Több mint száz gyereket várnak a világ minden tájáról Dunaújvárosba

Augusztusban Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future ifjúsági motorcsónak világ- és Európa-bajnokságot, amelyre több mint száz gyereket várnak a világ minden tájáról - közölte a szervező Magyar Motorcsónak Szövetség elnöke, Sándor Péter szerdán.

A Formula Future elnevezésű világ- és Európa-bajnokságot öt kategóriában írták ki a 6 és 18 év közötti fiataloknak augusztus 9. és 13. között.

Sándor Péter elmondta, hogy a magyar versenyzők kiválasztása még folyamatban van. Annak érdekében, hogy a legjobbak képviselhessék Magyarországot a versenyen, több állomásos roadshow-t rendez a szövetség. Első alkalommal május 27-én és 28-án Dunaújvárosban várják a motorcsónaksport iránt érdeklődő gyerekeket a kikötői öbölben.

A világ- és Európa-bajnokságon külön indulnak a 8-9, a 10-11, a 12-13, a 14-15, valamint a 16-18 évesek. A verseny két részből áll: a vízen kijelölt szlalompálya mellett hajókötélből csomót is kell készíteniük időre a résztvevőknek. Emellett a legkisebbeknek, a 6-7 éveseknek Delfin világkupa elnevezéssel rendeznek versenyt.

A gyerekek a Magyar Motorcsónak Szövetség által biztosított gumitestű hajókkal indulnak: az első három korcsoportba tartozók 10 lóerős Mercury motorral szerelt motorcsónakkal versenyeznek, ezekben a kategóriákban egy segítő is ül a hajóban. A 14-18 évesek már 15 lóerős Tohatsu motor hajtotta csónakokkal versenyeznek segítő nélkül.

Sándor Péter hozzátette, hogy a világ- és Európa-bajnokságra már számos nemzet jelezte a részvételét, érkeznek gyerekek az arab országokból, sőt Malajziából is Dunaújvárosba.

A kikötői öbölben korábban számos, rangos motorcsónakversenyt rendeztek, köztük Formula 3-as, valamint Formula 1-es futamokat.


hangulat: zéró
A Fradi ellen már továbbjuthat a Juve, de Torinóban síri csend honol
egészség / 26 perce
Javult a levegőminőség és csökkent a szennyezés miatti halálesetek száma
A légszennyezettség azonban még így is mintegy 400 ezer korai halálesethez vezet Európában.
Gyász
""Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SELMECZI TIBORNÉ 2020. november 19-én életének 85. évében örökre megpihent. Temetése 2020. november 26-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Elmentél tőlünk egy szomorú napon, Azóta tiéd a csend és a nyugalom. Hiányod fájdalom, elviselni nehéz, Örökké tart szívünkben a Rád emlékezés." Fájó szívvel emlékezünk PAPP ISTVÁN halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGNÁR FERENC volt mozdonyvezető 84 éves korában elhunyt. A járványügyi helyzet miatt temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSíK IMRÉNÉ 76 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 26-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZITÁS JÁNOSNÉ (Rozika) 92 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 27-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁK MIKLÓSNÉ (Jutka mama) 83 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÉVAI ISTVÁN életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 24-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk MERON LÁSZLÓ halálának 10. évfordulóján. Szüleid és testvéreid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY GÁBOR 69 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
A legjobb ember akit ismertem de nem lehet már velünk sajnos be kell ismernem angyal lett belőle mert maga volt a jóság. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEITGIEB LÁSZLÓNÉ sz.: Tatár Mária november 11-én 65 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. Megértésüket köszönjük. Gyászolják: férje, fiai, menye, unokái és az egész család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik TAJTI JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LUKÁCS-NAGY JÁNOS 73 éves korában elhunyt. Szerettünktől szűk családi körben búcsúzunk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LINKA ANTAL 89 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
"Szerető szíved értünk dobogott, Mennybe vitték lelked az angyalok, Őrizzük emléked, velünk maradsz örökre." Szeretettel emlékezünk SOMOGYI GÁBOR LÁSZLÓ kamionos halálának 9. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR GYÖRGY 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később intézkedünk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOLYMOSI ISTVÁN 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 23-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HARSÁNYI ISTVÁN 87 és HARSÁNYI ISTVÁNNÉ 88 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásuk 2020. november 13-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
"A te szíved megpihent, csak a mienk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY TIBOR 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH DANIELLA 26 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2020. november 7-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek; hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Soha el nem múló szeretettel JANKOVICS ISTVÁN volt esztergályos szakoktató emlékére, ki életének 78. évében hosszan tartó betegség után, családja körében elhunyt. A gyászoló család
Félszáz kistermelővel / 51 perce
Gazdag Dunai Kincses Kert a Szalki-szigeten
Szabó Szabolcs
Gyakoribbak a tűzesetek / 1 órája
Lakástüzekhez riasztják a tűzoltókat
duol.hu
la liga / 1 órája
Nagy bajban a Sociedad, megsérült Silva
iskolahelyzet / 1 órája
Kásler Miklós: a köznevelésben hangsúlyosabbá vált az értékalapú oktatás
online / 1 órája
A Netflix tarolt a Nemzetközi Emmy-díjak virtuális átadásán
nem lesz apokalipszis / 1 órája
Csillagász: elenyésző az esélye az Apophis becsapódásának