Fővárosi Közgyűlés - Tarlós: kétfordulós költségvetési tárgyalás lesz

Kétfordulós tárgyalás lesz a főváros költségvetéséről - jelentette be Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.

MTI

A testület meg is kezdte a büdzsé koncepciójának tárgyalását.A főpolgármester a koncepcióval kapcsolatban azt mondta, a cél az, hogy a főváros elkerülje a csődöt. Mint mondta, a főváros hiánya nem 50 milliárd forint, ahogy azt az októberi átvételnél tudták, hanem 160 milliárd forint.
A főváros közvetlen adósságállománya azzal a 40 milliárd forinttal, amire a keretszerződést még az előző városvezetés kötötte meg, meghaladja a 200 milliárd forintot.

Kétórás vita után elfogadta a fővárosi költségvetés koncepcióját szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Tarlós István főpolgármester jelezte: a koncepcióban foglaltaknál több forrás juthat a kisebbségi önkormányzatok támogatására, a hajléktalanellátásra és a közterületek állapotának javítására. A koncepciót az LMP-s és a fideszes képviselők szavazataival fogadta el a közgyűlés. Nemmel szavazott az MSZP-frakció és Czeglédi János (Jobbik), míg Szabó György (Jobbik) tartózkodott a voksolásnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!