futsal

2018.01.31. 21:28

A jövőbeli sikereinket építi

Németh Péter, a Dunaferr DUE Renalpin FC klasszis játékosa komoly feladatot vett a kezébe. A korábban 114 sikeres válogatott mérkőzésen helytálló sportember szerencsés módon kiváló pedagógus is egy személyben.

Balogh Tamás

Németh Péter: „Az alapoktól indulunk: labdavezetés, passzolások, az alap taktikai dolgoktól próbáljuk meg felépíteni őket” Fotó: DH-archív

Jelenleg a klubunkban az utánpótlás-csapatainkban végzendő szakmai munkát koordinálja, és a legkisebbeket tanítja a futsal alapjaira. Legutóbb erről a munkájáról kérdeztük.

Mikortól tudnak a kisgyerekek már „komoly” munkát végezni a labdarúgóiskolákban?

– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy elmondhatjuk magunkról: minden egyes korosztályban, amelyekben az MLSZ utánpótlás-bajnokságot ír ki, versenyzünk. Tehát az U11, U13, U15, U17 és U20 korosztályú csapataink mind versenyben állnak.

A kicsikkel az elmúlt nyáron kezdtünk el foglalkozni. Ennek az alapja egy nyári focitábor volt, ahol szép számban jelentek meg az általános iskolás korú gyerekek. Hatására rövid időn belül felvetődött az igény a program folytatására. Ez szerencsésen párosult a mi elképzeléseinkkel, ami az volt, hogy ezekben a korosztályokban is indítsunk csapatokat. Azóta nekik is tartunk edzéseket és versenyeztetjük őket.

Az egyre nagyobb létszámmal érkezőket teljes értékű szakmai munkával várjuk. Ők még most ismerkednek ezzel a játékkal, és egyelőre vegyes korosztályban, az U11-esekkel és az U13-asokkal együtt foglalkozunk velük.

Nyilván az alapoktól indulunk: labdavezetés, passzolások, az alap taktikai dolgoktól próbáljuk meg felépíteni őket. Más csapatokhoz képest van némi lemaradásunk, de ez az igazság, szembe kell néznünk vele. Abban reménykedünk, hogy a létszám növekedésével együtt egyre ügyesebbek és lelkesebbek lesznek, valamint a mostaninál szebb eredményeket fogunk velük elérni. Persze máris kihangsúlyozom, hogy ebben a korosztályban nem az eredményesség az elsőleges szempont.

A komoly gyakorlások közben nem veszik el a foci öröme?

– Nem, mivel olyan edzéseket tartunk, amik még inkább megkedveltetik velük ezt a játékot. A gyerekeink között van olyan, aki focizni is jár, és olyan is, aki most találkozik először a futsallabdával. Az életkori sajátosságaikat figyelembe véve tervezzük meg az edzéseket. Azt szeretnénk, hogy jókedvűen mozogjanak, élvezzék, megszeressék ezt a játékot, és visszatérjenek hozzánk.

Németh Péter: „Az alapoktól indulunk: labdavezetés, passzolások, az alap taktikai dolgoktól próbáljuk
meg felépíteni őket” Fotó: DH-archív

Mit csináltnak, hogy ne veszítsék el a kedvüket egy-egy becsúszó vereség miatt?

– Minden egyes bajnoki mérkőzésre úgy megyünk el, hogy a fejlődés fontosságát hangsúlyozzuk nekik! Nyilván mindenki, az edző is szeret nyerni, tehát nagyon örülünk, ha úgy alakul a mérkőzésünk. Ezért elmondjuk nekik, hogy nem a győzelemtől fognak fejlődni, és a kapott gól nem a világvége. Azt is, hogy az a fontos, ha az edzéseken gyakoroltakból viszontlátunk valamit, ha valaki csinál egy jó cselt, vagy ügyesen passzol egyet, vagy jól lő a kapura.

Ezen az úton indultunk el. És ha mi, felnőttek, az edző és a szülők, nem szörnyülködünk és kiáltunk világvégét egy balul sikerült eredmény megszületésekor, akkor járunk a helyes úton. Meggyőződésem, hogy nemcsak itt Dunaújvárosban, hanem bárhol a világon ez a mentalitás szükséges a gyerekek irányában, a jövőjük érdekében. Ilyen kicsi korban kell megérteniük a gyakorlás és vele a fejlődés fontosságát. Ebben az esetben lehetnek később igazán ügyes focisták, futsalosok és általában versenyzők.

Milyen a kapcsolatuk a szülőkkel?

– Jó partnereink, hiszen ebben az életkorban még ott vannak az edzéseinken és a meccseinkre is eljárnak, biztatják a gyerekeiket. Gyerekkoromban én mindig örültem neki, ha valamelyik szülőm velem tartott ezekre az eseményekre. Ezt is lehet abszolút pozitívan kezelni, és általa a hatása is az lehet. Nyilván ez a gyerektől, és a közöttük lévő kommunikációtól is függ. Úgy érzem, hogy nálunk ez rendben van, mert sem a szülők, sem az edzők részéről nincsenek túlzó elvárások. Amikor a két fél között ilyen hangulatú kapcsolat alakul ki, akkor pozitív lehet a szülők jelenléte.

A szerelésükben úgy néznek ki ezek a gyerekek, mint az „igazi nagy” játékosok, csak kicsiben! Ez tetszik nekik, inspirálja őket?

– Természetesen, és ez a mai világban szinte elengedhetetlen. Nagyon jók az edzéskörülményeink, szép labdáink vannak, és a ruházatunk is az. A gyerekek ebből is érzik, hogy fontosak, és olyan lehetőségeik vannak, mint a profiknak. Ezek apró dolgok, de növelik a kedvüket és segítik a fejlődésüket. Összességében a jövő szempontjából nagyon fontosak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában