A Dunaferr SE három versenyzője volt kint a spanyolországi edzőtáborban

2020.03.16. 21:42

Az összes hazahozottat kedden letesztelteti a magyar szövetség

A koronavírus-járvány miatt minden Európában edzőtáborozó tagját hazahozta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

Gallai Péter

20190918 Dunaújváros Varga Róbert Mányi Lili Laczkó Izabella LI Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: LI

A Dunaferr SE három sportolóját – Máthé Krisztián, Katona Lili, Slihoczki Ádám – is soraiban tudó spanyolországi kontingens is sikeresen megérkezett szombaton. A szövetség minden versenyző esetében kedden elvégezteti a vírustesztet, aztán ha minden rendben, hermetikusan elzárt edzőtáborokban folytatják a felkészülést. Utóbbit Kiss Balázs és Hajdu Jonatán már meg is kezdte Szegeden.

Máthé Krisztián és Katona Lili, a szakosztály két válogatott maratonista versenyzője
Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Azért is kellett hazahozni mindenkit Sevillából, mert félő volt, hogy kint ragadnak, vagy később nem tudják elhozni onnan a hajókat. – Mindenki láthatta, hogy a spanyol helyzet folyamatosan romlik, naponta több ezer új beteget regisztrálnak az országban, ezért döntöttük el csütörtökön, hogy intézkedünk, amilyen gyorsan csak lehet – mondta Hüttner Csaba, szövetségi kapitány.

Azt már Pető Zsolt, a Dunaferr SE szakosztályelnöke tette hozzá érdeklődésünkre, hogy a két maratonista – akiknek minden költségét és a hazaút külön díját is a klub fizette – közül Katona Lilinek pont most járt volna le az edzőtábora, Máthé Krisztiánnak egy hete, amíg a szövetség pénzén a másik csoportban készülő Slihoczki Ádámnak kettő volt még hátra. A klub olimpiai kvalifikációra hajtó két tagja, Hajdu Jonatán és Kiss Balázs a három hetes dél-afrikai munka után – amit szintén a klub állt számukra – pedig pénteken utazott volna ki az elnök társaságában Spanyolországba, amit a helyzet ismeretében már szerdán lemondtak. Főleg, hogy beszélve a spanyol klub illetékeseivel, nem is lett volna sportolási lehetőségük, mert nem nyithatnak ki az egyesületek.

– A legfontosabb volt, hogy hazajussanak versenyzőink, aztán pedig a teljes hazaérkező csapatot, ami hatvannál több embert jelent, kedden koronavírus-tesztnek vetnek alá. A szakosztályunk vezetése összeült, és két intézkedési tervet hozott. Ennek része, hogy e három versenyzőnek kötelezően részt kell vennie a teszten, addig nem érintkeznek velünk és másokkal. Amennyiben bárkinek pozitív eredménye lesz, akkor a teljes csapat karanténba kerül. Reméljük, erre nem kerül sor, és utána mindenki komoly feltételek mellett folytathatja az edzőtábort, ugyanis az érintett helyeken karantént alakítanak ki a versenyzőknek – fogalmazott a szakosztályelnök, aki kiemelte, hétfőn meghozták azt az intézkedést is helyben, hogy tizennégy év alattiak, a szeniorok, a szabadidős és külsős versenyzők közül senki nem mehet edzésre, valamint a csónakház területére sem. A tiltás természetesen mindenkire vonatkozik, a szülőkre is. Az e fölötti versenyzők pedig három részre osztva, hét-nyolc fős csoportokban, egymástól fél órás időeltolással – hogy ne találkozzanak egymással – beosztva edzenek nagyon szigorú szabályok szerint, legalábbis a jelenlegi állapot szerint.

– Az edző felelőssége az, hogy mindenki meg- és betartsa az előírásokat, a testi kontaktusok mellőzését és a megfelelő távolságtartást, ami egyébként a vizen minden gond nélkül megoldható. Azonban tudom, hogy versenyzőink vannak annyira érettek, hogy ezeket maguktól is betartják. Ezen felül a DVG Zrt. minden nap küld munkatársat, aki a sportszereket fertőtleníti. Továbbá minden edzés előtt és után mi is megtesszük ugyanezt, amihez csak hozzáérhet bárki is, azt lekezeljük, a szükséges anyagokat megvásároltuk, ami ehhez kell. Egyébként mostani állás szerint klubunk tagságának nyolcvan százaléka van kényszerpihenőn, csak minimális létszámmal dolgozunk, de hangsúlyozom, ez a jelenlegi állapot, ami természetesen változhat – tette hozzá.

Amennyiben a három versenyző tesztje negatív, akkor is karantént alakítanának ki számukra a dunaújvárosi telepen, hogy két hétig ne érintkezzenek senkivel. Azonban erre nem lesz szükség, mert a tervek szerint Slihoczki Dunavarsányban tölt el két hetet, teljesen elkülönített körülmények között, Katona és Máthé pedig Szolnokon hasonló, karanténkörülmények között. A spanyolországi edzőtábor helyett pedig Hajdu Jonatán és Kiss Balázs Vajda Attila edzővel együtt hétfőn Szegedre utazott az olimpiai központba, ahol szintén hermetikusan elzárva dolgoznak.

Sok más sportággal ellentétben a kajak-kenu esetében még sem hazai, sem nemzetközi versenyek halasztását nem jelentették be. Igaz, a sportágban csak májustól kezdődik a szezon, így egy-két hétig még kivárnak ezekkel a döntéshozók Pető Zsolt szerint: – Sajnos, látva az óvintézkedéseket, illetve a vírus által kialakult veszélyhelyzetet, nem csak Magyarországon, egész Európában, szerintem kevés esély van az eredeti kiírások betartására. Esetünkben is törlésekre, halasztásokra számítok.

Arra kérdésre, miként lehet (már aki tud még, ebben a teljes bizonytalanságban, amiben még az olimpia elhalasztása is benne van) dolgozni, Pető Zsolt így felelt: – Az embernek egy napra, maxium egy hétre kell koncentrálnia, de most még úgy készülünk, április végén válogató lesz. Jelenleg ez az aktuális, ha ez változik, akkor mi is megváltoztatjuk hozzá az edzéstervet, a módszertant.

Fegyelmezetten és profin

A szakmai csapatnak Sevillából a gyors és biztonságos hazajutást kellett órák alatt megszervezni. A versenyzők végül szombaton délután indultak el, és éjszaka mindenki biztonságosan, és egészségesen landolt Budapesten. – Gyorsan kerítettünk buszt, ami Malagába vitte őket, ahonnan a Wizz­air segítségével jutottak haza. A légitársaság nagyon segítőkész volt, nagyobb repülőgépet küldtek, és nem nyitották meg addig az online felületet, amíg be nem foglaltuk minden versenyzőnknek a helyeket. A segítségüket ezúttal is köszönöm – részletezte a szövetségi kapitány a szövetség honlapjának. Nemcsak Spanyolországból jöttek haza idő előtt a magyarok. Hüvös Viktor tanítványai is napokkal előbb hazatértek Portugáliából. Nekik egyszerűbb útjuk volt, csak át kellett foglalni a jegyüket egy szombati portói járatra. – A két csoport fél óra különbséggel landolt Ferihegyen. A versenyzők rendkívül fegyelmezetten, és profin kezelik a helyzetet, ha mindenki így cselekedne, akkor nagyon hamar túl lehetnénk ezen a járványon – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában