Nyomára bukkantak - Varga István tragikus sorsa

Ősszel avattak emléktáblát egy korábban ismeretlen katonaáldozat, Vetési Imre József emlékére, aki az 1956. november 4-én a helyi magyar laktanya ellen intézett szovjet támadáskor vesztette életét. A Fehérvári utcai temetőben nyugvó Varga István szakaszvezető neve nem kerülhetett fel a Honvédelmi Minisztérium által állított táblára, mert nyilvántartásukban nem szerepelt, s a kutatók nem bukkantak a nyomára. Most sikerült.

A nemrég megjelent Volt egyszer egy tüzérezred - Dunaföldvár, 1956 című kötet alkotói nehezményezték, hogy a Fehérvári utcai temetőben nyugvó Varga István szakaszvezető neve nem kerülhetett fel a Honvédelmi Minisztérium által állított táblára, mert nyilvántartásukban nem szerepelt, s a kutatók nem bukkantak a nyomára.

A helytörténettel foglalkozó, a napokban elhunyt földvári újságíró, Kiss Éva már közel másfél évtizeddel ezelőtt megtalálta Varga István Őrhalmon élő testvérét, aki elmondta, hogy a halálhírt egy őket felkereső kistarcsai katonatárs vitte meg.

Vetési Imre emléktábláját novemberben Nagy Attila alezredes és Horváth Zsolt polgármester leplezte le a városháza falán
Fotó: L. Mészáros Irma

Nagy Gáborné elhivatottan, további bizonyítékok felderítése érdekében megkereste a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár és Irattár vezetőjét, illetve dr. Horváth Miklós hadtörténész egyetemi tanárt, akinek újabb kutatásai során sikerült megtalálnia a Varga István (1934-1956) tartalékos szakaszvezető iratait tartalmazó úgynevezett. érdekvédelmi gyűjtőt, amely alapján egyértelműen rekonstruálhatóak halálának körülményei.

Megállapításai elgondolkodtatóak. Mennyin múlik egy ember élete?

Varga István 1956. november 3-án 16 órakor érkezett vissza szabadságáról a laktanyába, ahol még azon a napon leszerelt. Hazatérni közlekedési lehetőség hiányában csak másnap, november 4-én reggel akart.

Este Varga István Vetési Imrével, a tartalékos üteg szolgálatvezetőjével egy körletben feküdt le aludni. November 3-ról 4-re virradó éjjel azonban a szovjetek megtámadták a laktanyát, s egy lövedék becsapott a hálókörletükbe. A robbanás mindkét bajtársat halálosan megsebesítette. Varga szakaszvezető azonnal, Vetési tartalékos hallgató pedig a dunapentelei kórházban halt meg - fogalmaz a szakvélemény.

Megdöbbentő, hogy Varga István szülei az 1954-ben bevonult és 1956. november elején az alakulatához visszatért fiuk haláláról több mint egy évtizedig semmi hivatalos értesítést nem kaptak.

A dunaföldvári alakulat akkori parancsnoka jelentésében azzal indokolta ezt, hogy a dokumentumok az ezred összes nyilvántartási adatával együtt megsemmisültek.

Végül a szakvélemény szerint 1968-ban egy őrnagy által folytatott kutatás során mégis nyomára bukkantak Varga Istvánnak. Sőt azt is kiderítették: A koporsót a felcser és egy másik tiszthelyettes hozta a dunaföldvári KTSZ-ből. A koporsóba tétel után gépkocsival a temetőbe szállították, és ott eltemették, de erről sem a községi tanácsot, sem a temető gondnokát nem értesítették.

Vajon hogy adták meg a végtisztességet neki?

A Fehérvári utcai temető katonai parcellájában nyugvó Varga István 1934. április 20-án Őrhalmon született, s bevonulásáig Budapesten a Vegyipari Szakszervezetnél segédmunkásként dolgozott. A szülők - az édesanya 1976-ben, az édesapa, Varga Pál 1978-ban bekövetkezett haláláig - hét alkalommal részesültek segélyben, illetve kivételes eljárásban Varga Pál nyugdíját megemelték - olvasható az okiratban. Egyetlen hozzátartozója, testvére még él Őrhalmon.

Varga István szakaszvezető

A hadtörténész megtette a javaslatot: Varga István szakaszvezető neve is őrződjön meg emléktáblán Dunaföldváron. Ezzel az 1956-os szovjet támadás áldozatait kutató munkacsoport tagjai meg is nyugodhatnának.

Kérdés és kétely azonban még mindig maradt. Dr. Tóth Miklós ezt írja: A szovjet támadás kezdetére Schmidt Andrással - egymástól függetlenül - úgy emlékezünk, hogy mielőtt a harckocsi betörte a kaput, és bejött a laktanyába, szétlőtte a kapuügyeletet és a műszaki ellenőrző pont épületét. Abban az őrség és a gépjárművek ellenőrzését végző katonák tartózkodtak. Ők hárman voltak.

Aztán azt is felidézte, hogy a támadást követő napok egyikén az étkezdében látott négy-öt koporsót. Ezt az emlékképet Somlyai István százados is megerősítette, amikor azt mondta, hogy emlékszik, ő öt koporsót rendelt.

Kettőről már tudjuk, hogy ki került bele. És a másik háromba?

Hát csak dúdoljuk a dalt: Hová tűnt a férfinép, indulóra büszkén lép. Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd, ki érti ezt?