Sport

2013.05.27. 17:06

Egy ponttal vezet a DPASE

Dunaújváros - Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Dráva csoportjának utolsó előtti fordulója után, a Nagyatádi FC magabiztos legyőzését követően élre állt a Dunaújváros PASE együttese.

Gróf András

A dunaújvárosiak a csoport toronymagas favoritjaként vágtakneki a 2012/2013. esztendei bajnokságnak. Az őszi szezonban azonban becsúszott néhány negatív eredmény, aminek következtében a tizedik fordulót követően már nyolc pont volt a listavezető UFC Szekszárd előnye.

A téli szünetnek úgy vágtak neki az újvárosiak, hogy a Szekszárd hat, míg  a Komlói Bányász SK két ponttal előzte meg őket.  A téli kőkemény felkészülést követően azonban remekül teljesített a gárda. A Szentlőrinc elleni idegenbeli 1-1-es döntetlen kivételével valamennyi találkozóját megnyerte az együttes. A nagy rivális szekszárdiakat hazai pályán verték magabiztos játékkal 3-0-ra. Ezzel olyan nyomás alá helyezték a Tolna megyei együttest, amelyet nem bírt ki, és kétszer is csak döntetlent játszott hazai környezetben.   A legutóbbi, Híd SC elleni pontvesztés után az első helyről is lecsúsztak.

A dunaújvárosi együttes játékát Böőr Zoltán (10) szervezi, aki a góllövésből is rendre kiveszi a részét (Fotó: Lázár Zsolt)

A Dunaújváros PASE gárdája egy fordulóval a befejezés előtt a bajnokság során először került  listavezető pozícióba.  Ennek a helynek a megtartása érdekében a záró körben a sereghajtó Tolnai VFC-t kell idegenben legyőzniük. Ez nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak, hiszen  az ellenfél ebben a bajnoki évben csupán tizenegy pontot szerzett. A dunaújvárosiak szakmai igazgatója, Dobos Barna biztosan nem engedi majd, hogy erre a találkozóra ne maximális erőbedobással készüljön a társaság, hiszen a bajnokság megnyerése ebben az évben csupán részsiker.

A bajnoki rendszer átszervezése miatt a hat harmadosztályú aranyérmesnek osztályozó mérkőzést kell játszania a két  NB II-es csoport 5-8. helyezettjével. A sorsolás szerint a Dráva csoport bajnoka az NB II Nyugati csoportjának nyolcadik helyén végző együttessel méri össze majd a tudását oda-vissza alapon. A másodosztályban jelenleg a Szigetszentmiklós gárdája áll ezen a pozíción.

A záró fordulóban a szigetszentmiklósiak az utolsó helyen álló Paksi FC második csapatát fogadják. Az őket három ponttal megelőző SVSE-GYSEV a már bajnok Puskás Akadémiához utazik. Amennyiben a soproniak kikapnak, és a Szigetszentmiklós nyer, akkor pontegyenlőség alakul ki köztük. Ebben az esetben a több győzelmet szerző Szigetszentmiklós lenne a hetedik, míg a SVSE-GYSEV a nyolcadik.  A jelenleg kilencedik helyen álló Csákvári TK akkor kerülhetne egy pozícióval előrébb, ha nyerne a Kaposvári Rákóczi SE II otthonában,  a Szigetszentmiklós pedig kikapna a paksiak második számú garnitúrájától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!