Ki számít idősnek? Eurobarométer felmérés az elöregedés problémájáról

Brüsszel - Az átlag európaiak 64 éves korban kezdik el idősnek tekinteni az embert, 41,8 éves kortól pedig már nem számítunk fiatalnak. A nők szerint később, csak 65 évesen kezdünk idősödni, a férfiak szerint ez korábban, 62,7 éves korban bekövetkezik, de országonként, régiónként is eltérő a szemlélet, egyes mediterrán országokban például az 50 éves férfi még fiatal.

Osváth Sarolta

Az Európai Unióban 2012 az „Aktív Idősödés és a Nemzedékek közötti Szolidaritás Európai Éve”. A Bizottság az évet egy új Eurobarometer felmérés ismertetésével indította, amelyből mindenekelőtt az derült ki, hogy az európaiak általában (71 százalékban) tisztában vannak azzal, hogy Európa lakossága „öregszik”, de ez csupán 42 százalékukat foglalkoztatja. A politikai döntéshozók ezzel szemben fontos kihívásnak tekintik a népesség elöregedésének problémáját.

A legtöbb polgár úgy gondolja, hogy az 55 évesnél idősebb emberek nagyon is jelentős szerepet játszanak a társadalom kulcsfontosságú területein. A megkérdezettek több mint 60 százaléka szerint lehetővé kellene tenni, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is folytathassuk a munkát, egyharmaduk pedig kifejezetten szeretne tovább dolgozni. Meglepő módon a nyugdíjkorhatárhoz közelebb állók vélekedtek így nagyobb arányban, a fiatalabb nemzedék kevésbé örül az aktív nyugdíjasoknak.

A felmérés arra is rávilágított, hogy országonként mennyire különböző a „fiatal” és az „idős” fogalma. Máltán, Portugáliában és Svédországban például a 37 év alatti embereket tekintik fiatalnak, míg Cipruson és Görögországban 50 éves korig számít fiatalnak az ember. Ugyanakkor csak minden harmadik európai ért egyet azzal, hogy 2030-ra fel kell emelni a hivatalos nyugdíjkorhatárt, bár ez ma már sok tagállamban egyértelmű prioritásnak számít. Komoly támogatottságot élvez (61 százalék), hogy az emberek a nyugdíjkorhatár elérése után dolgozhassanak. A válaszadók 53 százaléka nem ért egyet a kötelező nyugdíjazás korhatárának bevezetésével, de a tagállamok között e téren is jelentős különbségek vannak

Jelenleg az európai országokban tipikusan 65 éves kor a nyugdíjba vonulás ideje, ám 2009-ben ez átlagosan 61,5 éves korban történt. A felmérés szerint az európaiak 42 százaléka úgy gondolja, hogy 65 év felett is képes lesz elvégezni jelenlegi munkáját, míg a megkérdezettek 17 százaléka úgy érzi, hogy nem lesz képes 60 éves koráig sem ellátni jelenlegi feladatait. Kétharmad számára sokkal vonzóbb a nyugdíj melletti részmunkaidős munka, mint a teljes nyugdíjba vonulás.

Az aktív idősödés nem csak a foglalkoztatásról szól. Az európaiak körülbelül egy negyede (beleértve az 55 évnél idősebbeket) önkéntes munkában is részt vesz. Azokban az országokban, ahol az önkéntesség nem annyira elterjedt, nagyobb arányban nyilatkoztak úgy az emberek, hogy saját háztartásukon kívül is támogattak már embereket, illetve nyújtottak már segítséget másoknak. Az 55 éven felüli európaiak 36 százaléka támogatott már ilyenformán másokat, 15 százalékuk gondoz jelenleg is idősebb családtagot és 42 százalékuk korábban látott már el ilyen feladatot.

Az Aktív Idősödés és a Nemzedékek közötti Szolidaritás Európai Évének (2012) célja tudatosítani, milyen hasznos szerepet töltenek be a társadalomban az idősebb emberek, és támogatni azokat az intézkedéseket, amelyek jobb lehetőségeket teremtenek az idősek számára arra, hogy aktívak maradjanak. Három területen szükséges változásokat elindítani: a foglalkoztatásban, a társadalmi életben való részvételben és az önálló, egészséges életvitel elősegítésében. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!