Másfél óra hallgatás

2023.06.07. 07:00

Hegedűs D. Géza monológja Márai Sándor bőrében

A Mikro fesztivál második napjának estéjén nem csak az ég fakadt könnyekre, a Bartókból kiáramló közönség jó részének is párás volt a tekintete. Nem csoda, Márai Sándor Hallgatni akartam című, tíz évvel ezelőttig kallódó írása próbára teszi az elmét és a lelket egyaránt. Pláne, ha olyan színházi előadó szájába adja a szavakat, mint Hegedűs D. Géza!

Balla Tibor

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

„És meg kell írni a Polgár vallomásai harmadik, befejező kötetét. Ez álmatlan éjszakákon e kötet szerkezetén gondolkozom” – írta Márai 1944-ben a Naplóban. De az ötlet csak 1949-ben érik be. A Hallgatni akartam című művet tehát az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai, ám a 2013-ig az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott. A kéziraton 1950 szerepel befejezés gyanánt, vagyis ez a mű tekinthető Márai első, emigrációban írt, befejezett művének. „Nem engedem külföldi nyilvánosság elé, nem akarom, hogy ezt a szomorú vallomást, a magyarságnak ezt a vádiratát idegenek is olvashassák” – indokolta a szerző a Föld, föld! című 1972-ben, Torontóban megjelent memoárkötetének megcsonkítását. Az író maga választotta kezdő dátuma az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, amely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. Az elbeszélés által átölelt időszak egészen pontosan 1938. március 12-től 1948. augusztus 31-ig tart.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A Hallgatni akartam vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak, Hegedűs D. Géza míves előadásában. Az est folyamán részletek hangzanak el Márai Sándor Beszéljünk másról?, A Teljes Napló és a Halotti beszéd című művéből egyaránt.

De hogy született a Vígszínház előadása? Radnóti Zsuzsát, a Vígszínház dramaturgját annyira felkavarta a könyv, hogy Hegedűs D. Géza figyelmébe ajánlotta azzal, hogy ebből egy rendkívüli monodrámát lehetne színpadra állítani. A sors különös fintora, hogy ő is éppen ezt a könyvet olvasta, amit karácsonyra a gyermekeitől kapott, és mélyen egyetértett a dramaturggal. Felkérték B. Török Fruzsina dramaturgot, hogy dolgozza át színpadra az anyagot, majd Marton László tett még hozzá rendezőként a polgári megjelenítés érdekében.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A sokat sejtető cím valójában a könyv első mondata. „De aztán megszólított az idő – folytatja a szerző –, és megtudtam, hogy nem lehet hallgatni. Később megtudtam azt is, hogy a hallgatás legalább úgy válasz, mint a szó és az írás. Néha nem is a leg­veszélytelenebb válasz. Az erőszakot semmi nem ingerli úgy, mint a tagadó hallgatás.” „Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel a tíz évben, amelynek kezdetét önkényes időszámítás nélkül az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschlussnak napja jelenti.”

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Nem véletlen az előadás stílusbéli meghatározása: monológ. Szűk másfél órán keresztül egy ember ül, áll, beszél, néha körbejárja az utazóbőröndökből álló szimpla díszletet, időnként rágyújt, kabátját le- és felveszi, vagy hordozható írógépén kopog párat. Mindeközben azonban egy, a magyarság létét, megítélését, sorsát meghatározó korszak apró részletei bontakoznak ki elbeszéléséből, igencsak fontos kérdésekkel és válaszokkal. Olyanokkal, amiket a történelemórákon soha nem tanítottak. Hátborzongató elgondolkodni azon, mi lett volna, ha Vjacseszlav Mihajlovics Molotov üzenetét komolyan veszik, mely szerint Magyarország érdeke, hogy kimaradjon a háborúból. Márai műve és az előadás azért jóval több egy hiánypótló, részletekbe menő történelemóránál. Márai a kor három fontos politikusának portréját is felvázolja: mindhárman – Teleki, Bárdosy és Bethlen – személyes ismerősei voltak, tetteiknek emberi, családi, sőt egészségügyi motivációit is láthatóvá teszi. És ami a legfontosabb, személyes tragédiájáról is lerántja a leplet, kilátástalansága és fájdalma betölti a nézőteret is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában