Diplomácia

2024.04.02. 20:17

Szijjártó: Magyarország az Egyesült Arab Emírségekhez fűződő kapcsolatok fejlesztésén is dolgozni fog az EU-elnökség során (videó)

Magyarország a közelgő európai uniós elnökségi féléve alatt azon is dolgozni fog, hogy a közösség még szorosabbra tudja fűzni a viszonyát az Egyesült Arab Emírségekkel - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

MW

Szijjártó Péter fogadta az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszterét

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az egyesült arab emírségekbeli kollégáját, Abdullah bin Zajed al-Nahjant üdvözölve arról számolt be, hogy hivatali partnere legutóbb nyolc éve, vagyis 2016-ban járt Magyarországon, a mostani látogatásnak pedig több szempontból is különös jelentősége van. 

Kiemelte, hogy

 a jelenlegi súlyos globális kihívások közepette nagy szükség van az olyan felelősségteljes országokra, mint az Egyesült Arab Emírségek, amelyek stabilizáló szerepet játszanak saját térségükben. 

Ennek kapcsán az ország szerepét méltatta az Ábrahám-megállapodások tető alá hozásában, reményét fejezve ki, hogy hamarosan visszatérhet a közel-keleti régió az egyezmény szelleméhez. 

Szijjártó Péter ezután elismerően szólt arról is, hogy 

Abu-Dzabi mostanra csatlakozott az atomenergiát használók klubjához, ami új horizontokat nyit a kétoldalú együttműködésben, 

egyebek mellett a képzés és a kutatás területén is, hiszen hazánkban már több mint ötven éve üzemelnek nukleáris reaktorok. 

Illetve kitért arra is, hogy 

Magyarország mindig is nagyra becsülte az Egyesült Arab Emírségek szerepét a terrorizmus elleni küzdelemben, ez igen fontos a térség és a világ biztonsága szempontjából egyaránt. 

A miniszter végezetül érintette az idei magyar európai uniós elnökséget is, amelynek szavai szerint "bár nem mindenki örül, de erről szól a rotációs rendszer". 

"Bízom benne, hogy az elnökség hat hónapja alatt még szorosabbra tudjuk majd fűzni az Egyesült Arab Emírségek és az Európai Unió közötti kapcsolatokat" - jelentette ki. 

"Kedves testvérem, nyolc év elteltével újra üdvözöllek itt, Budapesten, ahol megvitathatjuk a legfontosabb, legaktuálisabb kérdéseket" - összegzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában