Szenvedély a bográcsban

Azt szerette volna, ha halászléfőzés közben beszélgettünk. Mivel ez nem sikerült, a múlt szombaton, a családi halászléfőzés után kaptam egy szép adag kóstolót.

– Hogy írna rólam, ha nem tudja, milyen a főztöm! - méltatlankodott a fiatalember, és belefogott szenvedélyének történetébe. – Az édesanyám a Mohácsi szigethez, Homorúdhoz kötődik. Az édesapám az apósától sajátította el a főzési tudományt, majd elvitte Egerbe, ahol megszülettem. A családban bármilyen esemény volt, van, mindig készült halászlé, és engem folyton tanítottak. Az alapokat a szüleimtől, a nagybátyámtól, az unokatestvéremtől kaptam. Tíz éve jöttem Székesfehérvárra, elkezdtem komolyabban foglalkozni a halfőzéssel. Az első versenyem a Velencei-tavi évadnyitón volt, de nem sikerült. Később a családnak, a barátaimnak főztem, alakult a halászlém.

Felvetésemet, hogy a jó halászlé alapja a jó hal, a bajnok – a fehérvári mellett októberben egy nemzetközi, gyomaendrődi versenyt is megnyert – rögtön cáfolja.

– A jó halászlé alapja a jó társaság. Ha barátokat hívok, nem várja őket kész halászlé. Szeretem, ha együtt vagyunk a főzés közben. Nekilátok a készítésnek, három-négy kiló körüli halra van szükségem, erre van beállítva a bogrács, a kezem, a kanál is. Ez a mennyiség versenyméret. A hozzávalókat nem szoktam méricskélni, megmerítem a kanalat a paprikában, kicsit lerázok róla, ha kell. Rengeteg bográcsom van, többet már nem is vihetek haza. Amit nyerek, elajándékozom. A bográcsaim különböző méretűek, mindegyik más célt szolgál, van öntöttvas, kicsi pörköltes, 25 literes, réz még nincs. Petra lányom szeptemberben született, az ő bográcsa otthon van már. A család szereti a halat, de ha már egy héten harmadik alkalommal is főznék, akkor csak magamnak, a kicsi bográcsban.

Péter számára minden fontos, ami hal, régi receptúra.

– Rengeteg tavunk van, sok jó halunk, és mégis négy kiló körül mozog a hazai fogyasztás, amit a bajaiak húznak fel. Annyira egyszerű elkészíteni a halat, olyan finom, nem is értem, miért nem eszünk többet belőle! De térjünk vissza a halászléhez, amiből kétszer egyformát nem lehet főzni, csak arra kell törekedni, hogy mindig nagyon finom legyen. A halászlét érezni, kóstolni kell. A forrás után ízlelem, látom a színét, a habzását. Csak bajait főzök, általában pontyból. Szívfájdalmam, bosszankodom miatta, hogy itt vagyunk a Velencei-tó környékén, nincs halbolt, ahová bemehet az ember, hogy kérjen egy csukát, harcsát, kárászt. Nem mondhatom az üzlet nevét, ahova Hortobágyról hozzák a halat, ott vásárolok. Nem csalódtam bennük, nagyon jó ízű a haluk. Ha megyek a Mamámhoz, megállok a bajai kedvenc halasnál.

Az ember nem ehet mindig halat, de az állítás nem igaz Péterre, aki nem csupán megfőzi a halat, hanem ki is fogja. Utazik érte, a dunai holtágnál, a karapancsai-főcsatornán, a Mocskoson horgászott nagyon sokat, de jár Akasztóra, Őrspusztára, Lovasberénybe.

Olyan helyekre, ahol megbízható ízű főznivalót talál. A hagyományos bajai receptet elárulja - karácsony előtt közöljük - valamint azt is, a versenyekre viszi a vizet, a minőségi piros paprikát. Van egy füzete, bevési tapasztalatait, kisokosa jó segítség.

– A fehérvári kupát még kétszer kellene elnyernem, hogy megtarthassam, ez az egyik cél. A másik a Sobri Kupa és a bajai halászléfőző verseny.

Versenyen kívül nálam már nyert, igen jó társasága lehetett a múlt szombaton!