Elhunyt Báthory István erdélyi fejedelem, litván nagyfejedelem és lengyel király

Arról is beszámoltunk, hogy így az erdélyi fejedelmeknek nagyon nehéz dolguk volt, mert a török és a német között kellett egyensúlyozniuk, és úgy kellett kormányozniuk az országot. Annak ellenére, hogy a töröknek adót fizetett, Erdély mégis rendelkezett nagyfokú önállósággal, a vallási tolerancia viszont egyedülálló volt az egész akkori Európában.

János Zsigmond első erdélyi fejedelem halála után az erdélyi rendek először éltek a török uralkodótól kapott szabad fejedelemválasztás jogával, így Báthory Istvánt választották meg fejedelmükké, akiből később lengyel király lett. Litvánia nagyfejedelmi címét pedig 1576–1586 közötti időszakban viselte.

Báthory István 1586. december 12-én hunyt el Grodnó városában, uralkodása alatt a virágzás korszakát élte meg mindkét ország.

Út a fejedelmi székig

Báthory István Szilágysomlyón (ma város Romániában, Szilágy megyében) 1533. szeptember 27-én született. Apja néhány hónappal a születése után elhunyt, így neveltetését Várdai Pál esztergomi érsek magára vállalta, majd az ifjú később apród lett I. Ferdinánd császár udvarában. A reformáció terjedése idején is megőrizte katolikus hitét, visszatért Erdélybe, és mint Izabella és János Zsigmond híve megkapta a váradi kapitányi címet, ami akkor Erdély legjelentősebb katonai pozíciójának számított.

Mint Erdély védelmezője Báthory István 1561-től hosszú háborúskodásba bonyolódott a Ferdinándhoz átpártoló Balassa Menyhárt egykori tiszántúli főkapitánnyal, a küzdelmek során Hadadnál súlyos vereséget is szenvedett, de szatmári és nagybányai családi birtokainak visszafoglalásával sikereket is tudott felmutatni. János Zsigmond a Habsburgokkal folytatott tárgyalások lebonyolítására Báthory Istvánt kérte föl, akit viszont az új bécsi uralkodó, I. Miksa császár egyszerűen börtönbe vetett.

1570-ben a speyeri egyezmény úgy rendezte a viszonyokat, hogy János Zsigmond lemondott magyar királyi címéről, Miksa pedig elismerte őt erdélyi fejedelemnek, azzal a feltétellel, hogy amennyiben nincs utódja a fejedelemnek, Erdély is a Habsburgoké lesz. János Zsigmond halála után a speyeri egyezmény értelmében Erdélynek Miksa uralma alá kellett volna kerülnie, ugyanakkor II. Szelim török szultán is megnevezte az új fejedelmet.

Ebben a kritikus helyzetben az erdélyi rendek egyhangúlag Báthory Istvánt választották meg fejedelemnek. A portát csak az érdekelte, hogy a királyi Magyarország és Erdély ne kerüljön egy kézbe, így támogatták Báthory kinevezését.

A fejedelmi székben

Báthory István így Erdély fejedelme lett, a bécsi udvar ugyan szívesen elfoglalta volna Erdélyt, de három évvel a drinápolyi béke után ez végett nem kockáztatott meg egy törökellenes háborút, így elfogadta a kialakult helyzetet.

Ez a viszony azonban nem tartott sokáig, Miksa császár folyamatosan támogatott minden Báthory-ellenes szervezkedést, sőt a Királyi Magyarország területéről sereget toborzott, továbbá igyekezett fellázítani a fejedelem ellen az erdélyi székelyeket és szászokat is.

Uralma idején volt az Erdélyi Fejedelemség első virágkora

Báthory István végül 1575. július 9-én a kerelőszentpáli csatában végleg legyőzte ellenfeleit, ezzel megszilárdította hatalmát. Igaz, a győztes csata után nemsokára III. Murád török szultán Erdély éves adóját 10 ezerről 15 ezer forintra felemelte, de ennek ellenére Báthorynak, egy stabil Erdéllyel a háta mögött, javult az esélye a lengyel trón megszerzésére is. Belpolitikájában a fejedelmi hatalom megerősítésére törekedett, felülvizsgálta a korábbi fejedelmi birtokadományokat, számba vette az állami jövedelmeket, fejlesztette a kereskedelmet és a bányászatot. Uralma idején volt az Erdélyi Fejedelemség első virágkora.

Lengyelország királya lett

A lengyelek a Jagelló-dinasztia kihalása után 1573-ban Valois Henriket, a francia király öccsét választották meg királyukká, az új uralkodó azonban bátyja halála után elhagyta Lengyelországot, hogy elfoglalhassa a francia trónt. Így újból megindult a küzdelem a lengyel koronáért. A leg­esélyesebb jelölt Habsburg Miksa császár volt, de jelentkezett az orosz Rettegett Iván is, a törökök pedig Báthory István erdélyi fejedelmet támogatták. Az orosz cár területi engedményekért cserébe visszalépett Miksa javára, akit a pápa is támogatott. 1569-ben jött létre a lublini unió szövetség Lengyelország és Litvánia között, amelyet a lublini országgyűlésen (szejmen) kötöttek meg. A két állam uniója nem volt teljes, mert a hadseregeket és kincstárakat nem vonták össze. Lublin ma város Kelet-Lengyelországban, a lublini vajdaság székhelye és a mai Lengyelország kilencedik legnépesebb városa.

Az említett unióval összekapcsolt lengyelek és litvánok tartottak attól, hogy a németek és az oroszok felosztják egymás között országukat, így a köznemesség – a főurakkal és főpapokkal szemben – Báthoryt támogatták.

Báthory István miután elrendezte erdélyi ügyeit, gyorsan feleségül vette a tőle 10 évvel idősebb Jagelló Annát, az utolsó Jagelló-házi lengyel király húgát, így a Lengyelországba érkező Báthoryt 1576. május 1-jén Krakkóban, a waweli székesegyházban lengyel királlyá koronázták. Az új király itt is gyorsan megszilárdította hatalmát, amihez Miksa császár 1576-ban bekövetkezett halála is hozzájárult.

A lengyel trónon

Báthory Erdély trónjáról sem mondott le, előbb vajdaként bátyja, Báthory Kristóf kormányozta a fejedelemséget, majd annak halála után fia, Zsigmond lett a vajda.

Lengyelországban is igyekezett erősíteni a központi hatalmat, a fogyasztási adók révén rendbe tette a gazdaságot, majd a rendektől függetlenül létrehozott zsoldos hadseregében pedig szívesen alkalmazott erdélyieket is. A lengyel rendek azt kívánták tőle, hogy szerezze vissza Rettegett Iván orosz cárral szemben elvesztett területeket, de közben ők maguk nem akarták a háború terheit viselni. Báthory így maga állított fel egy zsoldos hadsereget. A magyar hajdúkból és könnyűlovasokból, székelyekből, lengyel zsoldosokból, németekből és részben csehekből és románokból álló seregével 1579–81. közötti három hadjáratban is legyőzte az oroszokat. Lengyelország így visszaszerezte az elvesztett területeket, sőt jelentős fehérorosz részeket is királyságához csatolt, ezzel Báthory nagyon komoly előnyre tett szert a Balti-tengeri uralomért vívott hatalmi vetélkedésben.

Miután Rettegett Iván orosz cár 1584-ben elhunyt, Báthory tervében szerepelt Oroszország meghódítása is, de a lengyel rendek nem voltak hajlandóak támogatni nagyszabású elképzelését.

Utolsó évei

Egyesek felróják Báthorynak, hogy lengyel királlyá választása után elhanyagolta Erdélyt, ami nem felel meg a valóságnak. Intézkedett róla, hogy a fejedelemség ügyei stabilak legyenek, a törökökkel fenntartott status quo ellenére komoly erőfeszítéseket tett a vazallus állam felvirágoztatására, művelt humanistaként pedig igyekezett bekapcsolni a fejedelemséget Európa szellemi vérkeringésébe. Báthory István nem csak Vilniusban alapított egyetemet, hanem a kolozsvári kollégium születése is hozzá köthető.

Azzal is vádolták, hogy elmulasztotta Erdély és Magyarország felszabadítására mozgósítani a lengyel koronával megszerzett erőforrásokat, ezeket cáfolják azok a nagyszabású tervek, amelyeket Báthory dédelgetett, hogy Oroszország meghódításával lehetőség adódik a török kiűzésére Európából. Elképzelése között szerepelt egy lengyel, magyar és erdélyi államszövetség is, ami sikeresen vissza tudta volna szorítani a német és az oszmán törekvéseket, de ezeket már nem tudta megvalósítani, mert 1586. december 12-én váratlanul meghalt a litvániai Grodnóban.

Mivel utóda nem született, a lengyel trónon feleségének unokaöccse, a svéd III. Zsigmond követte.

Báthory Istvánt a krakkói waweli székesegyház kriptájában temették el. A lengyelek a mai napig egyik legnagyobb királyuknak tartják. Teszik ezt annak ellenére, hogy Báthory élete végéig megmaradt magyarnak, lengyel alattvalóival pedig csak latinul tudott szót érteni.

Felhasznált irodalom

Magyarország története 1526–1686. Akadémiai Kiadó, Bp., 1985.

Gebei Sándor: Az erdélyi fejedelmek és a lengyel trón, Erdélyi Múzeum 63. kötet 2001/1-2. kötet.

Jerzy Topolski: Lengyelország története. Gondolat, Bp. 1989.

Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. 2., bőv., jav. kiadás. Bp., 2006.

Gebei Sándor: Az erdélyi fejedelmek és a lengyel királyválasztások, Belvedere Meridionale, Szeged 2007.

Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007.

Magyarország történeti kronológiája, II. kötet 1526–1848. Akadémiai, Bp., 1989.

Heidenstein, Reinhold: A királyválasztó gyűlésről, Báthory István emlékezete.