A lelkeket megtörni nem tudták

Ennek kapcsán Ábrahám János, Varró Gyula és vitéz Kasó A. Tibor mesélt nekünk 1956-ról, elítélésük okairól, na meg arról, mit jelent nekik október 23-a.

Ábrahám János Móron vett részt fegyvertelenül a forradalmi eseményekben, ennek ellenére ő is azokhoz tartozott utólag, akit a fennálló államrend megdöntésének kísérlete miatt ítéltek el. Büntetését végül felfüggesztették, de önkéntes alapon három évnyi bányamunka várt rá Pusztavámon.

- A pártvezetésnél nem adták írásba, hogy ezt kell csinálnom, de ajánlották. Aki élt ebben a korban, az tudja ezt mit jelent. Miután ezt letöltöttem, sokáig nem tartottak megbízható figurának, ezért megfigyeltek, 1986-ban kerültem csak át a kevésbé veszélyes kategóriába. Ezt onnan tudom, hogy a levéltárból kikértem a rám vonatkozó dossziékat - tette hozzá.

Sinka Jenőtől vehette át elismerését hétfőn Varró Gyula (balra), aki a régi filmhíradó miatt háborús bűnös lett

A mai nemzeti ünnepről pedig így beszélt:

- Ez egy gyönyörű szép évforduló, csak az a szomorú, hogy egyre inkább hivatalossá válik. A túlélők, a résztevők, az autentikus személyek egyre kevesebben vannak, a fiatalokat pedig sajnos egyre kevésbé érdekli, amire saját családom is példa. Az is szomorú tény, hogy egyre több lesz az 56-os hős, aki nem közülünk kerül ki...

A most kilencven esztendős Varró Gyula politikai elítélt volt, öt évet szabtak ki rá, s mint mondja, ő az egyik utolsó 56-os mohikán.

- A fegyveres harcokban nem vettem részt, de Bácskából három teherautóval vittük fel az élelmiszert Csepelre az embereknek. Azonban nem ezért vettek elő, hanem elképesztő dolog miatt: valaki feljelentett, hogy meztelen nőket fényképezek. Én a vasműben dolgoztam, mint a telefonközpont műszerésze, emellett a balesetelhárítási vetítőgépeket kezeltem. Ebből is adódott, hogy régi filmeket gyűjtöttem, mint más lepkét, vagy szivarokat. Budapesten vettem egy kosárnyi tekercset, amit feltettem a szobámban a szekrény tetejére, amit megtaláltak nálam a rendőrök. Mondtam nekik, hogy ezek régi kópiák, de ennek ellenére bevittek a kapitányságra, ahol a vetítőgépemmel lejátszották ezeket. Az egyik a Magyar Világhíradó filmje volt, amin Horthy szegedi bevonulása volt látható, s mivel ezt nem szolgáltattam be, ezért háborús bűnös lettem, holott még katona sem voltam. A Legfelsőbb Bíróságra fellebbeztem, ahol egy évet lefaragtak a büntetésből és átminősítették államrend elleni izgatássá a cselekményemet.

A fiatalembert a csolnoki bánya kilences aknája várta, ahol hatszáz méterrel a föld alatt dolgozva töltötte büntetését. 1957-ben végül elengedték, ideiglenesen szabadlábra helyeztek, s tovább folytathatta a munkát a vasműben, de a telefonközpontba már nem mehetett, így került a kokszolóba, ahol a nyugdíjig dolgozott.

Varró Gyula a sors fintoraként nevezte, hogy eltelt tíz év, s akkor kapta meg az első kormánykitüntetését, majd rá egy évtizedre ismét...

- A forradalomnak korábban kellett volna jönnie, s más eredménnyel... - zárta gondolatait.

Vitéz Kasó A. Tibor is a hatalom üldözöttje volt, de őt egészen különös módon terrorizálta a kommunista diktatúra, mint mondta: nem kézzel fogható, vagy fizikai fájdalommal járó büntetést kapott.

- Nem zártak be börtönbe, hanem munkahelyet kellett változtatnom, méghozzá hat esetben. 1956 október 18-án Székesfehérvárott a Zichy ligetben volt egy tüntetés, amelyen én is ott voltam, akkor a Honvédelmi Minisztérium honvéd elhelyezési felügyelőségén dolgoztam a városban polgári alkalmazottként. Több katonatiszt között álltunk, együtt tapsoltunk, örültünk velük, egészen október 23-ig tartottak a megmozdulások. Ezek a tisztek az események alatt letépték a vörös csillagot a ruhájukról és horthysta uniformist öltöttek. Amikor elbukott a forradalom, akkor mind visszaöltözött. Nem sokkal később volt egy értekezletünk, ahol meg is kérdezte egyik társunk ennek miértjét. S pont az a katona, aki a szabadságharc alatt a legdrasztikusabban viselkedett, ő tagadta leginkább az uniformis cseréjét. Ezen mindenki felháborodott, s én a szemébe mertem mondani, hogy hazudik, hiszen ő volt az első, milyen elvtárs az ilyen. Minő véletlen rá nem sokkal elküldtek a munkahelyemről, majd a következőhöz is érkezett a telefon: vigyázat, Kasó Tibor ott van nálatok, rúgjátok ki. S persze kirúgtak!

Mesélőnk ekkor már nős ember volt, így szégyellte a felesége előtt, hogy így bántak vele. De a sornak nem volt vége, amint elhelyezkedett, ismét jött annak a bizonyos tisztnek, K. J.-nek aki már őrnagy elvtársi rangban szolgált a telefonja, hogy ellenforradalmárral van dolguk, így megint csomagolhatott, 1960-ig összesen hatszor.

- Amikor megtudtam, hogy tovább épül Dunaújváros, gépész műszaki ellenőrként részt vettem a polgármesteri hivatal, a környező épületek, a ságvári iskola folytatásának építésében is. Szerencsét próbáltam, hátha a hetedik helyemről is kirúgat a jóakaróm, 1965-ben meg is érkezett ennek a gazembernek a telefonja. A főnököm, Hidasi Pál, a városi tanács tervosztályának vezetője roppant kedves ember volt, nagyon meg volt velem elégedve, ezért írásban is kérte az indoklást, amiben ott szerepelt, hogy merészelnek egy ellenforradalmárt tartani. Ekkor behívatott, fogta a papírt és széttépve azt a kukába dobta.

Tibor bácsi így folytatta a történetet: - Eltelt megint három esztendő, amikor a vonaton Balatonfüredre utaztam, mert az ottani honvéd kiegészítő parancsnokság hozzám tartozott épületgépészetileg. Menet közben találkoztam HM-beli egykori főnökömmel, aki megkérdezte nincs-e kedvem visszamenni. Sokat vaciláltam, de 1969-ben itthagytam a kiváló dunaújvárosi állásomat, de csak azért, hogy bizonyítsam, nem vagyok én olyan gonosz ember, mint állították rólam, de fel sem vettek volna. 1977-ben jöttem vissza ide családi okok miatt, nyolc év elteltével elmentem nyugdíjba, azóta csend és béke van körülöttem.

Amikor a végén azt kérdeztük, mit jelent számára október 23., könnyek között válaszolta: Megnyugvást... egy nagy lelki megnyugvást...