SBO: 225 millió forint új liftekre, műszerre, informatikára, átépítésekre

Dunaújváros - A Sürgősségi Betegellátó Osztályt 225 millió forintból újíthatják fel, még az idei évben. A pályázati sikert ünnepelték pénteken a Városháza közgyűlési termében politikusok, no meg újságírók gyűrűjében a szakemberek.

Szabó Betty

 

A dunaújvárosi súlyponti kórház 2005-ben 75 millió forint hitel felvételével, 40 milliós állami és 40 millió forintos saját tőkével építette meg a Sürgősségi Betegellátó Osztályt. A részlegen mára a tervezettnél jóval nagyobb forgalmat  bonyolítanak le,  ezért szükségessé vált a fejlesztése - mondta el dr. Máté-Kasza László a szerződéskötést megelőzően. A 225 millió forintból jut pénz az építészeti felújításokra, két új betegfelvonóra, energiatakarékossági beruházásokra. A TIOP-2.2.2 pályázaton elnyert összeg nagyobb részét azonban orvosi műszerek vásárlására, informatikai fejlesztésre fordítják.

- Reményeink szerint a forrás jó helyre kerül - zárta szavait a főigazgató.  

- A kormány nevében érkeztem a jó hírt köszönteni - vette át a szót dr. Ujhelyi István, aki az udvariassági köröket megfutva - „én tudom (!), hogy jó célra érkezett a pénz” - a kormányzati sikerpropaganda jegyében számszerűsített: 2013-ig 453 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik a hazai egészségügybe. Általánosságban pedig elmondta: 17 ezer 431 nyertes pályázatról, 3410 milliárd forintról döntöttek.

Fejér megyében 1329 sikeres települési, megyei, intézményi, kis- és középvállalkozásokat érintő pályázatról döntött a kormány, ami a megyének 206 milliárd forintot jelent. Mindezt Kővári Attila annyival egészítette ki:  a sürgősségi ellátást érintő forrásra  35-en pályáztak, 26-an jutottak a második fordulóba.  12 milliárd forintot osztanak fel.

A DH egy másik számsorral készült: a helyi kórház adóssága  egymilliárd forint, havonta további 70 millió forinttal nő az eladósodás mértéke a finanszírozási anomáliák miatt. Egy vérvételre öt hetet, de van olyan ellátás, amelyre hónapokat kell várni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!