Hírek

2017.03.09. 18:45

Évértékelőt tartott a rácalmási horgászegyesület

Rácalmás - Ünnepi hallére is várták a múlt héten vasárnap a település horgászait. Értékelés és jövőképkeresés a horgásztanyán.

Szabó Szabolcs

A szezonnyitó egyesületi közgyűlésen, ahol a tavalyi esztendő beszámolóit is elfogadták, részletesen beszámoltak az aktuális eseményekről és az idei év feladatairól.

A Rácalmási Sirály Horgászegyesület elnöke, Dualszky-Kovács István elmondta, a 2016-os év teljesen új pályára állította a település legnagyobb civil szervezetét.

Együtt szavaztak - továbbra is közösségként kívánnak tevékenykedni a rácalmási horgászok
Fotó: Zsedrovits Enikő

A legfontosabb változás, hogy végre sikerül elérni régi vágyukat: haszonbérleti szerződés keretében vízkezelő jogot kapjanak - a társszervezetekkel együttműködésben. Ez tavaly február óta eredményesen működik, ám még számos tennivaló akad a területen. A vízterület és hozzá tartozó partszakasz további pluszmunkát ad a megerősödött Sirály egyesületnek, amely egyaránt komoly szerepet vállal a térség környezetvédelmi munkáiban és a település közösségi életében is.

A március 5-ei közgyűlésen a bizottsági tagok részletesen beszámoltak az elvégzett munkáról, valamint kiemelték a következő hónapok feladatait is.

Kanalazók - ízekben is gazdag volt a születésnapos halászlé

A Sirály vezetése leszögezte, ebben az évben már több hal érkezik az általuk kezelt vízbe, azaz növelik a halutánpótlást, ám a legfőbb céljuk visszaállítani a Duna ősi halfaunáját, amely hosszabb távon is képes lesz majd garantálni a halutánpótlást. A résztvevők hozzászólásaikban több jelenlegi problémát is felvettek.

Ezek egyike volt az egyesület és a helyi Vízi- és Szabadidősport Szakosztály közötti viszony, a horgászok felvetették, érdemes lenne tisztázni, hogy a rendelkezésre álló vízfelületet a két szervezet milyen feltételek mellett, egymást segítve használhassa. Szóba került a rácalmási sziget helyzete is, s többen kiemelték, hogy az utak használhatatlansága miatt gyakorlatilag nem lehet közlekedni a területen, pedig a horgászok is sokat dolgoznak a sziget természeti értékeinek megóvásán.

Mindezekre reagálva Dualszky-Kovács István elnök elmondta, már tettek érdemi lépéseket e problémák tisztázására, és bízik benne, hogy hamarosan érdemi javulást tapasztalhatnak majd a helyi horgászok.

A közgyűlés a Sirály fennállásának 40. évét (is) köszöntő ünnepi, közös halászléebéddel zárult.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!