Fotó: Shutterstock

Online rendezik meg idén a szervátültetettek találkozóját

A rendezvény fő témái a koronavírus, a hazai tüdő- és szívtranszplantáció jelene és jövője, valamint a hazai májátültetés 25. évfordulója lesznek.

Online rendezik meg idén a szervátültetettek 18. találkozóját, amelyen jelképesen kitüntetnek minden egészségügyi dolgozót – közölte a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ) csütörtökön.

A közlemény szerint az érintettek a szövetség Facebook-oldalán élő közvetítés útján kísérhetik figyelemmel szombaton, a Magyar Sportok Háza konferenciatermében tartandó eseményt, amelyet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere videoüzenetben köszönt.

A rendezvény fő témái a koronavírus, a hazai tüdő- és szívtranszplantáció jelene és jövője, valamint a hazai májátültetés 25. évfordulója lesznek.

Idén júliusig 11 ezer szervátültetést végeztek Magyarországon, amelyekből 1100 májtranszplantáció volt – tudatták.

Ismertették: az érdeklődőknek hasznos információkkal szolgálnak a koronavírus elleni védekezésről, és előadásokat tartanak többi között a szervdonáció és -koordináció aktuális kérdéseiről. A workshop egyik beszélgetésén megszólalnak a donor családtagok is.

Az eseményen átadják A Szervátültetettek Szolgálatáért díjat, amellyel idén nyolc embert díjaznak, köztük Görög Dénes sebészt, aki 25 évvel ezelőtt részese volt a magyar májátültetési program elindításának és az első műtétnek, Elek Jenő aneszteziológus és intenzív terápiás orvost, akinek kulcsfontosságú szerepe volt a magyar tüdőtranszplantációs program aneszteziológiai profiljának kialakításában, valamint Szabó Lászlót, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét.

A díjat a Magyar Szervátültetettek Szövetsége jelképesen minden egészségügyi dolgozónak odaítélte, akik a járvány kitörésekor életeket mentettek, betegeket ápoltak, és teszik ezt jelenleg is.

A Szervátültetettek Szolgálatáért Média-díjat Törőcsik Zsoltnak, a Kossuth rádió felelős szerkesztőjének és Várkonyi Attilának, a Retro rádió műsorvezetőjének ítélték oda. Emellett nyolcan elismerő oklevelet kapnak, és egy jószolgálati nagyköveti kinevelést is átadnak – olvasható a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

online jegyvétel
Szombaton a Jégcsarnokban szurkolhatunk az Acélbikáknak
la liga / 24 perce
A Barca győzelemmel, a Real vereséggel hangolt az El Clásicóra
Hétvégén rendezik a leghíresebb rangadót.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ULBERT GYÖRGYNÉ szül.: Semenczki Rozália 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 27-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Szerertő családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁGI JÁNOS 71 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 2-án 13 órakor lesz a nagyvenyimi köztemetőben. A gyászoló család
Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik HORVÁTH JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSIKÓS JÓZSEFNÉ 94 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 28-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló hozzátartozói
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEFNÉ (Dunaújváros, Rosti Pál sor 13. szám alatti lakó) 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 21-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik RAUF IGNÁC temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazoknak, akik ismerték és szerették, hogy NAGY FERENC (autószerelő) életének 68. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 20-án 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KUNDAKKER FERENC 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 20-án 14.30-kor lesz a perkátai temetőben. A gyászoló család
"Mondta nekik Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal." János 11:25-26. Fájdalommal és Isten iránti hálával a szívünkben tudatjuk, hogy WENCZEL FERENCNÉ született Mariska Zsuzsanna 2020. szeptember 27-én, 88 éves korában szentségekkel ellátva visszaadta lelkét a Teremtőnek. Temetése 2020. október 16-án pénteken 15 órakor lesz a balatonkenesei katolikus temetőben. Drága emlékét szívünkben szeretettel őrizzük. Gyermekei, testvérei és családjaik
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik FEHÉR LÁSZLÓNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH TAMÁS JÁNOS 67 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2020. október 19-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAUF IGNÁC 66 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 16-án 10 órakor lesz a mélykúti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMORÁCZ JÁNOS 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 19-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZI CIPRIÁNNÉ 91 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 14-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁBOR MIKLÓSNÉ Pannika 63 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 15-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENKŐ TIBOR (Titkár) életének 66. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 13-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BELÁGYI BERTALAN 85 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 16-án 13 órakor lesz a Krisztus Király Templom altemplomában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGNÁR FERENCNÉ 94 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 17-én 11 órakor lesz a nagykarácsonyi köztemetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉR LÁSZLÓNÉ október 3-án 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 9-én 13 órakor lesz a kulcsi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKÓ LÁSZLÓ 90 éves korában szerettei körében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
idill újragondolva / 29 perce
Hárommilliárdért kelt el Banksy Monet-paródiája
csábító / 33 perce
Vacsora közben kandikált ki Palvin Barbi melle
programajánló / 35 perce
Szinte csak sport és más semmi
Morva Dávid
nőies / 1 órája
Végre ismét izgalmas lesz az őszi divat, mutatjuk a legjobb darabokat
két dolog / 1 órája
Ezek a magyar megmaradás parancsai
piaci rend / 1 órája
Vásár lesz Dunaújvárosban
duol.hu