Tribolt Lajos kapta a Penna Regia Díjat

Cser-Palkovics András polgármester az eseményen, a méltatások után felidézte, amit kollégánk önmagáról mondott: "Mindig arra törekedtem, hogy korrekt újságírónak tartsanak, hogy nézeteitől függetlenül mindenkit meghallgassak és véleményét átadjam a köznek. Úgy érzem, ez sikerült." Cser-Palkovics András ehhez annyit tett hozzá: bár véleményük sok esetben eltért egymástól, politikustársaival együtt Tribolt Lajost valóban ilyen újságírónak ismerte meg.
 
 

Tribolt Lajos 1978-ban kezdte újságírói pályafutását a Dunai Vasmű szerkesztőségében, onnan került át a nyolcvanas évek elején a Dunaújvárosi Hírlaphoz, ahol várospolitikai ügyekkel kezdett foglalkozni. Az ő nevéhez is fűződik a Dunaújvárosi Városi Televízió megalapítása, ahol 1984-től felelős szerkesztőként dolgozik. 1989 nyarán a Fejér Megyei Hírlap akkori főszerkesztőjének a hívására igent mond, így kerül a lap belpolitikai rovatához.  A Fejér Megyei Hírlap hasábjain 1989-ben ő számol be a rendszerváltás politikai történéseiről, az első szabad választásról, s azóta is a választás az egyik szakterülete. Ezen kívül a közigazgatási kérdések is nagyon érdeklik, erről is rendszeresen ír a megyei hírlap hasábjain. A megyei napilapnál  először munkatársként, majd főmunkatársként, rovatvezető helyettesként, végül rovatvezetőként dolgozik, jelenleg is a közélet rovatban jelennek meg elsősorban írásai.  Saját bevallása szerint kedvence a szubjektív műfaj, a jegyzet, s bizonyára sokan emlékeznek a Hírlap hétvégi számaiban hosszú éveken át megjelenő Négyszemközt című rovatra is, amelyben  kollégájával kommentálta a tágabb és a szűkebb világ elmúlt heti történéseit.

Ez az, amivel tartozik magának - Pekarek János jegyzete

Mióta újságot írok, vele írom. Hol ugyanazon a helyen, hol nem, de: együtt.

Ha más-más szerkesztőségben dolgoztunk, akkor is közösek voltak az ügyeink. Még ha a témák különböztek is: előbb-utóbb összeértek. Nem csak érintették egymást, de meg is érlelődtek. Több szem. Közös tapasztalat. Ugyanaz a kínlódás.

A kínlódás ez esetben nem a mondatok megformálását jelenti. Mire hivatásosak lettünk, ezen a fázison már régen túljutottunk. Azonban megkínlódtuk, kínlódjuk és meg is fogjuk kínlódni azt a Magyarországon tipikus gondolkodást, ami az írástudatlanoktól a felelősségtudatlanokig szinte mindenkit jellemez: hogy mindig és minden helyzetben csakis egyvalaki(k)nek lehet igaza. S miután a legtöbben így hiszik, majd mindenki felháborítónak tartja, hogy a másik oldal is elmondhatja a magáét. Még ha nincs is igaza. Vagy nem teljesen. Vagy, ha mellette másoknak is igazuk van. Sőt: akkor is, ha senkinek sincs igaza. De még akkor is, ha valakinek igaza van, ám  nem értünk egyet vele.

Bonyolult dolgok ezek. Képviselni sem egyszerű őket. Különösen, hogy az olvasók többségének pártállásra, korra, nemre, származásra, vallásra, lakhelyre és iskolai végzettségre való tekintet nélkül egyáltalán nincsen kedve ezen gondolkodni. Általában: gondolkodni nincs kedve.

De ha már a Kádár-rendszerben így kezdtük, s ha így folytattuk minden,  1990 után következő kormány alatt is, akkor most sincs okunk abbahagyni ezt.

Vélem, sőt remélem, hogy osztályos és pályatársam, Tribolt Lajos ezért kapott Penna Regia Díjat. De ha nem, az se baj.

Akkor is így folytatjuk.