Hulladékkezelő lesz a városban - Nagyon drága a szemét máshová fuvarozása

Dunaújváros - A Dunanett Kft.-nek jelentős többletet, főleg szállítási plusz költséget okoz, hogy távoli települések lerakójára hordja a város szemetét. Helyi lerakóra várnak.

Körmendi Erzsébet

Bizakodásra okot adó jelek mutatkoznak szemétfronton végre. Felerősödtek  annak a hulladékkezelőnek az előkészületei, amelynek beruházási költségeit a közgyűlés már 2008 decemberében beépítette a Dunanett Kft. közszolgáltatási díjaiba, azóta is fizetjük. A kommunális hulladékot pedig 2009 óta  távoli helyekre szállítják.

Dunaújváros hulladéklerakóját 2009 július közepén bezárták, mert megtelt és az elvárásoknak  sem felelt meg. Azóta kényszerpályán van a Dunanett Kft.: az adonyi, a sárbogárdi és a pusztzámori hulladéklerakón helyezi el a kommunális hulladékot már közel három éve. A nagy távolság többletfeladattal és plusz költséggel jár.

Örömhír volt múlt év végén, hogy a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás  amelynek Dunaújváros is tagja  pályázati támogatást nyert hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére. Némi üröm az örömben, hogy a Dunanett Kft. 63 millió forintos önrészét a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Együttműködési Konzorcium egyik tagja átvállalta, de ezt a pénzt június 30-ig vissza kell fizetni, különben a konzorcium felosztja tagjai között a Dunanett közszolgáltatási területét. A  határidő közeleg. Közben az önkormányzat vezetői és a helyi szakcégek nagy erőkkel dolgoznak a beruházás előkészítésén. A pályázaton nyert támogatás segítségével Dunaújvárosban hulladékkezelő központ, hulladékudvar és húsz gyűjtő sziget épülhet. A kivitelező céget közbeszerzési eljárással választják majd ki, és a nyertes feladata lesz a helyi hulladékudvar és kezelő végleges kiviteli terveinek elkészítése is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!