összetartás

2018.07.07. 21:45

Erdélyi települések állják a zászlóbírság egy részét

Erdőszentgyörgy, Nyárádszereda és Szováta polgármesterei egy pénzalapot is létrehoznának, ami hasonló ügyekben segítséget tud nyújtani.

A Maros megyei ítélőtábla 42 642 lejre (mintegy 2 millió 980 ezer forint) bírságolta meg kedden Péter Ferencet, amiért korábban Szováta város polgármestereként nem volt hajlandó eltávolítani a székely zászlót a hivatalról.

Csibi Attila-Zoltán Erdőszentgyörgy, Tóth Sándor Nyárádszereda és Fülöp László Szováta polgármestere közölte: mivel a székely zászló nemcsak Szovátán jelképezi a székelységet, hanem egész Székelyföldön, közösen kell kivegyék a részüket bánatban és örömben egyaránt.

Az elöljárók elítélték és sajnálattal vették tudomásul a bíróság döntését, amely „elfogadhatatlanul magas” bírsággal sújtotta Szováta volt polgármesterét. „Úgy éreztük, hogy ebben a helyzetben össze kell fognunk, mert (.) ma rajta, holnap lehet, rajtunk a sor” – olvasható a közleményben.

A három Maros megyei város RMDSZ-frakciói egybehangzóan úgy határoztak, hogy Szováta 10 ezer lejjel, Erdőszentgyörgy 7000 lejjel, valamint Nyárádszereda szintén 7000 lejjel járul hozzá a kiszabott bírság törlesztéséhez.

Az elöljárók arra buzdítják az RMDSZ valamennyi szervezetét, hogy ebben és az ehhez hasonló helyzetekben segítsenek egymáson, hozzanak létre egy pénzalapot, ami hasonló ügyekben segítséget tud nyújtani.

Ezek is érdekelhetik