Az utolsó sípszó

Kemény, szikrázó összecsapáson volt túl a két csapat, a játékosok siettek az öltözőbe, hogy minél hamarabb megszabaduljanak a sáros, átázott,  csatakos szereléstől, amikor izgatott kiabálástól lett hangos a martonvásári klubház  folyosója, hiszen a   hazaiak aprótermetű játékosa Takács Lajos ájultan esett össze. A szemközti  oldalon lévő   kispadról éppen akkor ért oda a Pálhalma edzője Nagy Zoltán, aki először teljesen másra gondolt.

- Mivel a mérkőzésen végig igen feszült volt a hangulat, azt hittem a játékosok között tört ki valamilyen csetepaté. Az öltöző ajtaján benézve azonban láttam, hogy egy martonvásári játékos fekszik a földön. Mindenki mentőért kiabált, és  a hazaiak kapusa Deák Miklós, és a gyúrójuk Sipos Lajos azonnal elkezdte az újraélesztést. Percek múlva érkezett az orvosi ügyelet, majd a rohammentő. Több mint egy órát várakoztunk, és úgy indultunk útnak, hogy próbálják stabilizálni az állapotát. Sajnos azonban hazafelé arról értesültünk, hogy a szakértő ellátás ellenére ez nem sikerült. Utólag visszagondolva, becserélésekor falfehér volt a játékos arca, de akkor ennek senki sem tulajdonított különösebb jelentőséget.

A pálhalmaiak csapatkapitánya Sztanó Miklós az MTK-nál,  és Sopronban is csapattársa volt a rutinos labdarúgónak. Még másnap is teljesen az események hatása alatt állt.

- A meccs előtt egyszerre értünk a pályára, így rövid ideig beszélgettünk. Kissé nyúzottnak tűnt az arca, de becserélésekor a mozgásán semmi szokatlan nem látszott. Cseréje után rúgtuk a harmadik gólt, és még viccelődött, hogy milyen jó csere volt nekünk. A lefújás után talán elsőként mentem a fürdőbe, utána már csak azt sikerült megtudnom a hazaiaktól, hogy vetkőzés  közben  elesett, lenyelte a nyelvét. Amikor ezt az állapotot megszüntették gépekre helyezték, de már nem tudták visszahozni, nem reagált semmire. Borzasztóan nehéz ezt feldolgozni, hogy elmegyünk sportolni, és egy fiatal ember nem tér többet haza. Az utóbbi időben itthon és külföldön több olyan tragikus esemény is történt, amit egyszerűen nem lehet megmagyarázni. Én minden félévben elvégeztetek legalább egy EKG-, és egy labor-vizsgálatot, ami egy kicsit megnyugtat, de talán nagyobb felelősségre lenne szükség a sportvezetők, és a sportorvosok részéről. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a sportolók rendszeres kivizsgálására, és a születési rendellenességek kiszűrésére.