Tűzvész

2021.08.13. 09:14

Több mint 100 ezer hektár terület égett le Görögországban két hét alatt

Több mint 100 ezer hektár terület égett le Görögországban két hét alatt az európai erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) csütörtökön közzétett adatai szerint.

Ilyen kiterjedt mértékű pusztítást nem tapasztaltak Görögországban 2007 óta.

Mark Parrington, az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálatának (C3S) kutatója az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a mostani görögországi erdőtüzek különösen szokatlan intenzitásúak és pusztító hatásúak.

A mediterrán országban július 29. és augusztus 12. között 100 874 hektár terület égett le, ennek több mint fele a második legnagyobb görög szigeten, Évián.

Eközben a 2008 és 2020 közötti években ugyanebben az időszakban átlagosan évente 2750 hektár pusztult el erdő- és bozóttüzekben a feljegyzések szerint.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök csütörtökön egy sajtótájékoztatón azt mondta: az „éghajlati válság” az egyik fő oka az országban pusztító erdőtüzeknek.

„Hangsúlyozom, hogy nem éghajlatváltozásról, hanem éghajlati válságról van szó, amely a mi országunkat is érinti”

– fogalmazott. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az erdőtüzek esetében nem kizárólag görög, hanem földközi-tengeri és globális problémáról van szó.

„Csak nézzék meg, hogy mi történik éppen Olaszországban és más országokban!”

– mondta.

Micotákisz bejelentette, hogy a Földközi-tenger térségbeli országok következő csúcstalálkozóján szeretné megvizsgálni az együttműködés lehetőségeit a bozóttüzek elleni fellépésben, egyúttal köszönetet mondott két tucat országnak a segítségükért.

A görög kormányfő elmondta továbbá, hogy egyes esetekben gyújtogatás történt. Mindazonáltal nincs konkrét bizonyíték szervezett gyújtogatásra – közölte, hozzátéve, hogy bízik a nyomozásban.

A dpa német hírügynökség megjegyezte: az elmúlt 10 napban körülbelül 20 embert vettek őrizetbe gyújtogatás gyanújával, ám nem állapították meg, hogy az őrizetbe vettek kapcsolatban állnának egymással.

Micotákisz egyúttal visszautasította azokat a közösségi médiában terjedő elméleteket, amelyek szerint a szélenergia-ipar okozta a tüzeket annak érdekében, hogy szélturbinákat építsenek.

„Szélturbinákat erdős területeken is lehet építeni, nem kell hozzá felégetni az erdőt”

– mondta.

Augusztus eleje óta három évtizede nem tapasztalt szélsőséges hőség tombol Görögországban. Egy héten keresztül az ország több pontján 45 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek. Az erdőtüzek következtében három ember meghalt, ezreket kellett kitelepíteni otthonukból, és a lángok több száz lakóházat elpusztítottak.

Görögországban 2007 augusztusában több mint 250 ezer hektár erdő, olajfaültetvény és fenyves lett a lángok martaléka. Az erdőtüzekben akkor 77 ember vesztette életét.

Borítókép: tűzoltók küzdenek a lángok megfékezésén a görögországi Évia-szigeten fekvő Ellinika közelében 2021. augusztus 9-én

Ezek is érdekelhetik