Ascher Tamás varázslatos színháza: újabb jutalomjáték

Megengedem: az csalatkozhatott tán a nézőtéren (ha magával nem rántotta a remekmű), aki a Bohémélet című klasszikus opera szépségeire éhezett - Aki Kaurismki, a legendás filmrendező az 1800-as években született regényhez, Henri Murger alapművéhez visszanyúlva írta meg a maga variációját, ebből pedig Ascher Tamás rendezte meg a kétrészes színdarabot.

Mesterien. Csodálatos, varázslatos, minden másodpercében szórakoztató, kacagtató-ríkató, mindenünket átmozgató, ötletet ötletre halmozó, pazarul pazarló színház, mint Aschernél általában - nincs is más mondandóm. Három meg nem értett, el nem ismert művész, fel nem ismert zseni (?) - Marcel, az író, Schaunard, a zeneszerző, és Rodolfo, a festő - párizsi, klasszikusan bohém élete adja a cselekmény gerincét: semmiségek, nüanszok, apró életképek sorjáznak végig a két órában. Semmiségek - és mégis: pontosan érezni, hogy minden, az élet maga lapul az épp egyszerűségétől nagyszerű örömjátékban. Ascher egyre inkább úgy csinál színházat, mintha mondjuk Snétberger Ferenc egy utcasarkon, a járdaszegélyre ülve kezdene félig hunyt szemmel akkordozni pár csekélységet, s fütyörészne mellé valamit - semmi komoly ám, csak játszódunk kicsit, a magunk mulatságára... Szó sincs virtuóz (vagy csak annak tűnő) futamokról, szívdöglesztő magasakról-mélyekről: az igazi nagyok, műfajtól függetlenül, előbb-utóbb rájönnek, mi minden búvik a semmi mélyén. Félbehagyott menetekben, egy elharapott mondatban, a csendben, a sötétben. Mi pedig állunk és bámulunk, önfeledten: talán nem is tudjuk pontosan, mit is kapunk - csak hagyjuk, mert jó nagyon, és kész, felesleges is keresgélni, miért.

Nem is lehet kérdés, hogy ilyen darabban, ilyesfajta közegben él igazán a színész. Pláne ha olyan gárda tépi a lapátokat egyfelé, mint ez esetben. Hibátlan, zökkenőmentes, nagy ívekre feszített alakítást nyújt a három férfi főszerepben Epres Attila, Debreczeny Csaba, Csuja Imre; s ugyanezt mutatja az egyik legszebb orgánummal bíró magyar színésznő, Hámori Gabriella Mimi szerepében. Átlagosan hat-tíz figurát formál lenyűgözően Takács Nóra Diána, Szandtner Anna, Kerekes Viktória, Terhes Sándor, Máthé Zsolt, Polgár Csaba. És most megyek, és még egyszer megnézem...

Egy legendás barátságot is megcsáklyázott... 

A Bohémélet Giacomo Puccini négyfelvonásos operája. A szöveget Henri Murger „La vie de Bohéme” című műve nyomán, Puccini útmutatásait követve Luigi Illica és Giuseppe Giacosa írta. Az ősbemutató – Arturo Toscanini vezénylésével – 1896. február 1-jén volt a torinói Teatro Regio színházban. 1897-ben Ruggero Leoncavallo is komponált egy Bohéméletet, azonban a Puccini-féle verzió sokkal nagyobb népszerűségre tett szert. Furcsamód épp a Bohémélet vetett véget Leoncavallo és Puccini éveken át tartó, legendás barátságának, ugyanis Leoncavallo már korábban felkínálta Puccininek a Bohémek címen írt librettóját, az azonban nem tartott rá igényt, így Leoncavallo maga zenésítette meg. Később, miután kiderült , hogy barátja mégis feldolgozta ugyanazt a témát, többé nem állt szóba vele.