Dunaújváros

2012.09.19. 14:12

Csákberényben lesz a megyenap

Csákberény - Az idén Csákberényben rendezik meg a megyenapot. A szeptember 22-i programot szerdán ismertették a Megyeházán tartott sajtótájékoztatón.

MTI/AP

A rendezvény 9 órakor kezdődik Orondpusztán, ahol egy pajtában tartják az ünnepi közgyűlést - mondta el Vargha Tamás megyei elnök.  A pusztán napközben állatsimogatás és egy állatmenhely jóvoltából örökbefogadási lehetőség lesz, az elérhetőséget folyamatos ingajárat biztosítja. Az egy évvel ezelőtti megyenapi közgyűlés által elfogadott Fejér Termék Program folytatódik, a megye sok településéről érkeznek termelők. A programok zömében a csákberényi borút elején lesznek. A hivatalos megnyitó 13 órakor lesz, a borrendek felvonulásával együtt. A borút festői környezetben húzódik, erre Vécsei László polgármester hívta fel a figyelmet. Sáfrán András  borász arról beszélt a tájékoztatón, hogy most rendezik az idei csákberényi bornapot is. Ennek keretében nem csak borkóstolásra van lehetőség, de főzőverseny is lesz, ahol saját eszközökkel, saját alapanyagból készítik el ételeiket és a maradékot kínálják a vendégeknek.
A rendezvényre családokat is várnak.

A tavalyi bornapról ide kattintva olvashat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!