítást július 12. és augusztus 11. között lehet megnézni a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Fejér megyéből négyen nyerték el e címet, azaz a díjak „tizede” ide került. Szepesi János Ercsiben élő fafaragó népi iparművész Palóc áttört faragás teás polc és teafilter tartó dobozával nyerte el a címet. A sárszentmihályi Kecskeméti Róbert , aki egyébként gépszerelő-karbantartóként dolgozik, alföldi hasáb citerájával aratott sikert. A dunaújvárosi Szabados Károly kreatív tervező, késes Puli vadászkésével érdemelte ki az elismerést. A szintén dunaújvárosi CsoKiss Manufaktúra - a megyéből egyedül cégként – kézműves prémium minőségű egyedi bonbonokkal vette le a lábáról a zsűrit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!