Lukács Péter Borovszky-díja

Lukács Péter a Borovszky-díjjal a Vasasnapon, június 21-én

Borovszky-díjjal, a cégcsoport legnagyobb elismerésével tüntették ki a Vasasnapon Lukács Pétert, az ISD Dunaferr Zrt. volt műszaki vezérigazgató-helyettesét, aki most a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) elnöke.

A díjazott meghatottan vette át a kitüntetést az alsó Duna-parton, a Vasasnapok hagyományos helyszínén, a Lemezalakítómű szabadidőparkja mellett felállított színpadon, június 21-én délelőtt. A díjat Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője adta át, az összegyűlt szaktársak lelkes tapsa közepette.

A vasműsöknek aligha kell bemutatnunk a legújabb Borovky-díjast: aki akár csak egy esztendőt eltöltött a vasgyárban, az tudta, kicsoda Lukács, aki változatos beosztásokban, de senki által sem megkérdőjelezett szakértelemmel szolgálta a gyárat. Ráadásul nem éppen a legkönnyebb időszakokban...

Lukács Péter 1965-ben született Dunaújvárosban. Általános iskolát a Móriczban, gimnáziumot a(z akkor még Münnichnek nevezett) Széchenyiben végzett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán szerzett diplomát 1989-ben.

Mivel ösztöndíjas szerződése volt a Dunai Vasművel, azonnal munkát kapott a gyárban: a műszerüzemben lett fejlesztőmérnök. Innen került egyik mentora, (a sajnos már elhunyt) Csinády Gábor hívására az Acélművek Kft-hez, ahol automatizálási főmérnök, majd másik mentora, Szücs László biztatásával műszaki igazgatóhelyettes lett. Ő használja egyébként a mentor kifejezést, s mindkét emberről nagy tisztelettel, baráti melegséggel beszél.

Az acélműből a részvénytársaság termelési és értékesítési igazgatói posztjára távozott, 2002-ben pedig a zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese lett.

Igen: példátlanul fiatal korban, mindössze harminchét évesen került a cégcsoport második legmagasabb és legfontosabb beosztásába hogy aztán egészen 2013. december 31-ig ott is maradjon. Igen nagy reményeket keltve ismerőiben.

Ezek a remények nem, vagy nem úgy váltak valóra (egyelőre), ahogyan azt ismerői várták. Hiszen közben új tulajdonosai lettek a vasgyárnak, megváltozott a működtetéséről szóló elképzelés is. Bár Lukács erről nem beszél, de aligha tévedünk, ha azt feltételezzük, hogy éppen ezeknek az elképzeléseknek a megváltozása, az erről folytatott viták következtében vált meg a cégtől, első munkahelyétől huszonnégy itt töltött év után.

Teljesen azonban nem szakított vele. Hiszen az Egyesülés elnökeként is szinte napi kapcsolatban van a Dunaferr-rel. Nem is lehetne másként: az MVAE tagjainak hatvan százaléka valamilyen formában a vasműhöz kötődő vállalkozás. Ám múltját sem adta fel: mai pozíciójában is sokat lobbizik a vasmű érdekében állami szerveknél, pozitív együttműködésben a cégcsoport vezetőivel.

Ami a Dunaferr-t illeti, Lukács szerint az egy önmagában teljesen működőképes vertikum. Most ugyan egy cégcsoport része, annak előnyeivel és hátrányaival egyetemben, viszont ma is megállná a helyét egyedül. Megvannak hozzá a lehetőségei! Közép-Európában nagyon sok autóipari cég működik, amelyeknek komoly beszállítója lehetne a vasmű. Igaz, hogy az ideális termelési nagyság évi 3-4 millió tonnás acéltermelési kapacitás lenne, míg a vasmű ma 1,7-1,8 millió tonnát állít elő évente, s ez a közeljövőben legfeljebb 2 millió tonnára növelhető. Azonban van lehetőség olyan piacokra termelni, ahol megfizetik a rugalmasságot, a kis mennyiségben, de nagy választékban kínált, nagyobb profittartalmú árut. Ehhez szükség volna beruházásokra, de jó üzleti tervvel, banki hitelekkel megoldható lenne a fejlesztés. A szakmai tudás pedig olyan koncentráltan van jelen a Dunaferr-ben, mint az országban sehol másutt.

A megfelelő rugalmassághoz pedig az is hozzátartozik, jelenti ki határozottan Lukács, hogy az alapanyagot, a nyersvasat is magának szolgáltassa a vasmű! Ezzel elkerülve a szállítási, tárolási problémákat, költségeket (amelyeket ma még az ukrajnai polgárháborús helyzet is tetéz), arról nem beszélve, hogy a vasgyár energiamérlege is a kétkohós üzemmenettel együtt van egyensúlyban.

Az acélipari egyesülés elnöke ma már (vagy még?) kétlaki életet él Budapest és Dunaújváros között: családja, azaz felesége és két felnőtt, diplomás lánya többnyire a fővárosban lakik, de itt is fenntartják lakásukat. A jövőről azt mondja Lukács Péter, hogy csak egy-két évre tervez előre: majd meglátjuk, hogyan alakul a világ.

A Borovszky-díjat pedig rendkívüli megtiszteltetésnek veszi a gyár kollektívájától, nagy örömmel fogadta ám reméli, hogy az nem a vége, hanem a kezdete valaminek: nem (csak) az eddigi teljesítményének szól, hanem ösztönzés a jövőre nézve!

Lukács Péter 1989-ben, diplomás villamosmérnökként, mint a cég ösztöndíjasa került a Műszerüzembe fejlesztőmérnökként. Az üzem később a Ferrocontroll Kft. része lett. Innen az Acélmű Kft-hez került, ahol előbb automatizálási főmérnök, később műszaki igazgatóhelyettes lett. Ezután az rt. termelési és értékesítési igazgatója, végül műszaki vezérigazgató-helyettese lett, 2013. december 31-ig.