Ismét hagyományőrző AutoCAD a Bánkiban

Dunaújváros - A Bánki Donát Gimnáziumban hagyományőrző programnak számít a Charles Babbage AutoCAD verseny. Az idei döntőben harminc diák bizonyított.

Körmendi Erzsébet

A Bánki közel két évtizeddel ezelőtt indította útjára a Charles Babbage Országos AutoCAD versenyt középiskolás diákok részére. A korábban  Országos Szakmai Tanulmányi Verseny részeként ismert népszerű vetélkedést az intézmény megtartotta annak ellenére, hogy az OSZTV-n belül megszűnt a tantárgyi kategória. A Bánki  úgy gondolta tavaly: őrizve a hagyományt újra indítja a Babbage-t.

Idén második alkalommal hirdették meg  a kétfordulós versenyt AutoCAD és Autodesk Inventor kategóriában. A programhoz TÁMOP-pályázaton támogatást is nyert az intézmény. A versenyen elindulhatott bármely  kilencedik és tizennegyedik évfolyamos középiskolai (szakközépiskolai, szakiskolai és gimnáziumi) tanuló.

Az első fordulóban az ország 10 középiskolájának 80 diákja vett részt. A döntőbe pedig nyolc  iskolából jutott be versenyző a pontszáma alapján, így  összesen 30 tanuló mérte össze tudását április 14-án az AutoCAD és Autodesk Inventor tervező szoftverek gyakorlati alkalmazásában. A döntőnek az ötletgazda iskola, a Bánki adott otthont. A dobogó első három helyén nem végzett dunaújvárosi versenyző. AutoCAD-ben első lett Bukovinszki Zoltán (Veszprém), az Autodesk-ben Rieth Nándor (Veszprém) győzött. A Bánkisok közül a legjobb teljesítményt AutoCAD-ben nyújtotta Nagy László, aki  mindössze tizenhat ponttal elmaradva az első helyezettől  tizenkettedik lett. A verseny tehát nagyon szoros volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!