Dunaújváros

2012.11.08. 15:09

Előzetesben a kerékpárlopás-sorozat elkövetői

Székesfehérvár - Fehérvári fiatalok kerékpárlopásokból és más bűncselekményekből tartották fenn magukat. A rendőrség további sértetteket keres, a két gyanúsított már előzetesben van.

duol.hu

Egy székesfehérvári férfi tett feljelentést májusában ismeretlen tettes ellen, aki ellopta kerékpárját Székesfehérváron, a Tóvárosi lakótelepről. A későbbiek során a keresett kerékpárt a városban megtalálta a sértett, ami alapján a nyomozók eljutottak a 21 és a 19 éves fehérvári elkövetőkhöz. Elfogásukat követően előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon - tudtuk meg a rendőrségtől.

A fiatalemberek kihallgatásuk során együttműködést mutattak, további bűncselekményeket ismertek el, amik elsősorban kerékpárlopásokról szóltak. Az eljárás alatt kiderült, hogy az elkövetők rokoni, „sógori” kapcsolatban vannak. A kihallgatásokat és házkutatásokat követően a gyanúsítottakat - együttműködésüknek köszönhetően - elengedték.

A nyomozók megfeszített munkával keresték a további sértetteket a lefoglalt kerékpárokhoz és alkatrészekhez. Kitartó munkájuknak köszönhetően még hat kerékpár került vissza jogos tulajdonosához.

A nyomozás alatt a fiatalabbik férfi ellen megalapozott gyanú merült fel további bűncselekményekkel kapcsolatban. A fiatalember azonban a hatóság munkáját próbálta meghiúsítani azzal, hogy az idézésekre nem jelent meg. Így a Székesfehérvári Rendőrkapitányág elrendelte körözését, s a fiatalt október 30-án fogták el a járőrök Székesfehérváron, a Palotai úton egy közúti igazoltatás során. Ezt követően bűnügyi őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba került, ahol jelenleg is várja a vele szemben folyó büntetőeljárás lezárását. Fogvatatásának ideje alatt a fehérvári nyomozók további bűncselekményekkel gyanúsították meg.  

Ez idő alatt sógora ellen is körözést kellett, hogy kiadjanak a nyomozók, mert a részére küldött idézésekre ő sem jelent meg, ismeretlen helyre költözött. A felkutatása érdekében végzett adatgyűjtések eredményre vezettek, így a tartózkodási helyét sikerült felderíteni. Elfogására november 3-án került sor. A nála tartott házkutatás során további két kerékpárt illetve egyéb kerékpáralkatrészt foglaltak le. Ezekkel kapcsolatban a 21 éves férfi úgy nyilatkozott, hogy azok a tulajdonát képezik.

Az ügy vizsgálója azonban ennek ellenére a lefoglalt tárgyakat az eljárásban eddig felmerült sértetteknek bemutatta. Ezek közül többet egy fehérvári férfi egyértelműen felismert, mint a pincéjéből eltulajdonított kerékpár-alkatrészeket.

A férfi bűnügyi őrizetbe vételéről döntött a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Nyomozó Osztálya és kezdeményezte előzetes letartóztatását. Bírósági meghallgatására a hétvégén került sor, ahol a Székesfehérvári Városi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A székesfehérvári nyomozók tovább folytatják a bizonyítékok beszerzését vele szemben, azt feltételezve, hogy több korábbi lopáshoz is köze lehet. Így nem kizárt, hogy a későbbiek folyamán a terhére róható bűncselekmények száma bővül  - közölte csütörtökön a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.  

A hatóság a kerékpárok és alkatrészek tulajdonosainak beazonosítása érdekében a lakosságtól vár segítséget. Kérik, hogy aki a kerékpárokat mint sajátját, felismeri, az jelentkezzen a 107-es vagy a 112-es segélyhívók bármelyikén. Még több fotó itt, a rendőrség honlapján!

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!