Ülünk szétszórva vagy kétszázötvenen a Bartók nagytermében pénteken este kíváncsisággal vegyes várakozással, vajon mi vár ránk hét óra hét perckor, amikor felgördül a képzeletbeli függöny a puritánul üres színpad előtt.
Noha a mondás úgy tartja, sírva vigad a magyar, nehezen tagadható, hogy kacagni mindenki szeret – ám korántsem ugyanazokat a dolgokat tartjuk viccesnek.