A tehetség utat tör magának: a művész élete ennek példája

Sohasem felejtem el azt a napot, a nézőtér tömve volt, mindannyian lélegzet-visszafojtva figyeltük Várkonyi Zoltán felejthetetlen alkotását. Nekem attól kezdve a mai napig Sinkovits Imre a kedvenc színészem!

Hangja jellegzetes volt, ha nem is láttuk őt személyesen, mert rajzfilm­figurának kölcsönözte orgánumát, vagy szinkronszerepet vállalt, akkor is mindjárt tudtuk, hogy a hang csakis Sinkovits Imrétől jöhet.

Nevéhez számos legendás filmszerep fűződik, az Egri csillagok mellett kiemelkedik még A tizedes meg a többiek, főszerepet játszott a Két félidő a pokolban, az Egy szerelem három éjszakája és Latinovits Zoltán mellett, az Isten hozta, őrnagy úr című filmekben. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy ő volt a Hupikék törpikék rajzfilmsorozatban, Törpapa magyar hangja.

A Nemzet Színésze lett, és az marad most már mindörökké rajongóinak

Akárcsak Bessenyei Ferenc, ő is a Nemzet Színésze volt, valamint Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló színművészként tartották számon.

2001. január 18-án hunyt el, 73 éves korában.

Te leszel Dobó István, én pedig Sinkovits Imre!

Sinkovits Imre 1928. szeptember 21-én Budapesten látta meg a napvilágot, édesapja Sinkovits Jenő vendéglős, Vas megyei horvát származású volt. Kispesten töltötte gyerekkorát, sokszor kereste nagyapja, Sinkovits Vince társaságát, aki sokat mesélt neki a magyar történelem ismert alakjairól, valamint eseményeiről, a kis Imre ezeket a történeteket magába zárta, és igyekezett eljátszani azokat, talán a színészet iránti vonzalma innen indulhatott. Ebben lehet valami, mert az említett Egri csillagok film megtekintése után még sokáig az egri vár ostromát játszottuk a barátaimmal, persze mindenki Dobó szeretett volna lenni.

Egyszer, a ma már Kanadában élő és sikeres mérnökként dolgozó, gyerekkori barátom azt mondta: – Rendben Lajos, hogy mindig te szeretnél lenni a várkapitány, akkor most játsszuk úgy, hogy te leszel Dobó István, én pedig Sinkovits Imre!

A harmincas évek gazdasági válsága csődbe juttatta a Sinkovits család kisvendéglőjét, ezért egy kisebb lakásba kellett költözniük, ahol később megszületett Imre kisöccse (Sinkó László, szintén a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész) is.

Édesanyja varrással próbálta kiegészíteni a család bevételét, és közben németül tanította fiát, aminek a második világháború megpróbáltatásai alatt nagy hasznát vette. Miután édesapjának sikerült főpincéri álláshoz jutnia a Nyugati pályaudvar közelében lévő híres fővárosi Ilkovics étteremben, a család anyagi helyzete jobbra fordult. Imrét az óbudai Árpád Gimnáziumba íratták be, ahol egy egész életre szóló élményekkel gazdagodott.

Már csak azért is ezzel a névvel mutatja meg!

A gimnáziumban lett cserkész, élvezte annak minden percét, mint azt később mondta, a mozgalom erkölcsre, hazafiságra, bajtársiasságra, hitre, hűségre, önállóságra és önfegyelemre tanította meg őt, ezek az értékek élete végéig elkísérték. A cserkészet egy önkéntes, politikamentes ifjúságnevelő mozgalom volt, amely nyitott volt mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint felekezettől függetlenül. A későbbi úttörőmozgalom sok elemet átvett a cserkészektől.

A második világháború alatt Sinkovits Imre kénytelen volt leventeoktatáson is részt venni, amit nem nagyon kedvelt.

A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb intézményei voltak Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. A leventeszervezetek a tizenkettő és huszonegy év közötti, rendszerint iskolából kimaradt fiúk katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálták.

Az egyik leventegyakorlat alatt oktatója neve, illetve származása végett mélyen megalázta, miután ezt otthon elmesélte, édesapja azt javasolta, hogy magyarosítsák családnevüket.

Sinkovits Imre erre így válaszolt: „Nem, Édesapám! Most már csak azért is ezzel a névvel mutatom meg!”

A háború után színészi pályára készült

Budapest ostroma után több családtagját elvitték a szovjetek „malenkij robotra”, sőt magának Sinkovitsnak is háromszor kellett megszöknie előlük, de végül is sikeresen leérettségizett, és felvételt nyert 1947-ben a Színiakadémiára.

Mint ösztöndíjas a Belvárosi, illetve az Ifjúsági Színházban játszott, majd 1951-ben megszerezte diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, még ugyanebben az évben megnősült, feleségül vette Gombos Katalin színésznőt, akitől két gyermeke született. Mint nagy tehetséget leszerződtették a Nemzeti Színházhoz, ahol 1956-ig játszott több meghatározó darabban. Egyik legnagyobb sikerét Madách Imre Mózes című darabjában érte el, a bemutatótól számítva 22 éven át több mint 700 alkalommal lépett fel ebben a szerepben. Már az ötvenes években nagyon kevés olyan ember volt, aki nála szebben tudott volna szavalni.

Hatalmas karrier előtt állt, megvolt minden adottság ahhoz, hogy Magyarország egyik legnagyobb és legismertebb színművésze legyen, de jött 1956.

Sinkovits Imre és az 1956-os forradalom

1956. október 23-án több tízezres tömeg előtt elszavalta a Nemzeti dalt a Petőfi-szobornál, az esemény a forradalom egyik szimbóluma lett.

1956. október 30-án beválasztották a Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottságába, a jelölésnél jelen volt a Madách Színház, az Operaház, a Néphadsereg Színháza, valamint a Nemzeti Színház tagsága is. Sinkovits Imrén kívül az említett bizottság tagja lett még Bessenyei Ferenc, Hindi Sándor, Raksányi Gellért, Szörényi Éva, Juhász József, Marosi Károly, Somogyvári Pál, Temesi János, Homm Pál, Bán József, György József és Hegyi György. A Nemzeti Színházban megtartott ülésen határozat született arról, hogy a színművészek mindaddig szüneteltetik munkásságukat, amíg Magyarországon szovjet csapatok tartózkodnak, és az ÁVH-t fel nem oszlatják.

Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a magyarországi kommunista pártállami diktatúra részben titkosan tevékenykedő államvédelmi szervezete volt 1948 és 1956 között. Feladata hivatalosan a rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme volt.

1956. október 30. délutánján a budapesti színházak küldöttei megalakították a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságát. A tagok közé itt is beválasztották Sinkovits Imrét, továbbá Darvas Ivánt, Bessenyei Ferencet, Pécsi Sándort, Szakáts Miklóst, Molnár Tibort, Lukács Miklóst, valamint Palló Imrét.

Az ülésen felszólították az ország valamennyi színházának művészeit, hogy a teátrumok alakítsák meg saját forradalmi bizottságaikat és lépjenek kapcsolatba a Színművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságával.

A bukott forradalom után ellehetetlenítették

Az új kádári hatalom Sinkovitsot népszerűsége miatt nem merte börtönbüntetéssel sújtani, de ellehetetlenítették működését, annyira, hogy a híres színművésznek játékfröccsöntőként kellett munkát vállalnia, hogy el tudja tartani magát, illetve családját.

Rengeteg felejthetetlen alakítás kötődik nevéhez a filmvásznon, a színpadon

1958-ban a József Attila Színházban léphetett fel ismét a világot jelentő deszkákra. Sorra játszotta nagy sikerrel a rá bízott szerepeket, majd tehetségének köszönhetően 1963-ban visszaengedték a Nemzeti Színházba, amelynek évtizedeken át meghatározó tagja volt. Rengeteg felejthetetlen alakítás kötődik nevéhez, hatalmasat alakított a filmvásznon és a színpadon is. A kilencvenes években sokszor politikai rendezvényeken is felszólalt, kiállt a magyar kultúra védelmében, erősen elkötelezett volt a nemzeti, konzervatív oldal mellett. Halála előtt fél nappal a Magyar Színházban lépett fel, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabjában játszotta a Tudós szerepét. Már az előadás alatt sem érezte jól magát, légszomjjal küszködött, de minden erejét összeszedve végigjátszotta szerepét. Az előadás után alig tudott az öltözőjéig elmenni, néhány óra múlva meghalt.

Az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra, temetése szinte nemzeti eseménnyé vált. Színésztársát kollégái nevében Kállai Ferenc búcsúztatta, de ravatalánál gyászbeszédet tartott Orbán Viktor miniszterelnök is.

Sinkovits Imre nemcsak az én kedvenc színészem, neve generációk számára egyet jelent a minőségi színjátszással.

Felhasznált irodalom:

Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994.

Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.

Ablonczy László: Sinkovits Imre a Hargitán. Fél évszázad töredékei a Nemzeti Színház 175 esztendejéből; Kairosz, Bp., 2013.

Sinkovits Imre; szerk. Gazda Ildikó; Magyar Hirdető, Bp., 1979 (A színész arca).

Sinkovits Imre (magyar nyelven). magyarszinhaz.hu. [2011. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva].

Lelkes Péter: Az igazak tovább élnek. Hidegkúti Nándor, Peterdi Pál, Román Gyula, Sinkovits Imre élete és halála; Codex Print, Bp., 2003.

Megfürdeni a szerepekben

„Az én életem a színház. S a hitvallásom; hiszek a színházban, a művészetben, az érzelemben és az emberi értelemben. Én az érzelmekre ható színházat vélem igazán modernnek. Csakhogy, minden dolgok dialektikája, hogy az érzelem felkeltésének az útjai értelmi cselekvések kockáival kövezettek. Én magam is először néző, vagyis olvasó módjára fürdöm meg a szerepeimben. Hagyom magamra hatni az író gondolatait. Azt akarom megtudni, hogy szeretem, vagy gyűlölöm az író által megálmodottat.”

Sinkovits Imre