Gyermeki értelem

Szombati napokon ezt megengedhetem magamnak. Nem sietve töltöm el az időt ilyenkor. Figyelem az embereket, és sokszor tapasztalok aranyos, érdekes helyzeteket. Így volt most is.

Végeztem, s már a tusolóból jöttem ki. Az öltözősoron egy édesanya két szöszi lányával készülődött befelé. Az egyik kislány úgy nyolcéves forma lehetett, húgocskája két-három év közötti. Mint minden kisgyerek, ő sem tudott nyugton maradni – látszódott rajta az izgalom -, így az első adandó alkalommal futkározni kezdett. Aztán odaszólt szülőjének: Anya, olyan gyorsan futok, ahogy a lábaim!

A nagy testvér azonnal reagált, nem morcosan, csak a nyolcévesek tudásával: Ennek semmi értelme!

Én anyukával összenéztem, egymásra mosolyogtunk, és valahogy egyszerre mondtuk ki: De! Bizony van értelme! A tesó erősen gondolkodott, ráncolta a homlokát...

Lehajoltam hozzá, s azt mondtam neki: Tudod, amikor kicsi voltam, nekem anyukám egyszer azt mondta: „Nem vagy kicsi. Olyan nagy vagy, hogy a lábad leér teljesen a földig!” Ez a mondás teljesen hasonlított a húgocskád édes megjegyzésére.

A nagyobbik lányka erre felpattant és nevetve futott tesója után, átölelte a kicsit, és ezt mondta neki: tényleg van értelme, gyermeki értelme! Aztán visszakísérte öltözni tovább, és segített neki, hogy édesanyja is elkészülhessen.