2020.10.12. 20:07
Régen látott és várt „cirkusz”
Teljes volt az élményfaktor a hétvégi, nagy érdeklődés mellett megrendezett I. Duna Szerszám Kupa Autós Szlalomversenyen.
A technikai sportok – különösen az autós versenyek – kedvelői nemcsak egy remek versenyt láthattak, de közelről is megcsodálhatták, illetve megismerkedhettek az autós sport, azon belül a szlalom szakág rejtelmeivel, gépcsodáival. Délelőtt már felbőgtek a rajthoz álló gépek motorjai, és sorban egymás után tették meg első edzésköreiket a Vasmű téren kialakított versenypályán. A dunaújvárosi közönség régen nem látott már ilyen „cirkuszt”. Nem csoda hát, hogy sokan családostul keresték fel a verseny helyszínét és a boxutcát. Utóbbi hely nagyon fontos a jó szereplés szempontjából, hiszen itt készítik fel a versenyzők a járműveiket. Az érdeklődők a kiállított autók részletesebb paramétereiben is elmélyedhettek.
Szlalomverseny
Akik pedig a verseny hangulatára és az ilyenkor velejáró hanghatásokra, illetve a rég nem érzett, sokakat elvarázsolni képes benzingőzre vágytak, azoknak a futamok jelentették az élményeldorádót. Külön jelentőséggel bír és a szervezők munkáját dicsérte, hogy biztonságban, baleset vagy rendkívüli esemény nélkül zajlott a verseny. A versenyen készült képeinkkel próbáljuk a különleges hangulatot olvasóinknak is átadni.