Hétlövet - Egységes civilképzést!

* Milánó veszélyeire figyelmeztette az ott tartózkodó amerikaiakat az olasz nagyvárosban működő USA-konzulátus.

Nem igazán értem az amerikai figyelmeztetést: ha valaki tartósan él valahol, az bizonyára tisztában van vele, melyek azok a negyedek, ahová még nappal sem, csoportosan sem, férfinak sem nagyon szükséges besétálni, mondjuk érdekes épületek vagy hangulatos kiskocsmák után kajtatva. Mondjuk nekem senki semmit nem mondott Nápolyról. Vitorlással érkeztünk, és sajnos nagyon nem volt normális kikötő normális vizesblokkal, aminek pedig, bizonyos vonatkozásban, roppant... ööö... nagy szükségét éreztem volna. A horror összegű hajókikötési díj fejében kelletlenül rámutattak egy ótvaros presszóra - be se léptem megvizsgálni a vécéjét, kívülről is pontosan láttam, hogy egyetlen fontos feltételemnek se felel meg az itt fel nem sorolandó hatból. Elindultam hát befelé, az öböl ívét követve.

Egyre feszesebb záróizmokkal, egy idő után az úgynevezett pingvin-stílust alkalmazva, számos tévút és zsákutca után végre boldogan megláttam egy Meki-jelzést - öt perccel később rájöttem, előjelzés, négy kilométer még a kirendeltség. Saválló vécécsészék égtek kiszáradt retinámra, mire sok viszontagság után benyithattam az alagsori hármas állásra, és elhelyezhettem szerény meglepetésemet Nápoly városa részére. Ja... és akkor onnan indulás vissza a kikötőbe, persze másik úton, besötétedés idején... és egyre mélyebbre keveredek a kiteregetett lepedők dzsungelébe, és tíz-tizenöt éves kiskölykök hordája kezd gyűlni körülöttem, jönni mellettem... és tudom, hogy hamarosan belém kóstolnak, és hogy mindegyiknél van minimum egy kés... És az egyik saroknál nem arra fordulok, amerre némán terelnek, jól teszem, mert hamarosan tisztul a környék, a srácok lekopnak, mert a turistanegyedbe, ahová átjutok, már nem követhetnek. Megúsztam: ahogyan elég sok mindent elég sok helyen a világban - mert a nagyvárosi léthez kell pár csipetnyi szerencse...


* "Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét!" - ez a transzparens fogadta az ország több részéről Budapestre érkezett úgynevezett Éhségmenetet.

Az éhségmenetek nevében ott a lényeg: a magam részéről persze sajnálatosnak tartom, hogy a több napon át hóban-fagyban, reggeltől estig, összesen 2-300 kilométert gyalogló csapatoknak nem volt elég bajuk, s a hátukra vették még az MSZP-t is, melynek képviselői természetesen azonnal megjelentek, kameraközelbe húzódtak, ha lehetett, s buzgón nyilatkoztak is. De hagyjuk is őket: képzeljük inkább el, ahogy egyik cöfös felhívja a másikat, gyorsan kitalálják a transzparenst, ni csak, a harmadik civil összefogónak pont van egy szép darab harminc méteres felesleges rongya, minden háztartásban akad pár belőle, elviszik a negyedikhez, akinek a pincéjében ott porosodik egy nyolcmilliós, színes, ipari lézernyomtató, na, beledugják a molinót, bepötyögik a szöveget, print, kész is aztán kiviszik a Kossuth térre, ott a köztéri kamerákat állítgató rendőröktől szép civil szóval elkérik a létrát, és kifeszítik a feliratot. Flashmob-szerűen, persze, Pityu... Jöhetnek is a szoci éhesek. Hagyjuk...

Mi sem természetesebb, hogy a Milla is kipróbálja, buli-e a buli: délután ők is feszítenének - de ekkor már sziklaszilárdan lesújt dolgozó népünk vasökle, a törvény, továbbá a parlament biztonsági szolgálata. Végül, salamoni döntéssel, a demokrácia nagyobb dicsőségére, a szabadság, egyenlőség, testvériség jegyében mindkét molinózót 107 ezer forint befizetésére szólítják fel. Én mégsem félek: mert már most tudom, hogy a CÖF félelmet nem ismerő, lelkes, önkéntes, szabadságharcos törzsgárdáját valamelyik éjjel majd beemelik és kék filccel beírják az alaptörvénybe - attól fogva ők csinálnak meg szépen minden molinót, plusz felelnek az egységes civilképzésért. Mert nehezen tűrhető tovább, hogy ahány civil, annyiféle: ezért is kell ilyen példamutatóan, érzékenyen összefogni, ha szólít az Ügy. E!lőre a civili úton!

* Ismét tengelytörő tankcsapdákat kell kerülgetni az egész városban.

Kéne készíteni egy gps-ekre letölthető alkalmazást: egy kézmozdulattal rá lehetne pöttyinteni a kijelzőn futó útpályára a kátyúkat, s attól fogva a Hang szorgosan figyelmeztetne. "Vigyázz, a jobb keréknél mély gödör!" Vagy: "Figyelj, keresztirányú barázda a sáv teljes szélességében - térj át a szembe jövő sávba, amikor lehetséges..." Kátyú mindig lesz - és mi soha nem fogjuk beszopni azt az ócska liberálkapitalista és európaiunionista trükköt, hogy hat-hétévente komplett burkolatréteg-felújítással javítsuk ki útjainkat: nem, nem, és nem. Mi összességében egy, maximum egynéhány nagyságrenddel több pénzért télen kátyúzunk, aminek a hatásfoka csak a nyári hóemberépítéssel mérhető össze.

A szakemberek belenyomnak valami langy kulimászt a mínusz négy fokos lyukba, elegyengetik és visszaállnak a telephelyre. A hamarosan kihűlő massza négy-hat percet tölt a gödörben, aztán a második kerékérintésre kiugrik, és unottan elgurul az út széli árokba. Az útjavító cég a törvényeknek megfelelően kiszámlázza a javítást, mi, mindannyian boldogan kifizetjük, valakik egy kicsit azért csavarnak belőle üvegzsebre, csak hogy ki ne jöjjenek a gyakorlatból - jó, nem nagy pénz, viszont annyiszor jön, ahányszor csak javítani akarjuk az útviszonyokat közszolgálatilag. Én meg szót se szóltam: döcögjünk, kerülgessünk, huppogjunk tovább - elvégre hol van még 2356, amikorra az államadósság újabb négy százalékos csökkenését, a minimálbér reálértékének kismértékű csökkenését és a jüan bevezetését jósolja a Nemyeti Tündérmeseszerző Misztérium.